
Ferenc pápa kezdeményezésérére a Gyulafehérvári Főegyházmegye is meghirdeti a „24 órát az Úrért” nevet viselő programot, amelynek célja, hogy az új evangelizációt a bűnbánat szentsége keretében is megéljék a hívek – tájékoztatott Urbán Erik ferences testvér.
2014. március 25., 16:302014. március 25., 16:30
2014. március 25., 16:472014. március 25., 16:47
A csíksomlyói kegytemplom igazgatójának tájékoztatása szerint az Új Evangelizáció Pápai Tanácsa elnökének, Rino Fisichella érseknek a felhívására válaszolva minden egyházmegyében megszervezik az említett programot. Erdélyben ennek lebonyolítására a Boldogságos Szűzanya csíksomlyói szentélyét jelölték meg helyszínül. Így pénteken a 17 óra 15 perckor kezdődő keresztút és az esti szentmise után kihelyezik az oltáriszentséget szombaton 17 óráig.
A templomigazgató hangsúlyozta, ez alkalomból várják az imacsoportok jelentkezését, akik a szentatya kérésére válaszolva egy órát töltenek imádkozva az oltáriszentség előtt. Jelentkezni a kegyteplom sekrestyéjében vagy Urbán Erik ferences testvérnél a 0746-917166-os telefonszámon lehet csütörtökig.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
szóljon hozzá!