
Fotó: Veres Nándor
Az RMDSZ csíkszeredai városi szervezetének Petőfi utcai székházában ismertette hétfőn Korodi Attila parlamenti képviselőjelölt, valamint Tánczos Barna szenátorjelölt a választási programjukban megfogalmazott témákat.
2016. november 21., 18:022016. november 21., 18:02
Választási programjukban az első helyen az iskola utáni foglalkozás hálózatának bővítése szerepel, hogy a gyermekek a délutáni tevékenységek során meleg ebédet kapjanak, sportolhassanak, játszhassanak. Ugyanakkor a kötelező házi feladat eltörlését is támogatják. Az első programponthoz kapcsolódik a második témájuk is, éspedig a csíkszeredai önkormányzat által kezdeményezett, az országban egyedülálló módon működő úszás- és korcsolyaprogram kiterjesztése a csíki falvakban élő gyermekek számára is. Ehhez bekapcsolnák a Csíki Csobbanó és a Vákár Lajos Műjégpálya mellé a tusnádfürdői wellnessközpontot, illetve a Csíkszeredában nemsokára felépülő mobil jégpályát is. Tánczos ugyanakkor kifejtette, ha nem elégséges ez az infrastruktúra, akkor további beruházásokban, fejlesztésekben fognak gondolkodni.
Magyarországon kiemelkedő módon működik a védőnőhálózat, ennek mintájára intézményesítenék Romániában is ezt a rendszert, hiszen volna rá igény. Szeretnék, ha minden családot látogatna egy védőnő, aki segíti a várandós nőket és a kisgyermekes anyákat. A családok mellett a nyugdíjasokra is gondoltak a választási programjukban az RMDSZ jelöltjei, mint fogalmaztak, szeretnék, ha biztos és értékálló nyugdíjak lennének.
Támogatnák a vállalkozásokat, többek között azzal, hogy csökkentenék a vállalkozásindításkor jellemző bürokráciát és annak költségét, illetve lehetővé tennék, hogy 50 ezer euró értékű támogatásra pályázhassanak. Ugyanakkor javasolták a már működő vállalkozások érdekében, hogy a pénzügyi ellenőrzések során az első kihágáskor ne bírságban, hanem csak figyelmeztetésben részesüljenek.
Korodi szerint nem alkotmánymódosításra, hanem új alkotmányra lenne szükség, amely a száz évvel ezelőtti gyulafehérvári nyilatkozatra alapozva lehet az új alapdokumentum. Mint mondta, a magyar közösséget államalapító tényezőként kell figyelembe venni, hogy garantálni lehessen a magyar közösség fennmaradását Romániában. Fontosnak tartották továbbá azt is, hogy idegen nyelvként, speciálisan összeállított tankönyvből oktassák a kisebbségeknek a román nyelvet. Választható tantárgyként vezetnék be emellett a népzene- és néptáncoktatást. A műemlékek felújítása és restaurálása is a programjuk része, szeretnék, hogy ezeket az épületeket bevonják a turisztikai körforgásba.
A gyárbezárások munkahelyeket szüntetnek meg, de közösségeket, szakmai tudást és évtizedeken át épülő emberi kapcsolatokat is felszámolnak. Két film és az alkotókkal való beszélgetés a székelyföldi ipar múltját és emberi következményeit idézte fel.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
szóljon hozzá!