Jövőre marad a csíkszeredai buszállomás felújítása

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Jó esetben jövőben kezdődhet el a csíkszeredai távolsági autóbuszállomás régóta esedékes felújítása. Ehhez először a tervezésre, majd a kivitelezésre kell pénzt biztosítani a megyeszékhely jövő évi költségvetéséből – idén a megvalósíthatósági tanulmány elfogadása óta nem volt előrelépés.

Kovács Attila

2016. október 24., 11:232016. október 24., 11:23

2016. október 24., 11:412016. október 24., 11:41

Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester szerint ez a beruházás is megsínylette a közbeszerzési törvény módosítását, ugyanakkor a prioritások miatt is egy kicsit háttérbe szorult. A felújításhoz szükséges, tavasszal elfogadott megvalósíthatósági tanulmányt nem követték további lépések, az előkészítés hosszas folyamata miatt amúgy sem lehetett volna idén munkához látni – értékelt az alpolgármester. Az utasok így változatlanul a szétmállott burkolatú beállóhelyeken, sárban vagy porban közelítik meg a buszokat.

Ez még így marad egy ideig. Most a beruházás tervezéséhez szükséges közbeszerzési eljárás kiírása következne – Szőke szerint a jövő évi költségvetés jóváhagyásakor derül ki, hogy az önkormányzati képviselő-testület szán-e erre, illetve a kivitelezésre pénzt. „Ha a jövő évben gondolkodunk, akkor egy-két hónap a tervezés, tavasz után lehetne előkészíteni a közbeszerzési eljárást a kivitelezésre is, ha a költségvetésben szerepel erre jóváhagyott pénz, ha nem is a teljes összeg. Ha nem lesz, megáll a folyamat” – összegzett az alpolgármester. Mint megtudtuk, közben folyik egy vita a városfejlesztési stratégiát készítő céggel is, mivel a buszállomás fejlesztését nem foglalták bele a stratégiába, holott a város vezetői szerint ennek ott a helye.

A tavasszal elfogadott megvalósíthatósági tanulmány szerint a több mint 8500 négyzetméteres pályaudvar teljesen átalakul majd a felújítás során, új parkolókat és fedett peronokat építenek ki, padokat helyeznek el, illetve megújul a közvilágítás is. Az elképzelés szerint 22 buszparkolót, 5 taximegálló-helyet, 8 férőhelyes ügyfélparkolót, illetve 18 férőhelyes személyzeti parkolót alakítanak ki. A munkálatok becsült értéke 2,6 millió lej, a kivitelezési határidőt pedig egy évben határozták meg. Érdekes adalék, hogy ezelőtt öt évvel is készült egy megvalósíthatósági tanulmány a felújításra, az ott meghatározott 2,3 millió lejes összeget az akkori önkormányzati képviselő-testület túlzottnak találta, és a tanulmányt nem fogadták el.

Öt éve a város tulajdonában

A város 2011-ben vásárolta meg az autóbuszállomást, a vételárba a megyei önkormányzat is belepótolt. A területért és az épületért Csíkszereda önkormányzata egy városközponti beépítetlen telket, illetve 777 500 euró értékkülönbözetet adott akkor a tulajdonosnak, amit két részletben fizettek ki.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 17., szombat

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít

A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.

Amikor bezár a gyár, egy közösség is veszít
Hirdetés
2026. október 16., péntek

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton

Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.

Már az aszfaltozásnál tartanak a Testvériség sugárúton
2026. október 16., péntek

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani

Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.

Hadgyakorlatot tartanak Hargita megyében, Csíkszeredában is katonai jelenlétre lehet számítani
2026. október 15., csütörtök

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget

Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.

Ezt kell tenniük a csíkszeredaiaknak, miután a város területén is kimutatták a veszettséget
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott

Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.

Egy ittas és jogosítvány nélkül vezető és egy bejegyzetlen járművel közlekedő sofőr is lebukott
2026. október 14., szerda

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
2026. október 13., kedd

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este

Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.

Tűz ütött ki egy csíkszeredai fűrészportárolóban hétfőn este
2026. október 11., vasárnap

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat

Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.

Történelmi kvíztúrára hívják a csíkszeredai nyolcadikosokat
2026. október 11., vasárnap

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn

Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.

Több csíkszeredai utcában is szünetel a vízellátás hétfőn
Hirdetés