
Fotó: Thomas Campean
Elkezdődött kedden az óvodai újrairatkozás, ennek keretében azokat a gyermekeket kell visszaíratni tanintézetükbe, akik már járnak óvodába. A kiscsoportokba később, május 18-tól lehet beiratkozni.
2015. április 28., 17:562015. április 28., 17:56
Az iskolai helyek betöltése után az óvodákban kezdődött el a beiratkozás. A Hargita Megyei Tanfelügyelőség által közzétett információk szerint az óvodáknak május 8-ig találkozókat kell szervezniük a szülőkkel, akiket tájékoztatniuk kell a beiratkozási tudnivalókról. Ugyanakkor ki kell függeszteniük a következő tanévben induló csoportok számát, a beiratkozási naptárt és a szükséges iratok listáját is.
Hargita megyében következő tanévben összesen 553 óvodai csoport fog indulni, amelyekben 10 200 hely lesz. 199 kiscsoportot terveztek. Görbe Péter főtanfelügyelő elmondása szerint a következő tanévben öttel kevesebb csoport és 181-gyel kevesebb hely lesz a megyebeli óvodákban, mint most. Ennek oka a gyermeklétszám csökkenése, a beiskolázási terv összeállításánál mindig a gyermeklétszámra alapoznak – fejtette ki a főtanfelügyelő.
Az óvodai helyek betöltése keretében az első lépés az újrairatkozás azon gyermekek számára, akik már járnak óvodákba. Szüleik keddtől május 8-ig, naponta 9 és 14 óra között végezhetik el a gyermekek újbóli beíratását. A következő beiratkozási szakaszban, május 11. és 15. között, szintén naponta 9-14 óra között egyik tanintézetből a másikba lehet átíratni a gyermekeket.
A tanfelügyelőség honlapján közzétett naptár szerint május 18. és 29. között naponta 9-14 óra között adhatják le a beiratkozási kéréseket azoknak a gyermekeknek a szülei, akiknek 2015 végéig betöltik a harmadik életévüket és kiscsoportba készülnek. Azokat a gyermekeket lehet beíratni, akik 2012 december vége előtt születtek.
Görbe Péter elmondta, a szülőknek joguk van akárhová beíratni óvodás gyermeküket, túljelentkezés esetén azonban az óvodák a következő szabályok alapján döntenek arról, hogy mely gyermeket veszik fel: először az átjelentkező gyermekeket kell beírni, aztán elsőbbséget élveznek az óvodához közel élő gyermekek, akiknek testvérük jár már a tanintézetbe, azok a családok, ahol a szülő egyedül neveli gyermekét, illetve a sérült gyermekek.
Minden szülő egyetlen beiratkozási kérést kaphat, ezt abban az óvodában kell igényelni, amelyikbe szeretné beíratni a gyermekét. A beiratkozási kéréseket az óvodáknak be kell vezetniük egy számítógépes adatbázisba, ez ellenőrzi, ha a gyermeket esetleg máshová is beíratták, vagy kiszűri, ha nem megfelelő korú.
Az óvodák nem írhatnak be több gyermeket, mint ahány helyet számukra a beiskolázási tervben jóváhagytak, a számítógépes rendszer a helyek betelése után nem engedi több gyermek adatainak feltöltését. A szabályok nemcsak a városi, hanem a vidéki óvodákra is vonatkoznak, az egyes speciális helyzeteket pedig a tanfelügyelőség fogja megoldani – szerepel az intézmény által közzétett szabályokban.
Négy napig a fiataloké lesz a főszerep Gyergyószentmiklóson, csütörtökön kezdődik a 22. Gyergyói Ifinapok. Elsősorban nyilván a fiatalokat várják a programokra, de számos esemény minden érdeklődő számára nyitott.
Tizenhatodik alkalommal rendezik meg Gyergyószentmiklóson az Örmény Művészeti Fesztivált, amely kiállításokkal, koncertekkel, gasztronómiai programokkal, előadásokkal várja az érdeklődőket.
Kiköltözött a sérült fiatalokkal foglalkozó gyergyószentmiklósi Napsugár az Esőben Egyesület az eddigi otthonából. Közben az önkormányzat elindította azt a folyamatot, amellyel a szervezet megkapja az általa kért helyiségeket.
Kiírta Gyergyószentmiklós önkormányzata a kulturális programok támogatására vonatkozó pályázatot. A civil szervezetek szeptember 18-ig nyújthatják be támogatási kérelmeiket.
Elektromos és elektronikai hulladékgyűjtést szerveznek szombaton Gyergyószentmiklóson. A feleslegessé vált készülékeket a művelődési ház parkolójában lehet leadni, de igény esetén az otthonoktól is elszállítják azokat.
Csütörtökig tartó csendőrségi gyakorlat kezdődik kedden Gyergyószentmiklóson: az akció nem jár forgalomkorlátozással és nem fogja zavarni a lakosság mindennapjait – közölte a város önkormányzata.
Gazdasági melléképület és személygépkocsi kapott lángra vasárnap délelőtt Gyergyóvárhegy községben.
Gyorsan közbeléptek a gyergyóalfalvi tűzoltók a csütörtöki vihar után, így megmenekült a nagyobb kártól a villámsújtott lakóház.
Csempészet gyanúja miatt tartottak házkutatást csütörtökön a gyergyószentmiklósi bíróság által elrendelt parancs alapján. Az akció során 888,43 gramm aranyat, valamint 27 ezer lejt, 550 eurót és 200 svájci frankot találtak.
Közel 300 ezer lejes beruházással korszerűsítették a Gyergyószentmiklósi Városi Könyvtár eszközállományát és világítási rendszerét. A fejlesztés részeként olyan szolgáltatások is elérhetővé válnak, mint a nyitvatartási időn túli könyvátvétel.
szóljon hozzá!