
Fotó: Kristó Róbert
Egyszerűen, kötöttségek nélkül vigadtak Csobotfalván, ahol két napon át a néptáncé és a népdaloké volt a főszerep. Ötödik alkalommal tartották meg a Csobotfalvi Vigadalmat.
2014. július 18., 23:002014. július 18., 23:00
2014. július 19., 10:052014. július 19., 10:05
Népviseletben, népdalokat énekelve vonultak fel pénteken a vigadalom résztvevői a csobotfalvi utcákon. „Hallja a falu is, hogy itt vigadalom van” – fogalmazott tréfásan Antal Imre szervező. A rendezvény családias hangulatú, kötetlen programpontokból állt. Antal szerint egyébként nem az volt a fontos, hogy ötezren legyenek, hanem hogy mindenki jól érezze magát.
Csütörtökön baráti beszélgetésekkel kezdődött a vigadalom, és hajnalig tartó táncházzal folytatódott, majd pénteken a felvonulással és a csobotfalvi kultúrotthonban tartott előadásokkal, táncházzal zárult. A hagyományőrző rendezvényen többek között a magyarországi Jászberényről, Jászapátiról is képviseltették magukat.
„Az a hangulat, ami itt van Csoborfalván, az semmivel nem pótolható, azt át kell élni, át kell érezni. Itt a Csíksomlyó lábánál, ezt a vidéket meg kell nézni” – mondta Kocsán László, a jászberényi Jászság Népi Együttes tagja. A vigadalmon továbbá jelen voltak a 2012-es Fölszállott a páva című műsor szereplői: Pintér Gabriella énekes, valamint Balogh Károly táncos.
„Óriási élmény itt lenni, itt mindenki egyenrangú, mindenki magyar. Ennél magyarabb helyen már nem is lehet lenni. Nagyon pozitívan fogadtak a csobotfalviak, tőlük csak tanulni tudok” – vallotta Balogh. A kétnapos vigadalom után a résztvevők a gyimesfelsőloki Csángó Hétvégén folytatták a táncot és az éneklést.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!