A Gyulafehérvári Caritas minden évben egy szociálisan hátrányos helyzetű célcsoport megsegítésére szervez templomi gyűjtést a Szent Erzsébet ünnepéhez legközelebb eső vasárnapon.
2009. november 10., 19:372009. november 10., 19:37
Míg tavaly a hátrányos helyzetű családok számára adakozhattunk, az idén november 15-re meghirdetett akció keretében a hátrányos helyzetű gyermekeknek nyújthatunk segítséget, lehetőségeinkhez mérten. Igencsak bőkezűnek bizonyultak egy évvel ezelőtt a csíkiak, hiszen az említett akció során több mint 33 ezer lejt sikerült összegyűjteni a nemes cél érdekében. A kezdeményezők ezúttal is hasonló sikerben reménykednek. Legutóbbi körlevelében dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is a szükséget szenvedők megsegítésére buzdít. Adakozni november 15-én lehet az erdélyi katolikus templomokban vagy hétköznapokon a helyi Caritas-képviseleteken. Ugyancsak adományokat fogadnak a következő bankszámlán is: RO46 RNCB 0003 0015 6949 0006 BCR Alba Iulia.
Két, folyóba esett ember mentésére riasztották szombat délután a segesvári tűzoltókat.
Mintegy 1500 utast érintenek a közel-keleti helyzet miatti járattörlések – tájékoztatott szombaton a bukaresti repülőtereket üzemeltető vállalt (CNAB) szóvivője.
Március első tíz napján nagyon kevés csapadék várható, túlnyomóan napos időre és az ilyenkor szokásosnál magasabb hőmérsékletekre lehet számítani, a nappali csúcsértékek többnyire 10 és 17 Celsius-fok között alakulnak.
A külügyminisztérium szombaton a közel-keleti biztonsági helyzet romlására hivatkozva a 8-as szintre emelte az Izraelre vonatkozó utazási figyelmeztetést a kilencfokozatú skálán, és arra szólította fel a román állampolgárokat, hogy ne utazzanak Izraelbe.
Országszerte fagyosan indult a naptári tél utolsó napja, de a legalacsonyabb értékeket – egy kivétellel – székelyföldi településeken mérték.
Pontosan mire lesz képes a Só-szoros, valamint Alsó- és Felsősófalva között tervezett árvízvédelmi rendszer, valamint mely területeket kell kisajátítani az építkezés miatt – erre kaptak választ a parajdi lakók pénteken, egy tájékoztató fórumon.
A szűrés nem csak papíron vagy „gyönyörűen csomagolt” programokban történik – jelentette ki Alexandru Rogobete miniszter pénteken.
Középkorú férfira támadt rá egy medve pénteken délután a patakfalvi házának kertjében – az áldozatot kórházba szállították, a nagyvadat pedig kisvártatva kilőtték.
Hargita megye tiszteletbeli nagykövete lett Borbás Marcsi. A televíziós szerkesztő és műsorvezető a 2027-es év népszerűsítésében segíti a székelyföldi megyét, amikor Európa Gasztronómiai Régiója lesz – közölte a megyei önkormányzat sajtóosztálya.