Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

A biblia tanítása szerint e napon mutatták be Jézust mint elsőszülöttet a templomban. Ezen a napon gyertyát szentelnek, gyertyás körmenetet tartanak, és a hívek a szentmisén szentelt, égő gyertyákkal vesznek részt. A gyertyaszentelés a világosság szimbóluma, jelképezi magát az Istenembert.

A gyertya szentelése jelképezi az asszonyi termékenységet és a megújuló élet ki nem oltható lángjait. Régen minden katolikus házban volt szentelt gyertya, aminek nagy szerepet tulajdonítottak az emberi élet során, a bölcsőtől a koporsóig. Gyakran vihar idején gyújtották meg, védelmező céllal.

A gyertyaszentelő napjához fűződik a legszélesebb körben elterjedt időjóslás: e napon a téli álmából felébredő medve kijön a barlangjából, ha napos időt talál, s meglátja a saját árnyékát, akkor visszabújik, mert még hosszú lesz a tél. Tehát, ha ebben az időszakban felmelegedés, napos idő van, a tél még hosszúnak ígérkezik.

A szerzetesi életforma ma is időszerű

1997 óta minden év február másodikán, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén az egyház azt a mintegy egymillió férfit és nőt ünnepli, akik a világon katolikus szerzetesként, Istennek szentelve élik életüket. Ebben a számban benne vannak az apostoli életet élő és szemlélődő szerzetesek, a világi intézmények tagjai, továbbá a megszentelt élet új formáit követő férfiak és nők. II. János Pál pápa nyilvánította ezt a napot a szerzetesek világnapjává.

Az ünnep célja egyébként hálát adni Istennek a szerzetesi élet ajándékáért, előmozdítani a szerzetesség ismeretét és szeretetét, valamint lehetőséget nyújtani a szerzeteseknek, hogy egyre inkább rácsodálkozzanak életük szépségére és azokra a csodákra, melyeket az Úr bennük és általuk művel az egyház és a világ javára.

A keleti ortodox egyházak szerzetesi rendszerének atyjaként Szent Baszileioszt tisztelik, míg a nyugati világ rendjei Nursiai Szent Benedek (480–543) fellépésétől kezdve alakultak ki. Benedek 528-ban alapította meg a Monte Cassinó-i kolostort, ezzel a nyugati szerzetesség alapjait is megvetette.

A középkorban hihetetlen virágzásnak indult szerzetesrendek sajátos feladatot láttak el az egyházban: egy részük feladata az imádság lett, míg más rendek a tanításban, a betegápolásban, a misszióban, a diplomáciában és az élet számtalan területén vállaltak szerepet. A szerzetesi életforma továbbra is időszerű, hiszen a szerzetesrendek korunkban is megtalálják feladataikat.