Csíkszeredai börtöniskola: huszonévesen az első osztályban

Nem szokványos körülmények között ugyan, de újabb tanév kezdődött el a csíkszeredai börtönben is. Az ünnepélyes tanévnyitón ezúttal elmaradtak a virágcsokrok, volt ellenben a bejáratnál szigorú detektoros motozás, maroktelefon-leadás, személyi igazolványos bejelentkezés.

D. Balázs Ildikó

2010. szeptember 14., 15:352010. szeptember 14., 15:35

Galéria

Gyilkosság, rablás, nemi erőszak, csalás – az elkövetett bűncselekményektől függetlenül, kinek első, kinek ötödik vagy nyolcadik osztályba „csengettek be” a csíkszeredai börtönben. A büntetésvégrehajtó intézetben magyar és román nyelven folyik az oktatás, a román osztály a Liviu Rebereanu Általános Iskola, a magyar tannyelvű osztály pedig a Petőfi Sándor Általános Iskola kihelyezett tagozataként működik. A börtöniskola I–IV. osztályában 27 diák (14 román és 13 magyar ajkú), V–VIII-ban pedig 29 (14 román és 15 magyar ajkú) tanul a most rajtolt tanévben, majd ennek végeztével az adott iskola álta kibocsátott teljes értékű bizonylatot kap.

Az ünnepélyes tanévnyitón felszólalók közül többen is kihangsúlyozták: fontos, hogy a fogvatartottak éljenek a lehetőséggel, és tanulják meg a betűvetést, annál is inkább, hogy olyan körülmények között tehetik ezt meg, amely sok gyereknek nem adatik meg.

Kiss Ernő, a Petőfi Sándor Általános Iskola igagzatója az intézmény munkaközösségének jókívánságait tolmácsolva kiemelte, pedagógusaik nem kis erőfeszítések árán vállalják az órákat a börtönben is, de ezt a segítségnyújtás szándékával teszik. Segíteni szeretnének abban – jegyezte meg –, hogy amit a civil életben nem tehetettek meg, most megtegyék, illetve szabadulás után a tanulmányoknak köszönhetően is könnyebben beilleszkedjenek.

Az oktatás délelőtt és délután zajlik, a „diákok” pedig már jóval túllépték az elemi vagy általános iskolás kort, a legfiatalabb tanuló 21 éves, a legidősebb 54. Különböző bűncselekmények elkövetéséért négytől húsz évig terjedő börtönbüntetés letöltésére vannak ítélve. Egy iskolai év elvégzése után harminc napot csökken büntetési idejük.

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. augusztus 23., szombat

Elfogták a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottjának korábbi bűntársát

A román rendőrség Gânj Emil felkutatására indított akciója során sikerült Németországban elfogni a nemzetközileg körözött Sălăgean Ilie Liviut. A férfi tettestársa volt a mezőméhesi gyilkosnak egy 2011-ben elkövetett emberölésben.

Elfogták a mezőméhesi gyilkosság gyanúsítottjának korábbi bűntársát
2025. augusztus 23., szombat

Nagy az érdeklődés a Gondosóra-program iránt Sepsiszentgyörgyön

Csaknem két hónappal a meghirdetés után több mint nyolcvanan jelentkeztek a sepsiszentgyörgyi önkormányzat idősek és kiszolgáltatott helyzetben lévők számára indított Gondosóra-programra. A készülékeket szeptemberben kezdik el kézbesíteni.

Nagy az érdeklődés a Gondosóra-program iránt Sepsiszentgyörgyön
2025. augusztus 23., szombat

Tizennyolc éves fiatal halt meg, amikor három embert maga alá temetett a ház

Tizennyolc éves fiatal vesztette életét az Argeș megyei tragédiában, amikor egy épület tetőzete három emberre omlott a péntek esti viharban.

Tizennyolc éves fiatal halt meg, amikor három embert maga alá temetett a ház
2025. augusztus 23., szombat

Három ember meghalt az esti viharok következtében, ketten egy tavon kajakoztak

Három ember meghalt, négyen pedig megsérültek a péntek esti viharok következtében – jelentette be szombaton reggel a Katasztrófavédelmi Főfelügyelőség.

Három ember meghalt az esti viharok következtében, ketten egy tavon kajakoztak
2025. augusztus 23., szombat

Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén – videó

2005. augusztus 23-án Udvarhelyszék egyik legsúlyosabb természeti katasztrófája rázta meg a térséget. A Nyikó mente csendes patakja, a Fehér-Nyikó néhány óra alatt tomboló áradattá változott, és hirtelen, pusztító erővel tört rá a településekre.

Húsz éve változott meg minden a Nyikó mentén – videó
2025. augusztus 22., péntek

Ítéletidő Bodzavidéken: dió nagyságú jégdarabok hullottak

Diónyi jégdarabok hullottak Bodzafordulón a pénteki vihar során. A közösségi oldalakon közzétett fotók tanúbizonysága szerint a jégeső nemcsak a kertekben pusztított, hanem az autókban is kárt tett.

Ítéletidő Bodzavidéken: dió nagyságú jégdarabok hullottak
2025. augusztus 22., péntek

Két gyermeket gázoltak el egy marosvásárhelyi gyalogátjárónál

Autó gázolt el két kisfiút Marosvásárhelyen a Segesvári út és a Hidegvölgy utca kereszteződésénél, a gyalogátjáró mellett – közölte a Maros megyei tűzoltóság. A gyermekeket súlyos sérülésekkel szállították kórházba.

Két gyermeket gázoltak el egy marosvásárhelyi gyalogátjárónál
2025. augusztus 22., péntek

A szemünk láttára alakul át a Nagy Imre Általános Iskola udvara

A nyári vakációt kihasználva javában zajlanak a felújítási és átalakítási munkálatok a Nagy Imre Általános Iskola udvarán, amely teljesen új formát ölt a közeljövőben.

A szemünk láttára alakul át a Nagy Imre Általános Iskola udvara
2025. augusztus 22., péntek

Védelmi miniszter: nem kezdődik semmiféle háború, és nem soroznak be senkit a hadseregbe

Nincs készülőben háború Romániában, és senkit nem visznek el katonának – jelentette ki pénteken Ionuț Moșteanu védelmi miniszter.

Védelmi miniszter: nem kezdődik semmiféle háború, és nem soroznak be senkit a hadseregbe
2025. augusztus 22., péntek

Új iskolabuszokkal kezdődik az új tanév Hargita megyében

Megérkezett Hargita megyébe mind az 54 elektromos busz, amelyek csaknem 1600 Hargita megyei diákot szállítanak iskolába idén ősztől. A járműveket jövő héten adják át a helyi önkormányzatoknak.

Új iskolabuszokkal kezdődik az új tanév Hargita megyében