Több diák jut egy pedagógusra

Jelentősen csökkent a hiányzások száma, megnőtt az egy pedagógusra jutó diákok aránya, hét pedagógus hagyta ott a pályát és kevés a magyar, matematika, fizika szakos tanár – összegezte a nemrég lejárt első félév statisztikai adatait szerdán a középiskolák igazgatóinak ülésén Ferencz S. Alpár Hargita megyei főtanfelügyelő.

R. Kiss Edit

2012. április 18., 13:572012. április 18., 13:57

2012. április 18., 14:142012. április 18., 14:14

A megyebeli középiskolák igazgatóival találkoztak szerdán a Hargita Megyei Tanfelügyelőség képviselői az Apáczai Csere János Pedagógusok Házában. Az érettségi előkészítésére vonatkozó aktualitások megbeszélése mellett Ferencz S. Alpár főtanfelügyelő összegezte néhány számadat által a nemrég véget ért első iskolai félévet. Bemutatta, az előző tanév első félévéhez viszonyítva a most véget ért első félévében elemiben több, felső tagozaton kevesebb, középiskolában pedig szintén több diák tanult. A megyében összesen 53.625 diák van az óvodákban és iskolákban. A tanév kezdetén mintegy 55 ezer volt az iskolák által jelentett diáklétszám, a különböző folyamatok során viszont kiderült, hogy több mint 53 ezres a reális létszám – mondta a főtanfelügyelő.

Ismertette, Hargita megyében 30 különleges tanulási igényű diák tanul otthon. Ferencz S. Alpár kijelentette, kaptak jelzéseket a megyéből arra vonatkozóan, hogy a különleges tanulási igényű gyerekek nem mindenhol örülhetnek azoknak az oktatási körülményeknek, mint egészséges társaik. A főtanfelügyelő arra kérte az intézményvezetőket, hogy bár külön állásokat nem lehet  jóváhagyni azért, hogy a nagyobb figyelmet igénylő diákokat több pedagógus segíthesse, próbáljanak nagyobb figyelmet fordítani rájuk és megfelelően viszonyulni hozzájuk annak érdekében, hogy ezen diákok is részesüljenek az oktatásban.

Az első félévben az alternatív oktatásban résztvevő diákok száma csökkent, van iskola, amely feladta a step by step módszer oktatását – mutatta be a főtanfelügyelő, aki sajnálatát fejezte ki emiatt, és arra biztatta az iskolák vezetőit, hogy legyenek nyitottak az alternatív oktatási módszerek felé és bővítsék oktatási kínálatukat ezekkel is. Az első félév végén Hargita megyében 248 diák van, aki az iskolaelhagyás helyzetébe került. Ezen diákok még nem hagyták ott az iskolát, de a hiányzásaik alapján fennáll a veszélye, hogy ez megtörténhet, ezért fokozottan oda kell rájuk figyelni – mondta a főtanfelügyelő. A hiányzások száma egyébként nagyot csökkent az első félévben, míg tavaly októberben Hargita megyében egy diákra 7,9 hiányzás jutott, addig márciusban már csak 4,9 az egy diákra jutó hiányzások száma. Az igazolt hiányzások száma tavaly novemberben diákonként 5,5 volt, idén márciusban pedig 3,3.

A pedagógusi állások száma csökkent az előző tanév első félévéhez viszonyítva, a megyében jelenleg 4297,5 tanügyi állás van, aminek 78,93 százaléka címzetes állás. Az első félévben 36 pedagógus kért fizetés nélküli szabadságot, amelyet általában külföldi munkára szoktak felhasználni és 58-an távoztak gyereknevelési szabadságra. Az előző tanév első félévéhez képest kevesebben hagyták ott a most véget ért félévben véglegesen a tanügyet, míg korábban 12 pedagógus, addig a nemrég lezárt félévben hét pedagógus adta be a felmondását és keresett boldogulást más pályán. Amint a főtanfelügyelő rámutatott, megnőtt az egy pedagógusra jutó diákok aránya. Míg az előző tanév első félévében 11,92 diák jutott egy pedagógusra, addig a most véget ért félévben 13,24 volt ez az arány, ami azt jelenti, hogy nagyobb osztálylétszámok vannak ebben a tanévben.

Ferencz S. Alpár még elmondta, tanárhiány van, illetve lesz nyugdíjazások miatt a magyar, matematika, fizika tárgyak területén, a versenyvizsgákon várhatóan nem fognak betelni ezek a helyek. A főtanfelügyelő úgy vélte, nem az a gond, hogy az egyetemekről nem kerül ki elegendő végzős tanár, hanem az a probléma, hogy az alacsony kezdő fizetés miatt inkább más pályán helyezkednek el a fiatal pedagógusok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. július 08., kedd

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt

Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.

Költözési hullám Csíkszeredában: több intézmény is új otthonba kényszerül a felújítások miatt
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.

Ezer székely leány és még annál több
Ezer székely leány és még annál több
2025. július 05., szombat

Ezer székely leány és még annál több

2025. július 05., szombat

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda

Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.

András Mihályt tüntette ki Pro Urbe díjjal Csíkszereda
2025. július 05., szombat

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon

Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.

Jól halad a tanuszoda építése Csíkszentkirályon
2025. július 05., szombat

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók

Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.

Összegyűlt már az „ezer székely leány” – fotók
2025. július 05., szombat

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban

Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.

Az első Ezer Székely Leány Napja a korabeli sajtóban
2025. július 04., péntek

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában

Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.

Útlezárásokra lehet számítani szombaton Csíkszeredában
2025. július 04., péntek

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek

Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.

Nincs pályázati lehetőség, használatlanul állnak a volt kerámiagyártó műhelyek
2025. július 03., csütörtök

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel

Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.

Bach ünnepe Csíkszeredában: jön a Régizene Fesztivál 17 koncerttel, 250 fellépővel
2025. július 03., csütörtök

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát

Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.

Közel hatmillió lejből újítják fel a csíkszeredai Nagy Imre-iskola udvarát