
Újabb bulira hívja a kikapcsolódni vágyókat a csíkszeredai Party Cover Band március 15-én, pénteken este 9 órától a csíkszeredai Park Hotelbe. A mostani esemény különlegessége, hogy a buli előtt a Csíki Játékszín néhány színésze, valamint a Nagy István Művészeti Iskola diákjai közreműködésével egy verses-zenés összeállítást is megtekinthetnek az érdeklődők.
2013. március 14., 16:312013. március 14., 16:31
2013. március 14., 18:432013. március 14., 18:43
„Igyekszünk minden hónapban egy élőzenés bulit szervezni, és mivel a márciusi éppen a hónap idusára, azaz a nemzeti ünnepünkre esett, arra gondoltunk, hogy az ünnephez méltóan egy különleges programmal kellene kezdjük az estet” – mondta Szilágyi Nóra, az együttes énekese. „Mivel a Csíki Játékszín színművészei mind jó barátai és kedves ismerősei a csapattagoknak, felkértünk közülük néhányat – hiszen ez az ő szakmájukhoz illik –, hogy hozzunk létre közösen egy ilyen estet. Rendezvényünket Márton Noémi Eszter, Kiss Bora, Bende Sándor és Lőrincz András Ernő színművészek tisztelik meg, az ő előadásukban lehet meghallgatni azt a versekből és prózai művekből álló összeállítást, amelyhez a Party Cover Band szolgáltatja majd a zenei aláfestést.” A produkció után a leghíresebb magyar slágerekre lehet bulizni hajnalig.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!