Végzősök százaiból lesz munkanélküli

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Több mint 1400 végzős diák jelentkezett eddig a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökségnél a munkanélküli segély igénylése céljából. Az érintettek július 29-ig élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Barabás Hajnal

2014. július 21., 19:272014. július 21., 19:27

2014. július 23., 10:482014. július 23., 10:48

Hargita megyében idén több mint háromezer végzős középiskolás volt, közülük 1432-en már regisztráltak munkakeresőként a megyei munkaerő-elhelyező ügynökségnél. „További 400-500 diák jelentkezését várjuk még július 29-ig” – mondta Tiberiu Pănescu, a Hargita Megyei Munkaerő-elhelyező Ügynökség vezetője.

Mint ismeretes, a középiskolások tanulmányaik befejezésétől, azaz május végétől számítva hatvan napon belül igényelhetik a munkanélküli segélyt. Azok is igényelhetik a támogatást, akik nem érettségiztek, vagy nem sikerült az érettségijük, illetve az egyetemre felvételizők is kérhetik. Utóbbiak amennyiben felvételt nyernek egy felsőoktatási intézménybe, jelezniük kell ezt az említett ügynökségnél.

Egyetemisták is kérhetnek támogatást

Az intézmény vezetője elmondta, nemcsak a középiskolai, hanem az egyetemi végzősök is kérhetik az állami támogatást. Eddig közülük harmincan-negyvenen éltek ezzel a lehetőséggel, nekik a licenszvizsgát követő hatvan napon belül kell jelentkezniük az ügynökségnél. A támogatás összege 250 lej havonta, és legfeljebb hat hónapig folyósíthatják a munkakereső végzősnek. Az első havi segélyt július 29-e után fizetik ki.

Kötelező követni az állásajánlatokat

Újdonság, hogy ezentúl a 45 év alatti, szakközépiskolai végzettséggel rendelkező munkanélkülieknek kötelező hetente egyszer megtekinteniük az ügynökség honlapján megjelentetett állásajánlatokat. Arról már korábban írtunk, hogy tavaly október óta az ügynökség online felületet biztosít a munkaadóknak a www.harghita.anofm.ro oldalon, hogy bejelentsék megüresedett állásaikat.

„Azóta négyszer több megüresedett állást jelentenek be, mint korábban, a munkaadók közel 85 százaléka tesz ma már eleget ennek a kötelezettségének” – tudtuk meg az intézmény vezetőjétől. Hozzátette: így sokkal reálisabb képet kapnak a munkaerőpiacról, ezeknek az adatoknak a tudatában állítják össze a jövő évi szakképesítési tervet. Jelenleg, többek között, könnyűipari dolgozóknak, kamionsofőröknek, fogtechnikusoknak, asztalosoknak, kőműveseknek, titkároknak, bárosoknak, pincéreknek hirdetnek állást az intézmény weboldalán.

Növekedett a munkanélküliség

Hargita megyében a munkakeresőként regisztrált végzős középiskolások száma miatt növekedett a munkanélküliségi arány a korábbi hónaphoz képest. „Szeptemberben, októberben állandósul, majd novemberben, a szezonmunkák, azaz az építkezési, mezőgazdasági, bányászati munkák lejártával, ismét növekedni fog a munkanélküliek száma a megyében” – vázolta fel Tiberiu Pănescu. Június végén egyébként 7060 álláskeresőt tartottak nyilván a megyében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés