
Fotó: Kristó Róbert
Tavalyhoz hasonlóan, úgy látszik, idén is nyitott fülekre és szívekre talált a csíksomlyói Szent István gyermekgondozó központ lakói számára meghirdetett angyalkázási akció. A gyerekek által írt levelek zöme gazdára lelt, a hetvennégyből immár mindössze tizenöt várja, hogy angyalához eljusson.
2010. december 03., 12:542010. december 03., 12:54
2010. december 05., 20:332010. december 05., 20:33
Újra boldoggá tehetjük a csíksomlyói Szent István otthon lakóit. Csak rajtunk áll!
Amint arról már többször beszámoltunk, a Dévai Szent Ferenc Alapítvány által működtetett otthonokban több éves hagyomány, hogy a szeretet ünnepe környékén angyalkák látogatják meg a nehéz anyagi körülmények között élő diákokat, ajándékokkal lepve meg őket. A fiatalokat azelőtt levélben fogalmazzák meg szerény kívánságaikat. A csíksomlyói Szent István gyermekgondozó központ lakói számára másodjára szervezi a jótékonysági akciót a Pogány-Havas Kistérség. Úgy látszik, ugyanolyan sikerrel, mint a tavalyit, hiszen már csak tizenöt levél kell jóakaróra találjon.
„Kedves angyalka, bár tudom, hogy nem ismerlek, de tudom, hogy kívánságokat teljesítesz. Azt is tudom, sok embernek és kisgyereknek szerzel örömet, ezért szeretném, ha engem is megajándékoznál” – írja sorainak bevezetőjében az egyik bentlakó. Ne hagyjuk gazdátlanul ezeket a leveleket, vigyünk örömet és boldogságot az otthon falai közé.
A szervezők felkérik mindazokat, akik szívesen vállalnák, hogy egy-egy fiatalnak a karácsonyi angyalkái legyenek, válasszanak a Pogány-Havas Kistérség csíksomlyói irodájában a gyerekek megmaradt levelei közül maguknak, és vásárolják meg a legtöbb 100 lej körüli ajándékokat, majd juttassák vissza a kistérség Szék útja 123. szám alatt (a régi községházán) található irodájába december 10-ig. Az érdekeltek előzetesen jelentkezzenek be a 0266–316035-ös telefonszámon, mert előfordulhat, hogy éppen senki nem tartózkodik az irodában.
A gyerekek betlehemes műsorral készülnek december 14-ére, amit a Jakab Antal Felnőttképzési Központ nagytermében tartanak meg Csíksomlyón, 18 órai kezdettel. Ekkor lesz az ajándékok átadása is, ezt követően kis vacsorára várják az angyalokat az otthonban, ahol lehetőség adódik a megajándékozottakkal való beszélgetésre.
Elkezdődött a Román Vámhatóság átszervezése, amellyel a jelenlegi 68-ról 39-re csökkentik a vezetői pozíciók számát, az éves bérkiadások pedig mintegy 6,2 millió lejjel mérséklődnek.
A csobotfalvi temető világháborús emlékművénél gyűlt össze kedden a közösség, hogy méltóképpen emlékezzenek meg az első és a második világégésben elhunyt csíksomlyói, várdotfalvi, csobotfalvi, és csomortáni férfiakról.
Lemondott a Vasúti Reform Hatóság (ARF) éléről Mihai Barbu, miután büntetőeljárás indult ellene korrupció gyanúja miatt és hatósági felügyelet alá került.
Megjelent a Erősödő Kárpát-medence program 2026-ra szóló felhívása, amelyre november 13-tól lehet jelentkezni – jelentette be a nemzetpolitikáért felelős államtitkár kedden Budapesten.
A bírósági értesítést várja Szakács-Paál István, Székelyudvarhely polgármestere, aki ezt követően fogja eldönteni, hogy felfüggeszti-e László Szabolcsot, a helyi rendőrség vezetőjét tisztségéből.
Péntek óta másodszor maradt hosszabb időre teljesen áramszolgáltatás nélkül több alcsíki község, a jelentős mértékű üzemzavart ezúttal nem vihar okozta, egy Tusnádfürdőn található nagy transzformátor-állomás nem működik megfelelően.
Nicușor Dan államfő kedden azt nyilatkozta, nem fogja a hozzájárulását adni ahhoz, hogy az ügyészség büntetőeljárást indítson Oana Gheorghiu miniszterelnök-helyettes ellen.
Nicușor Dan államfő megtámadta az alkotmánybíróságon a bizonyos természetvédelmi területek védettségének megszüntetését lehetővé tevő törvénytervezetet.
Dróndarabok csapódtak be keddre virradóra Románia területére a Tulcea megyei Grindu térségében.
szóljon hozzá!