Elkészült a felújítás, átvették a kivitelezőtől a csíkszeredai Petőfi utca 39. szám alatti ifjúsági szociális szolgáltató központ épületét a városháza illetékesei. Nyáron már megkezdődhetnek a tevékenységek is a központban.
2012. május 08., 15:432012. május 08., 15:43
2012. május 08., 15:502012. május 08., 15:50
Az eredetihez hasonlóan helyreállított utcai homlokzat, kellemes színek, új kapubejáró, térkővel burkolt felületek az udvaron, amelyet szabadtéri tevékenységek számára is alkalmassá alakítottak, belül jól felszerelt multifunkcionális konferenciaterem, irodák, ruhatár, illemhelyek – ez fogadja a látogatót az ifjúsági szociális szolgáltató központ Petőfi utcai épületében. Kiállítások előadások, képzések, klubtevékenység céljaira hasznosíthatók a helyiségek, a pince is tejesen átalakult, ott teázót alakítottak ki, amely különböző rendezvények résztvevői használhatnak. Az építők elvonultával az udvar hátsó részét is rendezni fogják, illetve az átvétel után észlelt esetleges hibákat a kivitelező kijavítja.
A tartalom következik
Antal Attila alpolgármester szerint a központot most meg kell tölteni tartalommal, ezért a működtető, a polgármesteri hivatal már nyáron szeretne beindítani különböző tevékenységeket. Elsősorban szociális és ifjúsági szolgáltatásoknak jelenthet otthont az épület, így egyeztetések folynak arról, hogy a Gyulafehérvári Caritas ifjúsági és szociális programjai, mint az önkéntesképzés, a családsegítő szolgáltatások, az Őrangyal program is itt működjön. A városháza ifjúsági ügyosztálya is ügyfélszolgálati irodát tud itt fenntartani, de felvételi és pályázati tájékoztatóra is lehetőség van.
Kilenc hónapos felújítás
A Petőfi utcai épület felújítása az integrált városfejlesztési terv első elkészült beruházása. Tavaly augusztusban kezdődtek meg a felújítási munkálatok az akkorra már omlásveszélyessé vált épületben, jelentős szerkezetmegerősítésre, újrafödésre volt szükség, külső és belső felújítás történt, új vezetékrendszereket, korszerű hőközpontot szereltek fel, átalakult, megújult az udvar és a bejárat.
Az utolsó csomagokat is elpakolta kedden a Városi Művelődési Házból a Hargita Székely Néptáncszínház, ezzel befejeződött az együttes költözése. Csíkszeredában több intézmény is ideiglenes helyszínen folytatja a középületek felújítási munkálatai miatt.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
szóljon hozzá!