Az ünnepek előtt valamennyi Csík környéki sí- és korcsolyapályán elindult a szezon. Jelenleg van, ahol üzemeltetőtől független technikai malőr miatt átmenetileg szünetel a sportolási lehetőség, más pályákon hétvégén tartják a hivatalos avatóünnepséget.
A belügyminisztérium ellenőrző testületének igazgatóhelyettesi posztján töltött kevesebb mint három hónap után Radu-Sandu Moldovan visszatért a megyei rendőr-főkapitányság élére.
A Hargita megyei rendőrség is részt vesz a hétvégi közúti ellenőrzéskampányban – mondta el Gheorghe Filip szóvivő.
Sérülés miatt elmarad a Csíki Játékszínben péntekre és szombatra meghirdetett, Isten pénze című darab előadása.
Technikai okok miatt a pénteki nap folyamán később kapják kézhez a nyomtatott újságokat az előfizetők, addig a Székelyhonon ingyen lapozhatják az elektronikus változatot.
A parlamenti választások után több mint egy hónappal Csíkszeredában és a csíki falvakban még rengeteg helyen találni jelölteket bemutató plakátokat.
A téli vakáció alatt sítábort szerveztek a Kalibáskő Erdei Iskolában.
Nagyrészt lezajlott már a próbaérettségi vizsgák eredményeinek összesítése és kiértékelése Hargita megyében, rövidesen a diákok, pedagógusok és szülők is megtudják, mennyire felkészültek az idei végzősök a vizsgasorozatra.
Közbiztonsági szempontból hatékony megoldást jelent a térfigyelő rendszer – vélte a tavaly elkezdett beruházásról Bíró László, Csíkmadaras polgármestere.
Hatéves múltra tekint vissza Csíkrákos legfontosabbnak számító telekvitája. Több mint háromszáz hektárnyi erdő tulajdonjoga a tét.
Egy frissen megjelent kormányhatározat értelmében az óvodák tipegő csoportokat indíthatnak. A jogszabály a bölcsődék működését is szabályozza.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
Múltunk kötelez címmel jelent meg Kádár Gyula történész legújabb könyve, melyet pénteken 18 órától a csíkszeredai városháza gyűléstermében mutatnak be a Honfoglalás előttől az Európai Unió utánig című előadássorozat keretében.
Csíkszereda zsögödi részén komoly útfelújítás kezdődhet idén, ha a városi önkormányzati képviselő-testület egyetért a Szász Endre utca feljavításával, és az ehhez szükséges pénz rendelkezésre áll a költségvetésben.
A Sapientia EMTE Scientia Kiadójánál jelent meg decemberben a Bolyai-kutató Oláh-Gál Róbert matematikus, egyetemi adjunktus Bolyai-breviárium című könyve.
Újabb magyarellenes provokációként értékeli a Hargita megyei prefektus zászlóhasználatot firtató körlevelét Bíró László, Csíkmadaras polgármestere. A kormánybiztos viszont úgy vélte, egyesek túlreagálták a történetet.
Saját udvarán, alig pár méterre háza bejáratától fagyott halálra szerdára virradóan egy csíkjenőfalvi férfi. Az eset kapcsán a rendőrség kizárta az idegenkezűséget.
Közel három hete, hogy – néhány hónapos szünet után – egy anyamedve három bocsával újra napi rendszerességgel körbejárja a tusnádfürdői szemeteseket.
A legnagyobb élmény számomra az egykori tanítványokkal való találkozás. Örülök, amikor mesélnek magukról, ugyanakkor én a gyermekeket látom bennük, akiket tanítottam – vallja Kacsó Márta nyugdíjas zenetanár.