A III. Székelyföld Napok keretében megtartott csíkszeredai könyvvásárban már megvásárolható volt a Székely könyvtár című könyvsorozat első öt kötete, amelyeket péntek délután mutattak be a Székelyföld Galériában.
Népes közönség előtt lépett színpadra a XXI. pünkösdi Csűrdöngölő gyermek és ifjúsági néptánctalálkozó negyven néptáncsoportjának közel ezer fiatal fellépője pénteken Csíkszeredában.
A tavalyinál jóval kevesebben kértek segítséget a csíksomlyói pünkösdi búcsú helyszínén szolgálatot teljesítő mentősöktől szombaton.
Maszatos arcú, mezítlábas fiúk és lányok mászkálnak markukat feltartva, jól betanult szöveggel a tömegben, de előző évekhez képest mintha kevesebben lennének.
Nem volt napsütés, de zivatar sem fogadta a zarándokok tömegét a Nagy- és Kis- Somlyó közti nyeregben. Szombaton délben a közös imához ideális volt az idő csíksomlyói pünkösdi búcsún, ahol ismét százezrek gyülekeztek.
Van, hogy valaki a félelmei miatt nehezen tudja kezelni a többszázezres tömeget – ilyen Nagy Márk is, aki a 2001-es terrortámadások után, nyolc Észak-Amerikában töltött évet követően költözött haza Magyarországra, és jópár éve visszatérő zarándok a csíksomlyói pünkösdi búcsún.
Az anyaországi Bálint család számára a pünkösdi búcsú már évek óta nem csak a zarándoklatról szól: csíkszeredai látogatásaik alkalmával mindig ajándékokkal fejezik ki hálájukat egy idős néninek, aki „megtalálta” és vigyázott a tömegben elkallódott unokájukra.
A pünkösdi búcsú egyházi jellegű programjai mellett több kulturális esemény is várja a Csíkszeredába, Csíksomlyóra érkező zarándokokat. Ezeket fogtuk össze röviden.
A III. Székelyföld Napok keretében csütörtök este Orbán Balázs-díjban részesült Beder Tibor, Haszmann Pál és Domokos Ilona a csíkszeredai Szent Ágoston plébániatemplomban.
Számos csíkszeredai hivatalban és tanintézményben munkaszüneti napot tartanak pünkösdhétfőn, illetve tanítási szünet lesz.
Péntek délután egy kisteherautót jobbról előző robogós és utasa balesetezett a csíkszeredai Kossuth Lajos utcában.
Folyatódik a Székely Sport új videósorozata, a Helyzetbe hozunk! – Gyurka Csabával és Szabó Előd-Zsolttal. Szó esik a Sepsi OSK körüli botrányokról, a Szondy-interjú utórezgéseiről, klubvébéről, pikáns futsalpárharcról és hoki Kontinentális Kupáról.
Útközben és a szent helyekre való megérkezés idején „döbbenünk rá emberi életünk értelmére, és találunk rá a lelkünkben szunnyadó isteni értékekre, sőt magára Istenre” – véli az idei pünkösdi búcsú szónoka, Ft. Dr. Tempfli Imre.
Csíksomlyón pünkösdkor elsősorban a hitben és lélekben feltöltődni kívánó vallásos emberek gyülekeznek. Az egyházi esemény közelmúltjáról és jelenéről Mohay Tamás néprajzkutatóval, az ELTE BTK Néprajzi Intézete vezetőjével beszélgettünk, akinek egyik fő témája a búcsú kutatása.
Csütörtöktől egészen június 8-áig látogatható a Csíki Székely Múzeum Kossuth Lajos utcai galériájában a Hargita Megyei Képzőművészek Tárlata.
A választási kampány kezdete óta a két magyar versenypárt Hargita megyei képviselői azzal a hamis állítással házalnak megyénk polgárainál, mely szerint az átlagbér országos szinten Hargita megyében a legalacsonyabb.
A csíkszeredai városi stadion focipályájának és atlétikai futófelületének felújításán gondolkodnak Csíkszereda önkormányzati képviselői: a megvalósíthatósági tanulmányt már el is fogadták. Nem tudtak viszont megegyezni abban, hogy meghosszabbítsák a megyei hadkiegészítő parancsnokság által bérelt városházi épületszárny lejárt bérleti szerződését.
Nyírő József hamvait keresve több autót is megállítottak csütörtökön a román hatóságok a Székelyföldön – közölte Lukács Csaba, az erdélyi író újratemetéséért felelős kommunikációs vezető az MTI-vel.
A hagyományos pünkösdi jótékonysági Role koncert előtt pénteken a csíkszeredai Szakszervezetek Művelődési Házában bemutatják a Role 25 – A kitartás könyve című kötetet. A könyv az idén 25 éves Role zenekar elmúlt éveiről mesél, megszólalnak benne a zenekar volt és jelenlegi tagjai, barátai.