Átszerveznék a csíki óvodahálózatot

•  Fotó: Veres Nándor

Fotó: Veres Nándor

Idén nem változtatnak Csíkszereda oktatási intézményhálózatán, azonban Antal Attila alpolgármester szerint az óvodahálózat átszervezésre szorul. Többek között ezt a cél szolgálja, hogy új óvodát építtetnek a Malom lakóövezetben, ezzel a Csiga-biga óvoda bérelt épületét váltanák ki. A szülők már időben a beiratkozásokról érdeklődnek – írja keddi címlaptörténetében a Csíki Hírlap.

2016. február 02., 10:532016. február 02., 10:53

2016. február 02., 10:542016. február 02., 10:54

Az idei tanévre hozzávetőleg 1500-as gyermeklétszámmal számolnak a csíkszeredai óvodákba való beiskolázási terv összeállításakor. Waczel Ferenc, a Hargita Megyei Tanfelügyelőség humán erőforrásért felelős tanfelügyelője szerint ez a szám feltehetően akár 100-zal vagy még többel is meghaladhatja a valós számokat, tekintve, hogy a statisztikai adatok szerint egyre csökken a gyermeklétszám a megyében. Mint mondta, többek között ez volt az oka annak, hogy az elmúlt években négy óvoda is elveszítette önálló jogi személyiségét Csíkszeredában, bár továbbra is óvodaként működnek a saját épületeikben, és a nevük is megmaradt.

1493 óvodás Csíkszeredában

A tanfelügyelőség illetékesétől tudjuk, hogy az októberi adataik szerint 68 csoportban 1493 óvodást tartanak nyilván Csíkszeredában. Minden óvodában 200 fölötti a gyermekek száma. A legnagyobb csoport, amelyet jóváhagytak, 28-as létszámú. Waczel elmondása szerint az érintett napközi azért nem tudta kettéosztani csoportot, mert nem volt pluszban megfelelő helyiségük ehhez, sem elegendő pedagógusuk, tekintve, hogy a tanügyminisztérium jelentősen visszaszorította az állások számát. A törvény előírásai szerint egy csoport legkevesebb tíz gyermekkel indítható, de például a hargitafürdői óvodában jóváhagyták kilenc óvodással is. „Kegyetlenség lenne ezeket a gyermekeket ingáztatni” – vélekedett Waczel.

Összevont óvodák

Legutóbb a Tudor Vladimirescu utcai Cimbora napközi veszítette el jogi személyiségét, összevonták a Lendület sétányon található Kis Herceg óvodával. Ebben az összevont intézményben az októberi adatok szerint 344 gyermek tanul. A Szentlélek utcai Tulipán Napközi Otthont összevonták a Hunyadi János utcai Csipike Napközi Otthonnal (214 gyermek jár), a Hargita utcai Napraforgó napközit összevonták a Jégpálya utcai Micimackó napközivel (234 gyermek), A Mihail Sadoveanu utcai Csiga-biga óvodát a szintén abban az utcában működő Napocska Napközi Otthonnal kapcsolták össze (ide 203 gyermek). A gyermeksétányi Aranyalma óvodába 261 gyermeket járatnak, a Jégpálya lakótelepi Liviu Rebreanu Általános Iskolában működő óvodában 115 óvodás van. A hargitafürdői, a csobotfalvi, a csíktaplocai, a csíksomlyói, valamint az erdőaljai óvodák a csíktaplocai  Xántus János Általános Iskolához tartoznak, itt összesen 115 óvodást tartanak nyilván.

Új óvodát építtetnének

A csíkszeredai önkormányzat képviselő-testülete januári ülésén jóvá hagyta az oktatási intézményhálózatot a 2016-2017-es tanévre, amely nem változott a tavalyhoz képest. Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere elmondta, legutóbb a Cimbora napközi veszítette el jogi személyiségét, kénytelenek voltak a Kis Herceg napközi igazgatása alá vonni. „Most ilyen veszély nem fenyegeti az óvodánkat, nem tervezünk újabb összevonást, nem lesz változás ősztől” – húzta alá az alpolgármester. Hozzátette, gond az, hogy nem egyenletes a város tulajdonában levő épületek kihasználtsága. „Vannak olyan épületeink, amelyek megfelelőek a napközisek számára, tágas, világos termekkel, engedéllyel rendelkező konyhával, azonban mégis »néptelenednek el«, más helyen, ahol kicsik a termek, zsúfoltak, ott meg létszámon felüli csoportok működnek, és van olyan óvodánk is, amely bérelt ingatlanban működik” – részletezte a problémákat Antal.

Átszervezésre lenne szükség

Úgy látja, hogy szükség lenne egy ésszerű átszervezésre, az intézményigazgatók és a tanfelügyelőség együttműködésével „Ez irányú kezdeményezéseim a korábbi években, együttműködés hiányában meghiúsultak. A Cimbora napközi megszűnése is megelőzhető lett volna, de áldozatául esett az egyes intézményvezetők szűk látókörű önös érdekének” – rótta fel az alpolgármester. Hozzáfűzte, hogy az egészségügyi minisztérium egyik rendelete ráadásul előírja, hogy azokban a termekben, ahol gyermekekkel való foglalkozás zajlik, ott a gyerekenként nyolc légköbméternyi térfogattal kell számolni. „Az óvodai rendeltetéssel épített épületekben ezzel nincs gond, hiszen 70 négyzetméteres termeik vannak, viszont a magánházakból kialakított óvodákban ennek a feltételnek nem biztos, hogy meg tudnak felelni” – osztotta meg. Az idei beruházási listából kiderült, hogy új óvodát építenének a Dedeman barkácsáruházzal szembeni területre, arra a kérdésre, hogy mi indokolja egy új napközi építését, hiszen csökkenő gyermeklétszámmal kell számolni, Antal azt válaszolta, hogy a Csiga-biga óvoda bérelt épületben működik, amely pénzbe kerül az önkormányzatnak, és ezt váltaná ki az új óvodaépület. Az óvodahálózat újraszervezésére lesz szükség – emelte ki még egyszer.

Barabás Hajnal

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
Hirdetés
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés