
Az embert meghatározza a gondolkodásmódja. De sajnos sokszor a racionalitás hiányzik ebből a folyamatból, mert vagy a múlt kísért és akadályoz meg az előrehaladásban, vagy éppen a jövő eseményeitől való félelem tart vissza, hogy nekifogjunk valami szépet megvalósítani. A hargitafürdői katolikus plébánián nemrég megtartott találkozón pont ezekkel a gondokkal és problémákkal szembesítették a résztvevő fiatalokat.
2010. szeptember 28., 16:012010. szeptember 28., 16:01
2010. szeptember 28., 16:312010. szeptember 28., 16:31
Egyfajta féregtelenítésnek is nevezhető a két napos programsorozat és képzés, amelyen főleg azok vettek részt, akik aktívan szeretnének, vagy már tevékenykednek az ifjúság körében – számolt be érdeklődésünkre György Zsolt ifjúsági referens. A csíkszeredai Salus Communis Egyesület, Hargita Megye Tanácsának támogatásával, valamint a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Ifjúsági Főlelkészséggel közreműködve Gondolkodásunk féregtelenítése című találkozón főként Hargita, Kovászna és Brassó megyei fiatalok voltak jelen.
„A rendezvény fő célja volt összekovácsolni a környék ifjúsági vezetőit, hogy tudjunk egymásról, tanuljunk egymástól, és bátorítsuk egymást a jövőbeni terveinkben, valamint megteremteni egy közös vonalat, amibe kapaszkodhatnak” – fogalmazott az ifjúsági referens. Elmondása szerint többek között szó volt arról, hogy az embert meghatározza gondolkodásmódja. De sajnos sokszor nem tudunk racionálisan gondolkodni, mert vagy a múlt kísért, és akadályoz meg az előrehaladásban, vagy éppen a jövő eseményeitől való félelem tart vissza, hogy nekifogjunk valami szépet megvalósítani. „Együtt kerestünk megoldásokat, kiutakat ezekre a problémákra, állapotokra. Megszabadulva a gondolkodásmódunk ezen férgeitől, együtt próbálunk tevékenykedni a jövőben az ifjúság fellendítésén, hogy Isten ígéreteinek beteljesedését megtapasztaljuk: >>reményteljes jövőt szánok nektek<<” – említette György Zsolt.
Szintén a találkozó hasznosságáról beszéltek maguk a résztvevők is. „Az általam tapasztalt hatás inkább lelkiekben volt érezhető” – fogalmazott Darvas Róbert. A csíkszentimrei fiatal reményét fejezte ki, még lesz alkalma ilyen élményekben részesülni. Volt aki egyszerűen fantasztikusnak nevezte a rövid tábort, az érdekes előadások, a játékok, a gyönyörű misék ugyanis meghozták a szervezők által remélt hatást. „Megtanultam, mindegy, hogy nyerek vagy veszitek, csak dicsőítsem az Urat és szeressek! Köszönöm!” – hangzott el egy másik résztvevőtől.
A féregtelenítés folytatódik
Mint megtudtuk, a találkozó után közös munka indult el a fiatalokkal karöltve, melynek keretében az elkövetkező hat hétben drótpostán keresztül folytatódik a „féregtelenítés”, illetve további közös programokkal szervezésén is dolgoznak. Aki ebben a „játékban és munkában” részt szeretne venni, vagy egyszerűen csak érdekli miről is lenne szó, habozás nélkül írjon az ujnemzedek@yahoo.com email címre. A levelezős féregtelenítést a Székelyföldi Ifjúsági Lelkészség vezeti.
Ma 16 óráig regisztrálhatnak a magyarországi lakcímmel nem rendelkező választópolgárok az áprilisi országgyűlési választásra; jelenleg csaknem 492 ezren szerepelnek a levélben szavazók névjegyzékében.
Szerdán a parlament plénuma elé kerül vitára a 2026-os állami büdzsétervezet, miután a képviselőház és a szenátus illetékes szakbizottságai, majd a költségvetési bizottságok is megvitatták és elkészítették véleményezéseiket.
Jelentős eltérés volt Székelyudvarhely és Csíkszereda reggeli hőmérséklete között: a Hargitai megyeszékhely tovább tartja keddi dobogós helyét és szerdán hajnalban is is az ország leghidegebb lakott települései között maradt.
Anyanyelvből mérik fel a nemzeti kisebbségekhez tartozó diákok tudását szerdán, a nyolcadikosok próba-képességvizsgájának harmadik napján
Erősebben ösztönözné az állam a sérülékenyebb munkavállalói kategóriákba tartozók alkalmazását. Új támogatásokat hagytak jóvá, több, már meglévőt módosítottak – ezek között szigorítások is vannak –, a kérdés már csak az, hogy lesz-e pénz mindegyikre.
Mozgásban is láthatjuk a decemberben mozikba kerülő harmadik, Dűne-filmet, ugyanis kijött hozzá az első – meglehetősen akciódús – előzetes.
Románia népessége 1991 óta fogy, a jelenség háttere mögött a gazdasági bizonytalanságnál mélyebb okok húzódnak meg: késői házasságkötés, átalakuló életformák, de egy különös székelyföldi jelenségre is felhívta a figyelmet Horváth István szociológus.
Az adóhatóság (ANAF) alkalmazottjának adta ki magát egy csaló, és egy gyulafehérvári cégvezetőn keresztül 86 ezer lejjel rövidített meg egy vállalkozást. A 49 éves női vállalkozó hozzáférést biztosított a csalónak egy laptophoz és egy mobilhoz is.
A közlekedési minisztérium idén szerény összegből gazdálkodik, és a nyári költségvetés-kiigazításkor további forrásokra lesz szükség a folyamatban lévő és az új beruházások finanszírozásához – jelentette ki kedden Ciprian Șerban közlekedési miniszter.
A tömbházas életforma próbára teszi a türelmet. Míg Sepsiszentgyörgyön a „szomszéd jóléte” is zavaró lehet, Kézdivásárhelyen a felelőtlen állattartás és a parkolási káosz adja a legtöbb munkát a helyi rendőröknek.