
Fotó: Borbély Fanni
Új, hasznos funkcióval bővült a Csíki Trans honlapja. A Megállók menüpontban mostantól egyetlen kattintással megtekinthető, hogy az adott buszmegállóban mely járatok közlekednek, valamint az is, mikor érkezik a következő autóbusz.
2026. március 06., 11:562026. március 06., 11:56
Az új lehetőségnek köszönhetően az utasok gyorsan és egyszerűen juthatnak naprakész információkhoz a menetrendről.
A fejlesztés célja, hogy még könnyebbé tegye a tájékozódást a városi tömegközlekedésben, és segítse az utasokat az utazás megtervezésében.
Az új funkció már elérhető a Csíki Trans honlapján, a Megállók menüpont alatt.
Több lopás és lopási kísérlet is történt az elmúlt napokban Madéfalván, ahol ismeretlenek udvarokra hatoltak be, autókat próbáltak feltörni, és kisebb-nagyobb értékeket vittek el.
Ingyenes ivartalanítási programot indít a keverék és közönséges fajtájú, gazdával rendelkező kutyák számára idén április és november közötti időszakban a csíkszeredai városháza.
Modern és biztonságos körülményeket biztosító napközivé alakult át a csíkszeredai Micimackó napközi. A létesítményt több mint két és fél évig tartó építkezés után szerdán avatták fel.
Halálos kimenetelű baleset történt Csíkszentmihálynál szerda délelőtt – tájékoztat a Hargita megyei tűzoltóság.
Az idei általános tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában április 20-án kezdődik és a várhatóan három hét alatt lezajló városszépítő akció a település minden közterületét, utcáját, járdáját érinteni.
A megszokott módon áprilisban is lehetőséget adnak a csíkszeredai kórházban a szülőszoba-látogatásra a gyermeket váró párok számára. Az eseményen a kórház szakemberei ismertetik a legfontosabb tudnivalókat.
Nem lesznek ugyan egyelőre elbocsátások a csíkszeredai városházán, viszont átszervezésre lesz szükség ahhoz, hogy eleget tegyenek a februárban megjelent közigazgatási reform előírásainak, amely költségcsökkentésre kötelezi az önkormányzatokat.
Elérhetővé váltak a Csíki Trans autóbuszjáratai a Google Térképen, így már az alkalmazásban is megtervezhetik utazásaikat az Csíkszeredában utazók.
Továbbra is nagy az érdeklődés a csíkszeredai szavazás helyszínén, ahol hosszú sorokban várakoznak a magyar országgyűlési választáson részt vevő polgárok. A voksolók szerint minden szavazat számít, és a választás tétje túlmutat Magyarország határain.
Már a délelőtt folyamán sokan éltek szavazati jogukkal a csíkszeredai külképviseleti szavazóhelyiségben, ahol a részvétel magasnak bizonyult. A voksolás rendben zajlik, noha több választó adminisztratív akadályokba ütközött. A külképviseleten segítenek.
szóljon hozzá!