
Fotó: Veres Nándor
Több százan vettek részt szombaton este a Gloria Victis-emlékműnél tartott megemlékezésen, melyet az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 60. évfordulója alkalmából szerveztek Csíkszeredában. Az ünnepséget fáklyás felvonulás előzte meg.
2016. október 22., 22:152016. október 22., 22:15
2016. október 22., 22:162016. október 22., 22:16
Délután fél héttől már fáklyás felvonulást tartottak, a Sapientia EMTE épületétől a Gloria Victis-emlékműhöz mentek a résztvevők. Ott a magyar himnusz eléneklése után Kelemen Csongor volt politikai fogoly szavalta el Márai Sándor Mennyből az angyal című versét.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében kiemelte, „az idő telik, mi meg felejtünk. Ha végignézek a tömegen, és számbavételezem, milyen módon és hogy vannak jelen intézményeink, iskoláink, azt láthatom, hogy a felejtés igenis általános. Ha most szólítanám szerre azokat az igazgatókat, akik az elmúlt napokban törtettek azért, hogy tisztségben maradhassanak, vajon itt lennének-e” – tette fel a kérdést Ráduly, utalva az e hónapban zajló igazgatói és aligazgatói posztokra kiírt országos versenyvizsgára. „Nem fogom szólítani őket, nem akarok csalódást okozni. De ha vezetőink csak az éppen regnáló hatalomnak akarnak megfelelni, úgy ahogy ezt tették sokan 1956-ban is, akkor vajon van-e nekünk még út” – egészítette ki a megkezdett gondolatsort Ráduly.
„Ezt az emlékművet azért állítottuk föl, azért van itt az 1956-os téren, mert minden ötvenhatos lelke itt van velünk és itt marad. De csak addig lesz ez így, amíg itt leszünk, érezzük és ápoljuk ezt az érzést” – zárta a polgármester.
Nagy Benedek történész, volt politikai elítélt arra emlékeztetett, hogy a magyarságnak minden évszázadban meg kell váltania magát egy forradalommal, szabadságharccal. Rengeteg áldozattal, vérrel és emberélettel. „Hogy van az, hogy mi mindig csak a vereségeinket, a levert forradalmainkat és a vérbe fojtott szabadságharcainkat számoljuk és ünnepeljük? Vajon miért van az, hogy ragaszkodunk a nemzeti tragédiáinkhoz? Pedig bőven akadnának aranypillérjei is a történelmünknek, győztes és sikeres megmozdulások. De ezekkel alig foglalkozunk, és közvéleményünkben is alig pislákol az érdeklődés ezekkel szemben” – hívta fel a figyelmet Nagy Benedek, rövid történeti áttekintés adva ezekről.
Zsigmond Barna Pál, Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusának vezetője hangsúlyozta, „1956 akkor érvényesült, amikor különböző emberek összefogtak és együtt csodálatos dolgokat vittek végbe. 1956 szelleme a szabadságnak, sorsunk szabad irányításának kivételes pillanata, amiről nem szabad lemondani. Ma ez Erdélyben azt jelenti, hogy újra és újra ki kell állni szimbólumaink, értékeink és jogaink mellett. Nem külön-külön, hanem az összhangot keresve, egymás kezét megfogva.”
A rendezvény végén Darvas Kozma József római katolikus esperes és Szatmári Szilárd református lelkész mondott imát, majd a megjelentek az 1956-os forradalmárok tiszteletére állított emlékműnél koszorúztak.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!