Csíkban még nincs megfelelő egyházi levéltár

Örömteli hírként fogadták a különböző felekezetek képviselői, miszerint visszakaphatják elkobzott egyházi levéltári anyagaikat az egykori tulajdonosok. Csíkban viszont továbbra sincs korszerű egyházi levéltár.

Rédai Botond

2011. március 15., 17:322011. március 15., 17:32

2011. március 15., 18:282011. március 15., 18:28

A képviselőház művelődési szakbizottsága nemrég jóváhagyta a kommunista rendszer által elkobzott egyházi levéltári anyagok visszaszolgáltatására vonatkozó törvényjavaslatot. Ennek értelmében az egyházak a levéltárhoz fordulhatnak dokumentumaik ügyében, a visszaszolgáltatás feltétele, hogy a püspökségek biztosítani tudják a levéltári anyagok megőrzésének és konzerválásának feltételeit. A törvény jóváhagyásáról az alsóház plénuma dönt majd.

„A felcsíki és alcsíki főesperesi kerületek kivételével főegyházmegyénkben mindenütt sikerült korszerű levéltárakat kialakítani” – fogalmazott érdeklődésünkre Tamás József római katolikus segédpüspök. Elmondása szerint ennek legfőbb oka, hogy Csíkszeredában nincs olyan épülete az egyháznak, mely megfelelne a célnak. Az egyházi méltóság kifejtette, lehetőségként felmerült a Szent Ágoston-plébánia kápolnája vagy a megyei kórház tüdő- és fertőző osztályainak otthont adó csíksomlyói épület is.

Ám míg előbbinél rengeteg pénzre volna szükség az átalakításhoz, az utóbbi, csíksomlyói ingatlan még mindig nem került vissza a katolikus egyház tulajdonába. A segédpüspök szerint amennyiben ez meg is történik, egy korszerű levéltár létrehozása óriási befektetés, amelyre nehéz anyagi fedezetet találni. A létesítményre azonban mihamarabb szükség van, hiszen a plébániák nem tudják a megfelelő körülményeket biztosítani a régi iratok tárolásához.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 21., szombat

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson

Száraz növényzet gyúlt ki a Hargita megyei Galócás községben, a tűz mintegy 20 hektáros területet érint.

Mintegy 20 hektáron ég a száraz növényzet Galócáson
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje

A gyergyószentmiklósi Szent Miklós római katolikus templom tornyának felújítása miatt emelték le a keresztet és a toronygömböt, amiből érdekes, 1868-ban oda elhelyezett tárgyak kerültek elő. Ezek májusig a múzeumban tekinthetők meg.

Három szivart is rejtett a Szent Miklós templom toronygömbje
2026. március 21., szombat

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán

Eljárás indult egy iráni férfi és egy román nő ellen, miután megpróbáltak bejutni az Egyesült Királyság nukleáris elrettentő rendszerének egyik kulcsfontosságú haditengerészeti támaszpontjára – jelentette szombaton a PA Media és a dpa.

Eljárást indítottak egy román nővel szemben egy brit tengeralattjáró-bázisnál történt incidens kapcsán
2026. március 21., szombat

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében

A román haditengerészet szombaton is folytatja a Midia kikötő térségében elsüllyedt Astana vontatóhajó balesetének kutató-mentő műveleteit – közölte a védelmi minisztérium.

Folytatódnak szerdán elsüllyedt vontatóhajó kutató műveletei a Midia kikötő térségében
Hirdetés
2026. március 21., szombat

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek

Egy autóbusz borult fel szombaton az 581-es európai úton, Galac és Vaslui megye határán: többen megsérültek, egy személy pedig életét vesztette.

Súlyos buszbaleset történt Galac megyében: egy személy életét vesztette, 14-en megsérültek
2026. március 21., szombat

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára

Nem maradt egyetlen olyan töltőállomás Székelyudvarhelyen, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson sem, ahol 9 lejnél olcsóbban lehetne tankolni: a legfrissebb adatok szerint minden nagy szolgáltatónál átlépte ezt a határt az üzemanyag ára.

Már minden kúton 9 lej fölött van az üzemanyag ára
2026. március 20., péntek

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter

Székelyudvarhely után Sepsiszentgyörgyre is ellátogatott Nagy István magyar agrárminiszter, hogy a gazdákat érintő kihívásokra válaszokat adjon, és megoldásokat körvonalazzon.

Új lehetőségeket körvonalazott a székelyföldi gazdák számára a Sepsiszentgyörgyre látogató magyar agrárminiszter
Hirdetés
2026. március 20., péntek

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben

A kiskereskedelmi forgalom 2026 januárjában 6,5 százalékkal csökkent az egy évvel korábbihoz képest Romániában, ami a világjárvány óta a legnagyobb visszaesés.

Romlik a lakosság vásárlóereje, a világjárvány óta nem volt ekkora visszaesés a kiskereskedelemben
2026. március 20., péntek

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván

Anyagi károkkal járó baleset történt Máréfalván pénteken – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságnál érdeklődve.

Elaludt a sofőr, baleset történt Máréfalván
2026. március 20., péntek

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében

A gazdákat fenyegető veszélyekre, illetve az ezekkel szembeni védekezési lehetőségekre hívta fel a figyelmet pénteken Nagy István, Magyarország agrárminisztere Székelyudvarhelyen, a Székelyföldi Gazdaszervezetek Egyeztető Fórumán.

Magyarország mezőgazdasági minisztere: bízzanak a hazai termelők keze munkájának eredményében
Hirdetés