
Képünk illusztráció
Fotó: Mónus Márton/MTI
Három koronavírussal összefüggésbe hozható haláleset történt hétfőn Hargita megyében, ahol továbbra is magas a kórházban ápoltak száma, a napi esetszám viszont csökkent, ahogy a fertőzöttségi arány is.
2021. április 19., 13:572021. április 19., 13:57
A korábbi naphoz képest kevesebb, 17 új koronavírus-fertőzést igazoltak hétfőn Hargita megyében, ezzel 7641-re nőtt a járvány kezdete óta azonosított esetek száma – derül ki a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal közleményéből. Emellett három újabb haláleset is történt, így a járvány kezdete óta már 351 beteg elhalálozása volt összefüggésbe hozható a koronavírussal.
Gyógyultnak 27 személyt nyilvánítottak az elmúlt huszonnégy órában, ezáltal eddig összesen 6795-en győzték le a fertőzést. A csíkszeredai, székelyudvarhelyi és gyergyószentmiklósi kórházakban kezelés vagy megfigyelés alatt állók száma 203, otthoni elkülönítésben 292-en vannak, házi karanténban pedig 503-an tartózkodnak a megyében.
Az új esetek mellett a már korábban igazolt fertőzöttek újratesztelése során Hargita megyében ezúttal négy páciens esetében kaptak újabb pozitív eredményt – olvasható a központi Stratégiai Kommunikációs Csoport tájékoztatásában. Ebből az is kiderül, hogy ezer lakosra jelenleg 1,30 igazolt fertőzés jut Hargita megyében az elmúlt tizennégy nap adatai alapján, ami az ötödik legalacsonyabb érték az országban Suceava, Gorj, Máramaros és Vaslui megyék után.
Két személyautó ütközött össze Dédán csütörtök este, ketten meg is sérültek az ütközés során. Egyikük sürgősebb ellátást igénylő sérüléseket szenvedett.
Személyi sérülés nélkül, de jelentős közlekedési fennakadással járt a Bákó megyei Csobányoson történt hídbaleset. Szerdán hajnalban egy nehéz munkagépet szállító járműszerelvény alatt beszakadt a Tatros fölötti vasszerkezetű híd.
Közös fellépésre szólítja a székelyföldi önkormányzatokat október 25-én, a Székely Autonómia Napján a Székely Nemzeti Tanács (SZNT), hangsúlyozva, hogy az idei ünnepnek különös jelentőséget ad „a közös cselekvés gondolata”.
A DIICOT marosvásárhelyi ügyészei azzal gyanúsítják Cristian Pomohaci népdalénekest, hogy online alkalmazásokon keresztül olyan fényképeket és videófelvételeket készített és osztott meg, amelyeken kiskorúakkal folytat szexuális viszonyt.
A munkahelyen bekövetkezett robbanásban megsérült és kórházba szállították csütörtökön a Bumbești-Jiu településen található Sadu Gépgyár (Uzina Mecanică Sadu) egyik munkását – közölte a Gorj megyei Területi Munkaügyi Felügyelőség (ITM).
A Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége (MAKOSZ) a Román Országos Diáktanáccsal közösen tiltakozik az egyenruhák bevezetése ellen. Tiltakozásuk jeléül a diákokat arra kérik, hogy hétfőn, szeptember 28-án öltözzenek feketébe.
A kormány csütörtöki ülésén 142,7 millió lejt különített el 75 színház, opera, filharmónia és egy athénéum finanszírozására. számára 50 településen.
Elbocsátásokat jelentett be a piacvezető román telekommunikációs vállalat, az Orange, azt azonban nem hozta nyilvánosságra, hogy hány munkahelyet kíván megszüntetni – írta a profit.ro gazdasági hírportál.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei zárlat alá vették Călin Georgescu mogoșoaiai házát abban az ügyben, amelyben a korábbi elnökjelöltet csalással gyanúsítják.
A kormány csütörtöki ülésén elfogadott határozatával jóváhagyta a Brassó–Fogaras autópálya műszaki-gazdasági mutatóit.
szóljon hozzá!