Nem csillapodnak az esőzések, magas az áradás veszélye az Olt csíki és háromszéki szakaszán és a Feketeügyön. Ezeken a folyókon jelenleg narancs hidrológiai riasztás van érvényben.
Levélben kérte fel Borboly Csaba Hargita megye prefektusát: álljon el a Nyírő-kivizsgálástól, mivel nincsen rá törvényes alapja.
A nedves úton megcsúszott, majd árokba borult autójával egy sofőr május 29-én, kedden délután.
A csíkszeredai középiskolák közül elsőként a Kós Károly Építőipari Szakközépiskolában szervezték meg a ballagást, szerdán délelőtt 135 diák búcsúzott el a tanintézmény udvarán tanáraitól, iskolatársaitól.
Az utóbbi három esztendőben több mint negyvenezerrel növekedett az állami nyugdíjban részesülők száma Romániában, meghaladva a 4 millió 733 ezret. Hargita megyében is évről évre több a nyugdíjas: amíg 2004-ben még kevesebb mint hetvenezren voltak állami nyugdíjasok, ez év áprilisára már 73,5 ezren élvezhették a nyugdíjjal járó előnyöket. Közben folyamatosan csökkent a megye lakossága: tíz esztendő alatt mintegy 22 ezerrel apadt a hargitaiak száma.
Valami egészen új és nagyon fontos dolog történik a Csíki Játékszínben: június elsején mutaták be az első hivatásos bábszínházi előadást. A csíkszeredai színház legkisebb nézőinek szánt új műsorvonalát az Első találkozás elnevezéssel illette Parászka Miklós igazgató.
Narancssárga jelzésű hidrológiai riasztás lépett érvénybe a Tatros folyó Hargita és Bákó megyei szakaszán, értesítette szerkesztőségünket a Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelősége.
A napokban tesztüzemmódban elindítják azt a rendszert, melynek keretében július elsejétől hivatalosan is elkezdődhet az elektronikus receptek kibocsátása. Az elektronikus receptek mellett viszont fél évig még a hagyományos vények is használatban maradnak az egészségügyi rendszerben.
Ismét sártengerré vált az Úz völgyébe, Csinód és Egerszék felé vezető megyei út egy része. Személygépkocsival nem, csak terepjáróval, traktorral és szekérrel lehet megközelíteni az elszigetelt kistelepüléseket.
Több csíkszeredai utca is igen rossz állapotban van a tél okozta rongálódások miatt, ezekben méretes gödrök akadályozzák az autós közlekedést. A javítások júniusban kezdődhetnek meg.
Negyedik helyet szerzett évfolyamán a Simonyi Zsigmond Helyesírási Verseny Magyarországon nemrég lezajlott Kárpát-medencei döntőjén a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola hetedikes diákja, Dorgó András Miklós.
Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Szerdán zárul az érettségire való beiratkozás, a tanfelügyelőség illetékesei szerint várhatóan közel négyezren jelentkeznek Hargita megyében az idei megmérettetésre. Közben új rendelkezések is megjelentek, most már nemcsak a tantermeket, hanem a tételek letöltésére és sokszorosítására szolgáló termeket, valamint a javítóközpontok egyes termeit is bekamerázzák.
Elegendő erdő, fahulladék, gyorsfolyású patak, napsütéses időszak és műszaki szaktudás van Hargita megyében ahhoz, hogy megújuló energiaforrásokkal működő beruházásokat lehessen létrehozni, mégis hiányzik a legfontosabb tényező, a beruházáshoz szükséges saját tőke – hangzott el a Megújuló energiaforrások Hargita megyében című konferencián, kedden.
Tovább gyűrűzik a Nyírő József újratemetése kapcsán a román hatóságok által kirobbantott botrány. Míg Hargita megye prefektusa hétfőn jelentette be, hogy vizsgálja azoknak az önkormányzati határozatoknak a törvényességét, amelyek szerint utcákat vagy iskolákat neveztek el az erdélyi íróról, a karhatalmi erők még a múlt héten feltérképezték a szóban forgó tanintézményeket.
A Hargita Megyei Olt Sürgősségi Esetek Felügyelőségének alkalmazottai Kászonjakabfalva környékén, a Borvíz- és a Kászon-patakok mentén keresnek egy idős asszonyt, aki kedden délben tűnt el.
A csíksomlyói ásványvízforrás közelében levő egykori sípálya domboldalán egy másfél méter átmérőjű vaskereket gurítottak be ismeretlen tettesek a pünkösdi búcsú ideje alatt. A közelben több tucat ember – lakó, búcsújáró, árus – tartózkodott.
Második székelyföldi zarándokhellyé vált a gyimesi volt határ melletti kontumáci kápolna és emlékhely, illetve a felújított őrház. A Székely Gyors öt évvel ezelőtti indulása óta minden Pünkösdkor szabadtéri szentmisét mutatnak be az ezeréves határnál.
Magas volt az elmúlt héten a légzéselégtelenség miatt mentőt hívók száma Hargita megyében. Két vonatbaleset és nyolc közúti baleset is történt.