Kéz a kézben járt a munka és az ünneplés

•  Fotó: Gecse Noémi

Fotó: Gecse Noémi

A már hagyományosnak számító káposztavágás és -vásár rengeteg érdeklődőt vonzott idén is a szépvízi Nád-dűlőbe, ahol a munka mellett az értékesítésnek és az ünneplésnek egyaránt kiemelt szerep jutott. A termés nagyon jó volt – mondták a gazdák.

Iszlai Katalin

2016. október 15., 18:592016. október 15., 18:59

A hideg és csapadékos időjárás ellenére szombat reggel ismét benépesültek a Gyimesek felé vezető út mellett található káposztaföldek. A területet már a kora reggeli órákban ellepték a káposztavágásra igyekvő borzsovai, szentmiklósi, illetve szépvízi gazdák.

A lovas szekereket, utánfutós traktorokat és egyéb járműveket telepakolták a helyi jellegzetességnek számító lapos fejű, vékony héjú káposztával. A gazdák szerint az idei év mezőgazdasági szempontból nagyon jó volt, elégedettek voltak a terméssel.

A délelőtti órákban már igazi vásári hangulat alakult ki a helyszínen, a színpad körül felállított standoknál helyi termékeket, többek között házikenyeret, kolbászt, mézet és szörpöt lehetett vásárolni.

A rendezvény hivatalos megnyitóján elsőként Ferenc Tibor, Szépvíz polgármestere köszöntötte a jelenlévőket. „Ez egy ünnep számunkra, ha szétnézünk, látszik, hogy dolgozunk. A munka mellett ünnepelni gyűltünk össze, hiszen a káposztavágás az utolsó mezőgazdasági munka az esztendőben. A székely ember itt hálát ad, és megünnepli, hogy sikeresen befejezte a gazdasági évet, megköszöni, amit az Isten adott, és reménykedik, hogy a családját el tudja tartani” – hangsúlyozta a polgármester, majd felkérte Gábor Zoltán plébánost, hogy áldja meg a termést.

Már ötödik éve látogatja a káposztavásárt Szépvíz testvértelepülésének, a magyarországi Újkígyósnak polgármestere, Szebellédi Zoltán. „Örömmel vagyunk itt, és mindig örömmel térünk vissza Szépvízre, hiszen nagyon jó itt együtt lenni magyar testvéreinkkel, és látni azt az okosságot, ahogy intézik a sorsukat. Egymástól nagyon sokat tudunk tanulni, és nagyon fontos a régi hagyományokat visszahozni az életünkbe, ehhez kölcsönösen erősítenünk kell egymást” – emelte ki a polgármester.

Bíró László, az idei díszvendég település, Csíkmadaras polgármestere a megnyitón annak fontosságáról beszélt, hogy akkor kell ott lenni valahol, mikor igazán szükség van a segítségre.

A megnyitót követően a dűlőben felállított színpadon elkezdődtek az előadások, felléptek a csíkmadarasi hagyományőrző csoportok, a szépvízi Pozdorka néptánccsoport, a csíkszentmiklósi Cserebojtos néptánccsoport, valamint a csíkborzsovai és az újkígyósi citerazenekarok. Ezzel párhuzamosan zajlott a főzőverseny, melyre 12 csapat nevezett be, továbbá az Őszi betakarítás címmel meghirdetett rajzversenyre beérkezett munkákat a színpad mellett tekinthették meg a résztvevők.

A finomabbnál finomabb káposztás ételeket szakmai zsűri pontozta, értékelésük szerint a harmadik helyen a szépvízi Új Csapat végzett, második lett az ülkei Ü.S.T.B.E. csapat, a legízletesebbet pedig a szépvízi Faluvégi Menyecskék főzték. A főzőverseny mellett a legnagyobb – 8,2 kilogrammos – és a legkisebb káposztát is díjazták, utóbbi azonban a község vezetőjének elmondása szerint annyira kicsi volt, hogy nem is tudták megmérni.

A helyszínen tombolát is lehetett vásárolni, melynek szerencsés nyertesei káposztáshordóval és káposztafőző fazékkal lettek gazdagabbak. A rendezvénynek jótékonysági jellege is volt, hiszen a szépvízi gyermekotthon részére káposztaadományokat gyűjtöttek. 

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés