Hargita Megye Tanácsának Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósága sérült személyeket ellátó központjainak fenntartására idén húsz százalékkal több pénzt irányzott elő a kormány – tájékoztatott a megyei önkormányzat sajtóosztálya.
2010. január 08., 13:202010. január 08., 13:20
2010. január 08., 13:272010. január 08., 13:27
Az újonnan alakult kabinet költségvetési tervezete a forrásokat az ellátottak számát figyelembe véve osztaná el. Borboly Csaba megyei tanácselnök a közleményben leírja, az általa vezetett intézmény már két éve próbálja meggyőzni a mindenkori kormányt, hogy ne politikai színezet függvényében, hanem a rászorulók tényleges számát figyelembe véve ossza a támogatásokat. Ugyanis az eddigi tapasztalat azt volt, hogy az egy gyerekre kapott összeg megyénként különbözött, így túl- és alulfinanszírozott térségek egyaránt voltak.
Mint a sajtóközleményből kiderült, a gyerekvédelemre kiutalt központi költségvetési leosztás Hargita megye számára idén 23 százalékkal, míg a felnőttvédelmi 10 százalékkal nőne, olyan körülmények között, hogy a teljes összeg országos szinten ugyanaz maradt, mint tavaly. Összevetve a két számot, Hargita megye szociális célokra 20 százalékkal kaphat nagyobb támogatást a központi költségvetésből tavalyhoz képest, míg a hagyományosan túlfinanszírozott megyék esetében – például Gorj, Giurgiu, Teleorman, Dolj – e finanszírozás jelentősen csökken. Természetesen mindehhez a parlamentnek is jóvá kell hagynia a költségvetési tervezetet.
Az ukrajnai háború kezdetétől 33 esetben sértették meg orosz drónok Románia légterét – közölte vasárnap a védelmi minisztérium.
Záporokra, zivatarokra, viharos szélre és jégesőre figyelmeztető sárga jelzésű előrejelzést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) az ország több térségére.
Újabb drónt lőtt le vasárnap reggel 10:13-kor a román légierő egyik F-16-os vadászgépe Románia területi vizei fölött, a Sulina-Chilia térségben – jelentette be a Facebook-oldalán Nicușor Dan.
Az ilyenkor megszokotthoz képest „csípősebb” volt a reggel országszerte az elmúlt napok lehűlése és csapadékos időjárása miatt.
Buzău és Vrancea megyében is volt egy földrengés vasárnap hajnalban – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).
Markó Bélával egyeztetett a határon túli magyar közösségek előtt álló kihívásokról – közölte a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter szombaton.
A város fő vízvezetékének meghibásodása miatt vasárnap, előreláthatóan este 8 óráig nem lesz ivóvíz Segesváron és a környező településeken.
Az idei Tusványos talán legbarátságosabb estéjén már érezni lehetett, hogy közeleg a búcsú, de a nagyszínpad előtti hangulaton ennek nyoma sem látszott.
A fesztiválélmény megmarad, csak közben folyamatos matekozás zajlik: mire menjen el a napi keret? Egy nap Tusványoson könnyen elvisz 60–100 lejt, de tapasztalataink szerint a legtöbb fiatal igyekezett okosan beosztani a pénzét.
A Richter-skála szerint 3,1-es erősségű földrengés történt szombaton 15 óra 13 perckor Buzău megyében, Vrancea szeizmikus térségben – közölte az országos földfizikai intézet (INCDFP).