
A Gyimesfelsőlokon immáron 6. alkalommal megszervezett Csángó Hétvége keretében került sor a település nagy templomában a vasárnapi ünnepi szentmisére, melyen a helybéli hívek mellett, a kétnapos rendezvényre meghívott magyarországi hagyományőrző csoportok tagjai is megjelentek, a vidékükre jellemző gyönyörű népviseletben, őseik szokásához híven, így járulva az Úr színe elé a történelmi Magyarország keleti végén.
2012. július 15., 18:242012. július 15., 18:24
2012. július 15., 18:322012. július 15., 18:32
Az ünnepi szentmisét Berszán Lajos atya celebrálta, aki beszédében az apostolok által hirdetett örömhír befogadására buzdította a híveket. „Közben magához hívta a tizenkettőt, és elkezdte őket kettesével elküldeni. Meghagyta nekik, hogy az útra vándorboton kívül semmit ne vigyenek; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben. Sarut kössenek, de ne öltözzenek két köntösbe. Azt mondta nekik: Ha valahol betértek egy házba, maradjatok ott, amíg tovább nem mentek onnan. Ha pedig valahol nem fogadnak be és nem hallgatnak meg titeket, menjetek ki, rázzátok le lábatokról a port is, bizonyságul ellenük” - idézte isten igéjét Márk evangéliuma alapján a plébános. Kifejtette: Jézus tanítványai öltözékükkel is azt hirdették, hogy Isten nem erőszakkal akarja evangéliumát az emberek között népszerűsíteni. Az apostolok példájukkal is hirdették, hogy ők nem haszonért, pénzért, hanem szívből viszik az emberek közé az Úr szeretetét.
Berszán atya elítélte a jelenkor pénzhajhász mentalitását. Hangsúlyozta: egykor az emberek életét a vallás, az erkölcs határozta meg. Amikor még fából volt a kilincs (egykor a bejárati kaput nem zárták kulccsal, hanem seprűt állítottak elejébe, így az idegenek tudhatták, hogy a gazda nincs otthon, ezért nem is mentek be a portára), boldogabbak voltak az emberek, mert nem voltak a pénz rabszolgái. Sok olyan vállalat létezik, melyek még vasárnap is, az Úr napján dolgoztatják alkalmazottaikat, főleg a bevásárlóközpontok. Ezek vezetői nem Istent, hanem a pénzt imádják. Az embereknek nincs idejük templomba járni, a szülőknek nincs alkalmuk gyermekeikkel beszélgetni. A pénz megnyomorítja társadalmunkat. Ezért szükség van az Isten napján, vasárnap az Úr házába ellátogatni, és Jézus igéjét befogadva lelkünk nyugodtabbá válik. „Egymás mellé jövünk a templomba, hogy egymást erősítsük a hitben, és őseink erkölcsét követve boldogabbak leszünk” – hangzott Berszán atya útmutatása.
A Csángó Hétvége alkalmából számos kulturális program várta az érdeklődőket. A többi között szombaton megkoszorúzták Sebő Ödön honvéd főhadnagy (aki maroknyi csapatával a Gyimesekben három hétig feltartóztatta a megszálló vörös hadsereget) emlékére állított kopjafát. Vasárnap az 1000 éves határhoz és a Kontumáci kápolnához szerveztek kirándulást. Esténként néptánc-előadásokat, valamint hajnalig tartó táncmulatságokat tartottak. Meghívott csoportok: Hétszínvirág Táncegyüttes (Jászapáti), Cuháré Táncegyüttes (Szolnok), Szent László Hadosztály – Honvéd Hagyományőrző Egyesület (Szolnok), Jákóhalmi Íjász Egyesület (Jászjákóhalma), Jászberényi Hagyományőrző Együttes (Jászberény), Kesice Néptánccsoport (Gyimesfelsőlok), Szellő Néptánccsoport (Kostelek), Ordasok Néptánccsoport (Gyimesközéplok). A talpalávalót a Zagyva banda (Tura), valamint a Zerkula Zenekar (Gyimesközéplok) húzta.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
Hetedik kiadásához érkezik a Csíkszentkirályi Roncsderbi, amely idén is látványos futamokkal, izgalmas döntőkkel és a közönség egyik nagy kedvencével, a rodeóval várja az érdeklődőket hétvégén.
Európai uniós, a Központi Régió Program biztosította támogatással végzik el Csíkszeredában a városszéli Hajnal, Akác és Gyár utcák felújítását. Mivel a várható finanszírozások mellé nem kis önrésszel kell társulni, hitelfelvételre lesz szükség.
Noha a csatószegi új vasúti híd már a helyére került, az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasútvonalon a vágányzár az eredeti határidőig, szeptember 16-ig biztosan tart. Addig továbbra is autóbuszok szállítják az utasokat Csíkszereda és Újtusnád között.
szóljon hozzá!