Emlékeitekbe csomagoljátok be ezeket az éveket

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

A csíksomlyói Szent Anna Speciális Ipari Iskola huszonnyolc végzősének tartottak ballagási ünnepséget pénteken. Szülők, rokonok és barátok töltötték meg zsúfolásig a Jakab Antal Tanulmányi Ház nagytermét ez alkalomból. Az enyhe és közepes szellemi fogyatékkal élőket oktató tanintézmény diákjait igazi ünnepélyes hangulat fogadta.

Rédai Botond

2010. január 15., 12:432010. január 15., 12:43

2010. január 18., 14:242010. január 18., 14:24

•  Fotó: Kristo Robert Galéria

Fotó: Kristo Robert

„Ma még öröm és szorongás vegyes érzelmével ültetek a padokban, viszont néhány év múlva ez már csak emlék lesz” – kezdte ünnepi beszédét Burus Csaba iskolaigazgató. Elmondása szerint többek között a tudás, a tisztesség és a szeretet jelentik a tanintézmény értékrendjét, ezt a végzősöknek is magukévá kell tenni. Ugyanakkor kiemelte, minden rangsornál, versenynél többet ér az az érték, amit az iskola közössége tudott adni diákjainak, és ez a szeretet. „Hiányozni fogtok, hiszen tőletek is kaptunk kedvességet és erőt munkánk folytatásához (...). Sok nehéz pillanatot kell még átéljetek ahhoz, hogy eljussatok a végső célig. Maradjatok meg őszinte, tisztességes székely embernek” – hangzott el az igazgatói intelem a végzősök irányába.

„Nem kell megijedni, hisz bizonyosan van, aki mellétek álljon és segítsen nektek a nehéz pillanatokban” – fogalmazott Elekes Zoltán, a Hargita Megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság vezetője. Rövid beszédében kiemelte, a gyermekvédelem sem hagyja magára az oktatásból és az elhelyező központokból kikerülő fiatalokat. Hiszen az elmúlt években több olyan intézményt sikerült létrehozni, amelyeknek szerepe éppen ezen réteg segítése. „Remélem megtaláljátok helyeteket a közösségben” – zárta mondandóját az igazgató.

A továbbiakban Demeter Anikó tanfelügyelő szólt az egybegyűltekhez, az általa képviselt intézmény jókívánságait tolmácsolva a végzősök felé. Ezt követően Sánta Deák Aletta a Szent Anna elhelyező központ nevében szólt a jelenlevőkhöz. A ballagási ünnepség további részében Ilyés János és András Erzsébet harmadéves diákok búcsúztatták a végzősöket, természetesen utóbbiak sem maradtak adósak gondolataik tolmácsolásával. Az esemény az iskola kulcsának átadásával, a tanulmányi eredmények díjazásával, illetve egy rövid ünnepi műsorral zárult.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere

Megjelent az első előzetes a Volt egyszer egy... Hollywood folytatásához, ami december 23-án lesz elérhető Netflixen, előtte pedig november 25-től limitált ideig IMAX-vetítéseken is látható lesz.

Saját filmben tér vissza a Volt egyszer egy... Hollywood, Brad Pitt által játszott karaktere
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

Elkezdődött a 17. dráMA Kortárs Színházi Találkozó Székelyudvarhelyen, amelyen kizárólag kortárs magyar és román drámaszövegekre épülő produkciókat láthat a közönség. A nyitónapon a 6. dráMÁzat drámapályázat eredményeit is ismertették.

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 21., hétfő

Hétköznapi (anti)hősök Székelyudvarhelyen

2026. szeptember 21., hétfő

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet

Első házként megszavazta hétfőn a szenátus az iskolai egyenruha kötelező viselését előíró törvénytervezetet.

Elfogadta a szenátus az iskolai egyenruha viselését kötelezővé tevő törvénytervezetet
2026. szeptember 21., hétfő

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz

Indul decembertől az új hulladékgazdálkodási rendszer Csíkszeredában, a tömbházlakók is változásokra számíthatnak, például új edényt kapnak a biológialig lebomló hulladék számára. A toronyblokkok szemétledobóit pedig szerre megszüntetik.

Változik a hulladékgazdálkodási rendszer decembertől Csíkszeredában, a számlázás is másként lesz
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait

Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn kijelentette, hogy kész tárgyalni Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnökkel, ha az hajlandó beépíteni kormányprogramjába a szociáldemokraták sinaiai tanácskozásán elfogadott tíz javaslatot.

Csak akkor tárgyalna a kijelölt kormányfővel a PSD elnöke, ha hajlandó beépíteni a kormányprogramjába a párt javaslatait
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet abban az ügyben, amelyben egy üzletember megkárosításával gyanúsítják.

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
Máris őrizetbe vették Călin Georgescut
2026. szeptember 21., hétfő

Máris őrizetbe vették Călin Georgescut

2026. szeptember 21., hétfő

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői hétfőn a parlamentben tiltakoztak Călin Georgescu volt államfőjelölt előállítása és a vele szembeni hatósági eljárás miatt.

Dan Tanasă szerint Călin Georgescut bizonyítékok és megalapozott vádak nélkül hurcolják meg
Hirdetés
2026. szeptember 21., hétfő

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök hétfőn úgy vélekedett, hogy a PSD jelenlegi vezetősége nem nem érdekelt a politikai válság megoldásában.

Ismertette kormányprogramja fő pontjait Siegfried Mureșan
2026. szeptember 21., hétfő

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök hétfőn kijelentette, hogy a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak jelenleg nincs meg a kormány beiktatásához szükséges 233 parlamenti szavazatuk.

Kelemen Hunor: nincs parlamenti többségük a korábbi koalíció együtt maradt pártjainak
2026. szeptember 21., hétfő

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak

A Szuverén Máltai Lovagrend romániai nagykövetsége hétfőn közölte, hogy nem állított ki semmilyen okmányt Călin Georgescu nevére.

Máris kiderült, hogy hamis a diplomataigazolvány, amit Georgescu lakásán találtak
Hirdetés