
Szabálytalanság vagy nagy kerülő között választhat az az autós, aki a Román Autófelügyelet (RAR) csíkszeredai székhelyéről a városba akar eljutni, vagy Felcsík irányából betérni a hivatalba.
2013. június 30., 08:182013. június 30., 08:18
2013. június 30., 12:052013. június 30., 12:05
Mindkét esetben azért szabálytalan, ha a legrövidebb utat választja az autós, mert az 578-as európai út Csíkszereda és Csicsó közti szakaszán záróvonal van az úttest közepén, azt pedig tilos átlépni. Így a város felől akadálytalanul el lehet jutni a Román Autófelügyelethez, amelynek közelében még leállósáv is van az úttesten, de ha vissza is akar jönni az autós, akkor vagy áthajt a záróvonalon, vagy Csicsó felé indul, olyan helyet keres, ahol nincs záróvonal, és a vasúti híd közelében letérve esetleg megfordulhat.
Ugyanez a helyzet, ha Csicsó irányából közelítjük meg a hivatalt: csak a záróvonal átlépésével, vagy pedig a taplocai körforgalomtól visszatérve tehetjük ezt meg. Mint a helyszínen láttuk, a legtöbben az egyszerűbb, de szabálytalan megoldást választják, átlépik az úttestet kettéosztó vonalat, néhány perc alatt ezt több autós is megtette. A közlekedésrendészet viszont bírságolhat ilyen esetekben. Ezt meg is szokták tenni – hívta fel figyelmünket egy kamionsofőr, akinek gyakran kell kijárnia a városból a hivatalhoz, viszont egy kamionnal nem lehet egy mezei úton megfordulni, így igen nagy a kerülő, ha a szabályokat be akarja tartani. Szerinte egy kamionnal jóval távolabb kell menni ahhoz, hogy szabályosan megfordulva visszatérhessen a városba.
A helyzetet ismerik – közölte kérdésünkre az országos útügyi hivatal Hargita megyei kirendeltségének igazgatója, Cătălin Romanescu. Ő azt mondta, mindaddig, amíg az említett útszakasz, egészen a RAR-székházig nem kerül a város ügykezelésébe, a jelenlegi helyzeten nem lehet változtatni, mert a felújítási tervben így szerepel. Ha Csíkszereda határán belül lesz az említett útszakasz, az egy más helyzet – tette hozzá. A város vezetősége már tavaly jelezte, hogy átvenné ezt az útszakaszt, így a taplocai elkerülő út csatlakozásainál szükséges útkereszteződéseket is egyszerűbb lenne létrehozni. Romanescu szerint az átadás egy kormányhatározat alapján történik majd, ehhez megtették a szükséges lépéseket, de még nem készült el.
Baleset történt Szépvíz közelében csütörtök este, egy fiatal sofőr autójával megcsúszott és lesodródott az úttestről.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
szóljon hozzá!