Online Istennel volt a mottója annak a regionális találkozónak, amit a hétvégén Csíksomlyón tartottak a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat, a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség és az Áradat Egyesület közös szervezésében.
2012. április 15., 22:082012. április 15., 22:08
2012. április 16., 06:322012. április 16., 06:32
A Keresztirány első regionális találkozóját Aradon szervezték meg, a következő évben Nagyváradon, tavaly pedig Kolozsváron találkoztak a fiatalok.
A találkozó célja, hogy azokat az ifjúsági csoportokat, közösségeket, amelyekkel a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat vagy a Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészség kapcsolatban áll, valamilyen módon megszólítsák, és az Erdély különböző városaiban működő közösségek tudjanak egy helyen találkozni, ismerkedjenek és kapcsolatokat építsenek ki egymással.
A Keresztirány csapata állítja össze a programokat, ők vezetik le a műhelyprogramokat és a beszélgetéseket is. A 20-30 év közötti fiatalok saját tapasztalataikat osztották meg kisebb társaikkal. A találkozót elsősorban a 15-20 év közötti korcsoportnak hirdették meg, de 12-15 év közöttiek is jelentkeztek, akiket ugyancsak szeretettel fogadtak.
Összesen százötven fiatal érkezett a találkozóra, rajtuk kívül még húsz helybeli fiatal segített, hogy minden gördülékenyen működjön. A legtávolabbi résztvevők Aradról és Nagyváradról jöttek – tájékoztatta portálunkat André Zsófia, a Keresztirány Ifjúsági Szolgálat titkára.
Lehetünk úgy is kapcsolatban Istennel, hogy online vagyok, de nem vagyok ott, online vagyok, de el vagyok bújva „invisibelbe” teszem magam – fogalmazódott meg a beszélgetések alkalmával.
„A fiatalokat elvezettük egy olyan döntésre, hogy Istennel merjenek online kapcsolatban lenni, ne csak elbújva, vagy éppen elfoglalt állapotba” – emelte ki a találkozó fontosságát André Zsófia.
Az Istenhez való közelebb kerülést elősegítették a kiscsoportos beszélgetések, a szentségimádás, a szentmisék, a közös játékok, az önismereti csoport is. Ugyanakkor szombaton a keresztúton kilátogattak a somlyói Nyeregbe is.
A vasárnapi záró szentmisét Csapai Árpád egyetemi lelkész celebrálta, aki prédikációjában arra biztatta a fiatalokat, hogy merjenek megnyílni Isten előtt, fogadják be őt mindig a szívükbe.
Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.
Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.
Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.
A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.
Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.
Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.
Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.
Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.
Csak az útburkolati jelzések festése maradt még hátra a csíkmadarasi elkerülőúton, amelyet rövidesen megnyitnak a forgalom előtt. A vasútvonal által kettészelt község lakói számára jelentős könnyítést jelent ez a közlekedésben.
Szerda délután riasztották a mentőket Kászonfeltízre, ahol egy kirándulócsoport 13-15 éves diákjai rosszul lettek egy helyi panzióban.
szóljon hozzá!