Nincs már akadálya annak, hogy életbe lépjen Csíkszeredában a fizetéses parkolók működtetésére vonatkozó új szabályzó, és bevezessék a pótdíjfizetést a szabálytalankodók ellen. Először csak értesíteni, tájékoztatni fognak.
2017. február 27., 10:512017. február 27., 10:51
Miután lejárt az a törvényes határidő, amíg a prefektusi hivatal kifogást emelhetett volna a csíkszeredai helyi önkormányzati képviselő-testület által januárban elfogadott parkolási szabályzó ellen, ez nemsokára életbe lép.
Elvileg már ezen a héten, de ez nem jelenti azt, hogy március 1-jétől azonnal megjelennek az ellenőrök és a pótdíjfizetésre felszólító értesítők, ha valaki nem fizet a parkolók használatáért. Szőke Domokos csíkszeredai alpolgármester kérdésünkre azt mondta, az új rendszer bevezetését egy türelmi időszak előzi meg, amelynek során igyekeznek tájékoztatni, figyelmeztetni az autósokat a változásokra.
Szőcs Róbert, a fizetéses parkolási rendszert működtető City Parking Kft. ügyvezetője megkeresésünkre úgy nyilatkozott, ők is várják a polgármesteri hivatal javaslatait ezzel kapcsolatban. Számításaik szerint egy hétig próbaüzemben működne az új rendszer, pótdíjfizetési felszólítás helyett tájékoztató jellegű cédulát hagynak a járművek szélvédőin, és a sajtóban is felhívják a figyelmet a változásokra.
A türelmi idő lejártával a pótdíjfizetésre felszólító értesítést egy központi rendszerhez csatlakoztatott mobil nyomtatóval rendelkező parkolóőrök állítják majd ki, miután a járműről felvétel is készül. A mintegy 20 cm hosszúságú és 8 cm szélességű cédula egy piros színű zacskóba kerül, és azt az autó ablaktörlője alá helyezik el.
Mobilalkalmazás is használható
A pótdíjfizetésre kötelezett autósok a helyi önkormányzat határozata szerint 50 lejben megállapított összeget a City Parking Kft. székhelyén, illetve banki átutalással vagy mobilfizetési alkalmazás használatával fizethetik ki. Ha ezt nem teszik meg két munkanapon belül, a mindenkori bruttó minimálbér 10 százalékát, jelenleg 145 lejt kell bírságként befizetniük a polgármesteri hivatal pénztárába. A mobilfizetési lehetőség az sms-ben történő parkolójegy-vásárláshoz készült alkalmazás segítségével használható. A mobilalkalmazás letöltéséről szóló tájékoztató, valamint az sms-díjbefizetéssel vásárolható parkolójegyre vonatkozó információk, kódok is megjelennek a parkolóautomatákon.
Az sms-ben történő parkolójegy-vásárlásra alkalmas rendszert a hét folyamán beüzemelik – tudtuk meg Szőcstől. Az autósok a 7420-as hívószámon tudnak jegyet váltani, és attól függően, hogy milyen időszakra szóló jegyre van szükségük, három különböző kód közül választhatnak. A 371-es kód az egyórás, a 372-es a kétórás, a 370-es pedig az egynapos jegyre vonatkozik, minden esetben az autó rendszámát is el kell küldeni az üzenetben. Mielőtt az sms-ben vásárolt jegy érvényessége lejár, a rendszer emlékeztető üzenetet küld az autósnak. Az automatáknál váltott parkolójegyek ára a következő: 20 percre 0,50 lej, egy órára 1,50 lej, egy napra 6 lej. A szöveges üzenetben megváltható jegyek árai valamivel magasabbak: egy óra parkolás 2,25 lejbe kerül, két óra 4,50 lejbe, a napijegy pedig 7 lejbe.
Hosszúra nyúlt változás
Tavaly nyáron szűnt meg Csíkszeredában a fizetéses parkolókat szabálytalanul használó autóvezetők esetében alkalmazott kerékbilincselés, miután az erre vonatkozó előírásokat a bíróság érvénytelenítette. Szeptemberben új szabályzót fogadott el a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület, de az erről szóló határozatot novemberben vissza is vonták, mert a prefektusi hivatal a Hargita Megyei Törvényszéken támadta meg, kifogásolva, hogy hiányzik a közlekedésrendészet láttamozása, és az elhagyott autók elszállítására vonatkozó előírások sem voltak elfogadhatók. Miután több egyeztetés és levelezés volt a láttamozás ügyében, amelyről a rendőrség azt közölte, meglévő parkolók esetében ilyet nem adhat, a módosított parkolási szabályzót az önkormányzati képviselő-testület január végén fogadta el.
Megfeszített tempóban zajlik az útjavítás a csíkszeredai Testvériség sugárút felső szakaszán, a kivitelező még a késő esti órákban is dolgozott, hogy mihamarabb befejezze a közel kétszázméteres szakasz felújítását.
Október 19–30. között nemzetközi hadgyakorlatot tartanak többek között Hargita megyében is. A kiképzés részeként Csíkzsögödben lövészetre, Csíkszeredában pedig katonai jelenlétre lehet számítani.
Fokozott elővigyázatosságra kérik Csíkszereda lakóit, miután a város területén is igazolták a veszettséget egy elhullott róka tetemében.
Két sofőr ellen indított büntetőeljárást a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság kedden: egyikük lejárt érvényességű rendszámmal vezetett, a másik pedig alkohol hatása alatt, ráadásul a jogosítványát is bevonták korábban.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Tűz ütött ki egy csíkszeredai cég fűrészporsilójában hétfőn este, a helyi tűzoltók siettek a helyszínre.
Rendezvénysorozattal emlékezik az 1956-os forradalom és szabadságharc 70. évfordulójára Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusa. A program részeként játékos történelmi kalandra hívják a csíkszeredai nyolcadikos tanulókat október 12-én és 13-án.
Javítási munkálatok miatt október 12-én, hétfőn 10 és 13 óra között több csíkszeredai utcában szünetel a vízszolgáltatás – tájékoztat a Harvíz Rt.
Sárga jelzésű ködriasztást adott ki a meteorológiai szolgálat szombat reggelre Hargita megye több településére. A köd helyenként jelentősen csökkenti a látótávolságot, ezért fokozott óvatosságra intik a közlekedőket.
szóljon hozzá!