Ismét taroltak a Gyimes-völgyi patakok

•  Fotó: RédaiBotond

Fotó: RédaiBotond

Mindhárom Gyimes-völgyi településen kiöntött a Tatros és ennek gyors mellékpatakai, óriási anyagi károkat okozva: lakások, gazdasági épületek, hidak rongálódtak meg, szinte minden udvaron víz alá kerültek a veteményesek, a krumpliföldek.

Rédai Botond

Dobos László

2010. június 27., 22:132010. június 27., 22:13

2010. június 27., 22:322010. június 27., 22:32

•  Fotó: RédaiBotond Galéria

Fotó: RédaiBotond

A völgy mindkét feléről lezúduló hatalmas mennyiségű víz nem fért el a patakmedrekben, partokat, kerítéseket tört át az ár. Az Ugra-patak szombat este térdmagasságban folyt a gyimesfelsőloki kaszárnyák előtt a 12A jelű országúton. Ugrán több lakóházat nehezen lehetett megközelíteni, a Sürgősségi Esetek Felügyelőségének szakemberei ásványvizet és kenyeret juttattak az elszigetelten maradt embereknek, és közben szivattyúzták a pincékből, udvarokból a vizet. Hasonlóan súlyos a helyzet Gyimesközéplokon és Gyimesbükkön is, ahol a több mint 48 órán át lehullott csapadékmennyiség többszörösére duzzasztotta a hegyi patakokat.

A három gyimesi településen áthaladó 12/A jelű országúton több kilométer hosszúságban 10–15 centiméteres víz állt, és nagyon nehezen lehetett közlekedni.

Gyimesbükkön, az ezeréves határ környékén hegytől hegyig állt a víz.

Szombattól leállt a vasúti közlekedés Madéfalva és Comăneşti között, a gyimesbükki vasútállomástól nem messze, a Petki-pataka elmosta az egyik kis vasúti hidat, de gondok vannak a vasúttal Ajnád és Csíkszentmihály környékén, így nem járnak a vonatok Erdély és Moldva között a Gyimesi-szoroson át.
Gyimesközéplok több részén a hét végén nem volt villanyáram, vasárnap délután Hidegségen még nem volt teljes az áramellátás.

A görbepatakiak egy része megúszta

Gyimesfelsőlok görbepataki részén vannak olyan háztartások, ahol megkönnyebbülten lélegeztek fel a szombati áradás után. „Nagyon jó, hogy megcsinálták itt a mederszabályozást. A legutóbbi árvízkor a csűrömet is elöntötte a víz, most azonban semmi gond nem volt” – fogalmazott lapunknak az egyik helybéli. Az ott lakók egyöntetű véleménye, hogy a rengeteg vitát kiváltó, sokak által elítélt és némi rombolással járó betonteknő kiépítése most mutatta meg igazán pozitív hatását, számos gazdaságot óvva meg a felduzzadt víz haragjától. A Görbe-pataka alsó részén lakóknak már nem volt ilyen szerencséjük, itt egész udvarokat, gazdasági épületeket is elöntött a főút mentén és mellett lezúduló víztömeg.

Ahol az út helyén immár patak folyik

Talán az egyik legjobban sújtott rész a Gyimesfelsőlokon található Ugrapataka. A szombat délutáni áradás során a hegyekből lezúduló víztömeg teljesen elmosta az utat, megközelíthetetlenné téve számos háztartást. Ottjártunkkor a főúttól nem messze található tejcsarnokig komolyabb nehézség nélkül sikerült feljutnunk, ettől a ponttól néhány száz méterre kezdődtek az igazi problémák.

•  Fotó: RédaiBotond Galéria

Fotó: RédaiBotond

Az egykori út helyén immár patakot találtunk, a még mindig tekintélyes mennyiségben lejövő vízen átgázolva sikerült továbbjutnunk. Az elszigetelt házak meglátogatásában Timár Péter helybéli lakos segített, hiszen bőven akadtak olyan helyek, ahol a víz mélysége és sodrása nem tette lehetővé még a gyalogos közlekedést sem, így ösvényeken, kertek között bujkálva sikerült továbbhaladnunk. Igen nehéz szavakba foglalni az Ugrapatakán elénk tárulkozó látványt. Az aljba megindult hegyoldal, gyökerestől kitepert fák, kidőlt avagy alámosott, csupán a vezetékek által tartott villanyoszlopok, elmosott kertek és udvarok, több centiméter vastagságú iszapréteg, az egykori kövezett út vízből kitündöklő maradványai – mind bizonyítékai a szombat délutáni pusztításnak. Az emberek pedig féltek – az égen ugyanis tovább gyűltek a vészjósló felhők, a gyakran eleredt eső miatt újabb, még súlyosabb áradástól tartottak. Hogy mire képes egy hatalmas erejű, lezúduló víztömeg, azt talán a portálunkon található videófelvétel illusztrálja a legjobban.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. február 06., péntek

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt

Babatápszereket hívnak vissza a Bacillus cereus baktérium által termelt cereulid toxin jelenlétének gyanúja miatt – figyelmeztetett az Országos Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság (ANSVSA).

Babatápszereket hívnak vissza méreganyag jelenlétének gyanúja miatt
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat

Őrizetbe vettek csütörtökön a rendőrök egy 54 éves férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy hat kiskazánt lopott el egy épülő bukaresti tömbházból.

Bevásárlókocsiban gurította el a tömbházból lopott kiskazánokat
2026. február 06., péntek

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval

Kétbocsos anyamedve merészkedett egy brassópojánai sípályára fényes nappal, a hegyi csendőröknek kellett beavatkozniuk.

Filmezték a sízők a pályára merészkedett bocsos anyamedvét – videóval
2026. február 06., péntek

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott

Oszlopnak ütközött, majd egy üzlet falának csapódott egy autó péntekre virradóan a Kolozs megyei Szászfenesen. Mint kiderült, a járművet vezető férfinek nincs jogosítványa.

Volt bátorsága jogosítvány nélkül felborulni, de a vérvételtől már tartott
Hirdetés
2026. február 06., péntek

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást

Február 9-én kezdődik és március 1-jéig tart a sívakációk időszaka.

Kezdődik a sívakációk időszaka, térképen mutatjuk a megyei elosztást
2026. február 06., péntek

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas

Az egészségügyi és a szociális ellátórendszerben dolgozó Sanitas-tagok jó része az általános sztrájk megszervezésére szavazott, ezért a szakszervezet megkezdte a munkabeszüntetéssel járó tiltakozás előkészítését.

Megkezdte az általános sztrájk előkészítését a Sanitas
2026. február 05., csütörtök

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára

A lakossági földgáz ára biztosan nem emelkedik 2027. március 31-éig, mert a kormány április elsejétől a jelenlegi ársapka helyett többszintű árplafont vezet be, és várhatóan a jövő hét végéig kidolgozza az ehhez szükséges teljes jogszabályi keretet.

Miniszteri ígéret: 2027 tavaszáig biztosan nem nő a földgáz ára
Hirdetés
2026. február 05., csütörtök

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit

A kormánynak meg kell találnia a költségvetési forrásokat a kisnyugdíjasok Szociáldemokrata Párt (PSD) által javasolt támogatására úgy, hogy közben ne boruljon fel a nehezen elért pénzügyi stabilitás – jelentette ki a pénzügyminiszter.

Pénzügyminiszter: támogatni kell a kisnyugdíjasokat, de nem szabad megismételni a korábbi évek hibáit
2026. február 05., csütörtök

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást

A szokásosnál hamarabb utalják ebben a hónapban a jogosultaknak a gyermekpénzt, a gyermeknevelési, valamint a beilleszkedési támogatást. Az érintettek bankszámlájára már pénteken megérkezik a pénz.

Korábban utalják a gyermekpénzt, a gyermeknevelési és a beilleszkedési támogatást
2026. február 05., csütörtök

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok

A ChatGPT-től kértek és kaptak jogi tanácsokat büntetés elkerülésére azok a román vasutasok, akiket hálókocsijegyekkel való üzérkedéssel vádol a bukaresti törvényszék ügyészsége.

A mesterséges intelligenciától kértek jogi tanácsokat a saját zsebre dolgozó vasutasok
Hirdetés