
Fotó: Iochom Zsolt
A kegyelmi idő fontosságáról elmélkedett kedd esti prédikációjában Urbán Erik ferences templomigazgató a csíksomlyói kegytemplomban, Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén.
2014. március 25., 21:182014. március 25., 21:18
2014. március 25., 21:362014. március 25., 21:36
Kilenc hónappal Jézus születése előtti napon, a Megváltó születésének a hírül adására emlékezik a keresztény egyház, amikor a Biblia tanítása szerint Gábriel főangyal megvitte Názáretbe Szűz Máriának a megtestesülés örömhírét. „Ma arra emlékezünk, hogy a jó Isten akaratából a Fiú engedelmeskedett és a mennyei Atya öléből alászállt a boldogságos Szűz Mária méhébe. Köszöntjük Égi Édesanyánkat, abból az alkalomból, hogy igent mondott Isten akaratának” – fogalmazott az Igét hirdető Erik testvér. Megítélése szerint a mai ünnep nemcsak bennünket indít útra, hanem megihlette a művészeket, a festészetben, a képzőművészetben és a zenében egyaránt. „A második isteni személy igent mondott az Atya akaratának, megalázta magát és leereszkedik közénk. A valóságos Isten valóságos emberré lett értünk emberekért, mindenben közösséget vállalt velünk, hasonlóvá lett hozzánk egészen, a bűnt kivéve” – emelte ki a mai ünnep lényegét Urbán Erik.
Életünkben vannak kegyelmi pillanatok, amikor Jézus Krisztus találkozni akar velünk, egy baráton, egy szenvedő emberen vagy éppen egy kisgyereken keresztül közeledik felénk. Ezek a találkozások döntésre sarkallnak, vagy Jézus mellett, vagy Jézus ellen döntünk. Mellé szegődök és vállalom a zarándoklatot, vagy pedig elrugaszkodom tőle – elmélkedett a templomigazgató. „Mária életében ilyen kegyelmi pillanat volt, amikor Isten angyala meglátogatta őt. Mária igent mondott a megváltásra, igent mondott minden ember üdvösségére” – zárta gondolatmenetét a ferences testvér.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!