
Fotó: Veres Nándor
Elhanyagolt állapotban van a három szakközépiskolát és más oktatási intézményeket magába foglaló csíktaplocai udvar. Noha az utóbbi időben mindhárom iskola igyekezett rendezni a saját portáját, az összképet tekintve továbbra is áldatlan állapot uralkodik.
2016. október 17., 20:522016. október 17., 20:52
Tanítási napokon legalább kétezer diák és pedagógus fordul meg a taplocai iskolaépületek között, nem beszélve azokról a személyekről, akik más célból tartózkodnak az udvaron, és látják ezt a rendezetlen állapotot – fogalmazott érdeklődésünkre Lapohos Annamária, a Kós Károly Építőipari Szakközépiskola aligazgatója. „A pedagógusi versenyvizsgákat is az itt található iskolák valamelyikében tartják nyaranta, ahová az egész megyéből érkeznek tanárok. A pedagógusok házában pedig számos tanügyi rendezvény van, ahová az ország minden tájáról jönnek a tanügyi szakemberek” – részletezte az aligazgató. Véleménye szerint nagyon sokan szemtanúi ennek a rendezetlen állapotnak, és „viszik a hírt” máshová.
„Mi mindent megtettünk, amit lehetett: kitiltottuk a diákokat a félbemaradt épületek területéről, kis udvart létesítettünk önerőből, valamint a Kaufland nagyáruház egyik pályázata révén szépítettük is azt. Igyekeztünk otthonosabbá tenni a környezetet a diákok számára, viszont az összkép továbbra is rendezetlen” – panaszolta Lapohos Annamária. Hozzátette, jó pár éve – a szomszédos iskolákkal közösen – pályáztak a Heineken Románia sörgyárnál az udvar rendbetétele érdekében, viszont a pályázatot nem nyerték meg. „A pályázat elbírálására a városi önkormányzat jóváhagyására is szükség volt, amelyet nem kaptak meg, mivel a félbemaradt munkálatok miatt az udvar úgynevezett építőtelepi státuszban van jelenleg is” – fejtette ki az aligazgató.
Félbehagyott munkálatok
Mintegy nyolc esztendeje szünetelnek a Kós Károly Szakközépiskola campus-építési munkálatai. Az elkezdett, majd félbemaradt tevékenység célja az iskolaépület bővítése volt, de a létesítménynek csak az alapjai épültek meg. Bár 2014-ben a városi önkormányzat pályázatot nyújtott be a Regionális Operatív Programhoz a munkálatok folytatását illetően, nem jártak sikerrel. A félbemaradt munkálatok miatt a taplocai udvar mai napig úgynevezett építőtelepi státuszban szerepel a nyilvántartásokban.
Sükösd Annamária, a Kájoni János Szakközépiskola igazgatója érdeklődésünkre kifejtette, hogy a rendezetlen állapot ellenére minden tanintézet a saját udvarát rendbe tette. A félbemaradt épületekkel kapcsolatban megjegyezte, hogy „önerőből ezt képtelenség megoldani. Mivel a kormány indította el a munkálatokat, az ő hatáskörébe tartozik. De nagyon jól tudjuk, hogy a tanügy kicsit mostohagyermeke a mindenkori kormánynak”.
„Oktatási intézményként mindennel nevelünk: azzal, hogy az osztálytermekben milyen állapot uralkodik, azzal, ahogy egy pedagógus viselkedik, de a közvetlen környezetünkkel is” – hangsúlyozta Bálint Gabriella, a Venczel József Szakközépiskola igazgatója. Mint mondta, véleménye szerint kellene egy rendezési terv az udvar rendbetételélre a városi önkormányzat részéről, emellett pedig megjegyezte, hogy esténként nincs közvilágítás a területen, pedig bentlakás is van területen.
Füleki Zoltántól, Csíkszereda alpolgármesterétől is érdeklődtünk. Füleki közölte, hogy elsősorban meg kell vizsgálni, hogy a területen belül mi hova, illetve kihez tartozik, utána pedig össze kell ülni az intézmények vezetőivel, hogy az udvar rendbetételének mikéntjéről egyeztessenek. Mint mondta, idén ez nem történhet meg, leghamarabb a jövő évben lenne esedékes. A félbehagyott építkezési munkálatokkal kapcsolatban közölte, hogy „ez egy olyan beruházás, amit a minisztérium indított el, majd állított meg. A minisztérium sara, hogy helyrehozza.”
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!