
Fotó: Pinti Attila
Érdemes lesz többek között egy meglepetés miatt is kilátogatni péntek délben a csíkszeredai Szabadság térre – hívta fel a figyelmet a Hargita Megyei Csendőr-felügyelőség vezetősége szerdai sajtótájékoztatóján. Az intézmény fennállása 25. évfordulóját ünnepli.
2016. november 02., 19:442016. november 02., 19:44
A 25-ös számú csíkszeredai csendőr zászlóalj, a mai megyei csendőr-felügyelőség „elődje” 1991. november 1-jei megalapításának 25. évfordulóját ünneplik pénteken Csíkszeredában. Mint az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón kiderült, a világítás tiszteletben tartása miatt nem ünnepelték elsején az évfordulót. Pénteken kilenc órától a felügyelőség Márton Áron utcai székhelyén nyílt kapukkal várja az érdeklődőket, elsősorban a volt csendőröket. Délben a Szabadság téren eszköz- és járműbemutatót tartanak.
A felügyelőség szóvivője, Suciu Gheorghe elmondta, „meglepetéssel készülnek”, megéri kilátogatni a főtérre. A Szakszervezetek Művelődési Házának előterében karikatúra-, illetve az elmúlt 25 évet felölelő fotókiállítás tekinthető majd meg. A megyei felügyelőség irányítását pontosan hét éve átvevő Dan Iamandi alezredes a lakosság csendőrökkel szembeni bizalmát köszönte meg. Mint fogalmazott, „a munkánkra soha nem érkezett panasz sem a lakosság, sem a sajtó részéről, és ez rendkívül fontos, ezt az irányt követve kell a továbbiakban is dolgozniuk a csendőröknek”.
Tragikus hirtelenséggel elhunyt a Hargita Megyei Mentőszolgálat Csíkszeredai mentőpontjának főasszisztense, Szabó Lenke – jelentette be a mentőszolgálat.
Áramszünet várható több csíkszeredai és csíkszentmihályi háztartásban december 4-én, csütörtökön.
A Csíki-medencében hűlt le a legkevésbé a levegő hőmérséklete szerdára virradóan Székelyföld-szerte.
Több alkalommal is gazdátlanul csatangoló lovakat láttak Csíkszereda utcáin, legutóbb a Hajnal utcában. Noha a rendőrség bírságolhatja a tulajdonosokat, a kóbor állatok elszállítása továbbra is megoldatlan probléma.
Előkészítette a terepet az önkormányzat, így nincs akadálya már annak, hogy Csíkszentsimonban is elkezdjék a bölcsőde építését. A befejezési határidő jövő nyáron van, ami igen közeli, annál is inkább, hogy a kivitelező alvállalkozókat keres.
Ünnepi koncert, szabadtéri korcsolyapálya-megnyitó, Mikulás-vonat és kézművesvásár – színes, kedves Mikulásnapi programmal készülnek Csíkszeredában.
Indul az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített csíkszeredai lakások eladása: 2026. március elsejétől le lehet adni az igénylési iratcsomókat.
Huszadik alkalommal szervezik meg a fogyatékkal élők kézműves kiállítását Csíkszeredában. A promenádon szerdán egyedi alkotásokkal várják az érdeklődőket a Fogyatékossággal Élők Világnapja alkalmából.
Közúti baleset történt Csíkkozmásnál keddre virradóra: egy autó árokba sodródott és kigyulladt – tájékoztatott a Hargita megyei tűzoltóság sajtóosztálya.
Hosszú távon egy új iskolaépület jelentene megoldást a csíksomlyói tanulók számára, ehhez keres alkalmas területet a csíkszeredai városháza. A diákok addig is az erdőalji konténeriskolában maradnak. Régi iskolájukban a jövőben paplakásokat hoznak létre.
szóljon hozzá!