
Fotó: Kristo Robert
Zsögödben még nem dolgoznak a Borvizek útján, csupán három darab háromnyelvű tábla hirdeti a munkálat megnevezését, annak ellenére, hogy november 4-ei sajtóközleményében a Hargita megyei önkormányzat hírül adta, hogy következő – tehát az elmúlt – héten Zsögödben is megkezdődik a munka.
2009. november 15., 18:042009. november 15., 18:04
Fotó: Kristo Robert
„Valószínű, a kivitelezők félretájékoztatták tárgyalópartnereiket – vélekedett Szőke Domokos, Csíkszereda alpolgármestere, amikor a munkálatok megkezdéséről kérdeztük. – Meg is voltam lepődve, amikor olvastam a közleményt. Korábban járt ugyanis Csíkszeredában a fővállalkozó, történt egyféle egyeztetés, megállapodtunk abban, hogy készítenek egy ütemtervet, amit nekünk is bemutatnak, és megbeszéljük majd, hogy mi az, ami egyáltalán kivitelezhető Csíkban még a tél beállta előtt. A megbeszéléskor olyannyira nem volt még előkészítve semmi, hogy a fővállalkozó nem tudta, melyik cég lesz az alvállalkozója a zsögödi munkálat esetén.”
A Borvizek útjának megvalósítását felvállaló konzorcium vezető tagja a Confort Rt., amely a Nemzetközi Betonút Kft.-vel közösen bonyolítja le a projektet. Csakhogy a Confort Rt. nem folyósította a budapesti székhelyű kft-t megillető részt a már átvett 15%-os előlegből, ezért a Nemzetközi Betonút Kft. októberben a megyei önkormányzatok elnökeihez és Vasile Blaga lakásépítési, területrendezési és fejlesztési miniszterhez fordult a kérdés rendezéséért. A megyei önkormányzatok ekkor kezdtek tárgyalásokba a konzorcium tagjaival, és ennek eredményeként született meg a november 4-i sajtóközlemény.
„Minden megvan, sikerült mindent tisztázni” – nyilatkozta megkeresésünkre Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke, aki nem tud semmiféle újabb késedelmi okról. Szerinte egyik napról a másikra is kezdődhet a munka, a napi részletek viszont már a Confort Rt-re tartoznak.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.