
Szükség van erre a munkára, hisz a jövő nemzedéke formálódik kezünk alatt – talán így foglalható össze a Romániai Magyar Cserkészszövetség (RMCSZ) szombaton, február 13-án Csíkszeredában megtartott ünnepi közgyűlés legfőbb üzenete. Az ország magyar cserkészeit tömörítő szervezet megalakulásának huszadik évfordulóját ünnepli az idén.
2010. február 14., 16:422010. február 14., 16:42
2010. március 08., 16:422010. március 08., 16:42
1990 februárjában néhány öregcserkész és lelkes támogató – 40 év betiltás után – újraalakította az erdélyi magyar cserkészmozgalmat. Gyökerei 1911 februárjáig nyúlnak vissza, amikor Székelyudvarhelyen, Z. Sebess József tanár vezetésével megkezdte működését az első erdélyi cserkészcsapat. A cserkészek e két jeles esemény tiszteletére emlékévet hirdettek, amely 2011 februárjáig tart.
Az ünnepi eseménysorozat tulajdonképpeni első rendezvénye volt a Segítő Mária Római Katolikus Gimnázium dísztermében megtartott találkozó. A csapatvezetők jelenlétében zajló közgyűlés elején Kónya Tibor református lelkipásztor mondott rövid áhítatot. Ennek során kiemelte, életbevágóan fontos, hogy a cserkészetben meglássuk Isten kezének a munkáját. Hiszen annak ellenére, hogy sokan próbálták megcsonkítani, nevetségessé tenni a mozgalmat, ez mégis újjáéledt. „Az a legfontosabb kérdés, tudunk-e élni azzal a lehetőséggel, amit Isten adott számunkra?” – hangzott el a lelkipásztor részéről.
Ezt követően Gaál Sándor, az RMCSSZ elnöke hivatalosan is megnyitotta az emlékévet. Beszédében az elmúlt húsz év örömeiről, nehézségeiről értekezett, megemlítve azt a hihetetlen nyomást, amit a román hatóság tanúsítottak a mozgalom ellen több éven keresztül. Egyúttal egy veszélyre is felhívta a jelenlevők figyelmét: az ellenállás enyhülésével a cserkészcsapatok száma is csökkenni kezdett, hiszen 136 bejegyzettből alig hatvan működik jelenleg. „Szükség van erre a munkára, hisz a jövő nemzedéke formálódik kezünk alatt” – fogalmazott az elnök.
Boros Károly felcsíki római katolikus főesperes is köszöntötte a húsz éves cserkészszövetséget. Az egyházi méltóság kiemelte, azért van szükség a cserkészetre, erre a lelkiségre, hogy az tovább adja az értékeket illetve példaképeket állítson a fiatalok számára.
A közgyűlés további részében a csapatvezetők fogadalmat újítottak, majd különböző díjak átadására is sor került. Az esti órákban cserkészbálon vettek részt a küldöttek.
Ilie Bolojan szerint lehetővé kell tenni az önkormányzatok számára, hogy a költségvetésük elfogadása előtt visszatérjenek a helyi adók és illetékek törvényben meghatározott minimális szintjéhez.
Ilie Bolojan szerdán este bejelentette, hogy 2026. április 1-je és 2027. március vége között a lakossági fogyasztók szabályozott áron, a vállalatok és intézmények pedig piaci áron jutnak földgázhoz.
Ilie Bolojan miniszterelnök szerdán este bejelentette, hogy a 2026-os költségvetésről szóló egyeztetések várhatóan a jövő héten lezárulnak, így a tervezetet február 20-a körül terjesztik a parlament elé.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) szenátora, Robert Cazanciuc támogatja az RMDSZ-nek azt a javaslatát, hogy a kormány vizsgálja felül a helyi adók és illetékek emeléséről szóló döntését.
Csökkenti a termelést az Automobile Dacia SA, emiatt 900 dolgozótól válna meg.
Gondatlanságból elkövetett rongálás, valamint a munkavédelmi és munkahelyi egészségvédelmi előírások megszegésének gyanújával büntetőeljárást indított szerdán a Szilágy megyei rendőrség a szilágycsehi templomtorony leomlásának ügyében.
Noha a vízfelületet még jég borítja, a háttérben már minden adott a tavaszi szezonnyitáshoz a sepsiszentgyörgyi városi szabadidős létesítménynél. A fenntartó Rekreatív Rt. beszerezte az állomási tóra szánt csónakokat és vízibicikliket.
Az oktatási szakszervezetek tagjai szerdán a kormány székhelye előtt tüntettek, mivel elégedetlenek a kormány által elfogadott intézkedésekkel.
A szilágycsehi református templom összeomlásának okait kivizsgáló válságstáb alakult a művelődésügyi minisztériumnál szerdán – közölte a tárca.
Mi történik, amikor a szabadság ígérete kiüresedik? Hol van az élet kapuja a végidők zajában?
szóljon hozzá!