A Hargita Megyei Tanfelügyelőségen nem szeretnék, ha az előkészítő osztályokat áthelyeznék a napközikbe. Az első félév tapasztalatai pozitívak, az előkészítő osztályok beindulása akár sikertörténetté is válhatna Hargita megyében.
Az előzetes tervekkel ellentétben nem ez év elejétől, hanem legkorábban tavasztól fogadhatja lakóit a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság által építtetett csíkszentmártoni szociális központ.
Pénzhiány miatt még mindig nem készült el teljesen az öt felcsíki települést kiszolgáló derítőállomás. A Csíkmadaras határában helyet kapó ülepítő rendszer 80 százaléka ugyan megépült, de kormánytámogatás nélkül nem lehet befejezni.
Az ígéretekkel ellentétben tavaly nem történt meg a csíkszeredai szabadtéri, olimpiai méretű gyorskorcsolyapálya próbaüzemelése, idén ezt meg szeretnék tenni, és átvenni a több éve elkezdett beruházást. A működtetéshez viszont sok feltétel hiányzik.
Spontán vasutassztrájk kezdődött szerdán reggel az ország több vasúti körzetében. Csíkszeredában nem volt munkabeszüntetés, az áthaladó vonatok sem késtek.
Több fiatal öngyilkossága rázta meg a közelmúltban Csíkszereda és a környékbeli települések közösségét. Huszonévesen, tizenévesen dobták el maguktól az életüket, mély sebeket, válasz nélküli kérdéseket, összeomlott hozzátartozókat hagyva maguk után.
A csíkmenasági, izomsorvadásban szenvedő Varga Sanyika számára adódott egy lehetőség, kivizsgálnák egy budapesti klinikán, hogy megfelelő kezelésben részesítsék. A szülők nem tudják önerőből kifizetni a 300 ezer forintos költséget, segítséget kérnek.
Krisztusban megtalálni az egységet – ez talán az egyik legfontosabb üzenete a január 21–26. között Csíkszeredában zajló ökumenikus imahétnek.
Régóta dédelgetett álmom, hogy visszahívjuk őket – fogalmazott a pálos rend vidékünkön való letelepedési szándékával kapcsolatban Darvas Kozma József, a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia esperese.
Nem hiányzik az egészségügynek egy újabb gyökeres átszervezés, a kórházakat jobban adminisztrálják a helyi közösségek, mint a „minisztériumi felügyelet jelentette gazdátlanság” – véli Borboly Csaba az egészségügyi miniszter központosítási tervei kapcsán.
Töredeznek, repedeznek a csíkszeredai Szabadság és Majláth Gusztáv Károly tereken tavaly lerakott burkolatot színesítő, sárgásbarna színű, mészkőből készült térkövek.

A kolbászkészítésre is igaz, hogy ahány ház, annyi szokás – kinek sósabban, kinek paprikásabban ízlik jobban a termék. A XIII. Csíkszentmiklósi Kolbászfesztiválon jártunk.
Egy gyergyóditrói házaspárt alázott meg múlt szerdán a csíkszeredai vasúti rendőrség parancsnoka a vasútállomáson, miután ok nélkül, az érintettek és több szemtanú elmondása alapján ittas állapotban üvöltözve kivezettette őket a váróteremből.
Kevés háztartás csatlakozott eddig a csatornarendszerre, így pillanatnyilag nem indokolt a madéfalvi derítőállomás beindítása.
Csíkszenttamáson befejeződött az óvoda épületének átalakítása, melynek köszönhetően napközi is helyet kap az ingatlanban.
Teljes a bizonytalanság a roncsprogram körül: egyelőre senki nem tudja, hogy idén folytatódik-e egyáltalán a használt autók begyűjtése. Pedig igény lenne rá, csak Hargita megyében még legalább ezer autót adnának le.
Néhány órával azután, hogy hétfő este egy álarcos fiatal férfi kirabolta a csíkszeredai Octavian Goga sétányon található, „vashintás bolt” néven ismert kisüzletet, a közeli Óceán ABC-be is behatolt, ahonnan több mint ötezer lejjel távozott.
Egy álarcos fiatal férfi rabolta ki a csíkszeredai Octavian Goga sétányon található, „vashintás bolt” néven ismert kisüzletet hétfő este.
Nem könnyű a sorsa a csíkmenasági Varga Sanyikának, aki körülbelül öt éve szembesült azzal, hogy izomsorvadása van. A 16 éves fiút Budapesten kezelhetnék, csakhogy a szülők nem tudják önerőből kifizetni a költségeket, segítségre lenne szükségük.