A pártatlanság befolyásolására hivatkoznak Rádulyék ügyében

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztályhoz (DNA) és a Marosvásárhelyi Ítélőtáblához többször is elküldött kérések nyomán az utóbbi intézmény végül a Csíki Hírlap rendelkezésére bocsátotta annak a kérésnek a másolatát, amelyet a DNA nyújtott be, kérve a Ráduly Róbert Kálmán és Szőke Domokos ellen indult büntetőper tárgyalásának áthelyezését.

Kovács Attila

2016. február 23., 09:052016. február 23., 09:05

A neveket nem tartalmazó (anonimizált) dokumentumból kitűnik, amint ezt már korábban ismertettük, hogy a vádhatóság szerint fennáll annak az elfogadható gyanúja, hogy ez az ügy befolyásolhatja a Hargita Megyei Törvényszék bíráinak pártatlanságát. A büntetőjogi perrendtartás által meghatározott elfogadható gyanúról a kérés indoklásában azt írják, ezt a kedvezőtlen környezet idézheti elő.

Az egyetem fontossága

Az ügyészség, miután megemlíti a vádlottak által betöltött tisztségeket – azt, hogy nagy többséggel választották meg a polgármestert – és a lakosság sajátosságát, megjegyzi, nagy érdeklődés követi Csíkszeredában azokat a cselekedeteket, amelyek miatt a két személyt bíróság elé állították. Erre egyik példaként a Rét utcai parkot említi meg, amely a megfogalmazás szerint a város egész közösségét érdekli. Szintén kiemeli a dokumentum a Sapientia egyetem fontosságát, amelynek felújítását az ügyészség szerint a volt polgármester jogtalanul engedélyezett. Kitér az ügyészség a kifogásolt kataszteri felmérésre is, a megfogalmazás szerint a helyi közösség érdekeit sértette a kataszter hiánya, és a vitatott felméréssel okozott anyagi kár. Az továbbra sem derült ki, hogy mit ért a vádhatóság a „lakosság sajátossága” megfogalmazás alatt.

Nemsokára döntenek

A DNA január végén kérte a Csíkszereda lemondott polgármestere és hivatalának gyakorlásától bírói döntéssel eltiltott alpolgármestere ellen indult per tárgyalásának áthelyezését a Maros Megyei Törvényszékre, az említett indokok miatt. A kérésről február 26-án döntenek. Ráduly Róbert Kálmánt háromrendbeli hivatali visszaéléssel és összeférhetetlenséggel, Szőke Domokost pedig négyrendbeli hivatali visszaéléssel és okirat-hamisításra való felbujtással vádolja a DNA. Mindketten hatósági felügyelet alatt állnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. július 03., péntek

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában

Kevesebb vérveszteség, kisebb megterhelés és pontosabb beavatkozások – alig néhány héttel a Da Vinci-robot üzembe helyezése után már rendszeresen alkalmazzák a rendszert a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban.

Elvégezték az első robotsebészeti műtéteket Csíkszeredában
Hirdetés
2026. július 03., péntek

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt

Az Ezer Székely Leány Napja biztonságos lebonyolítása érdekében ideiglenes útlezárásokra kell számítani július 4-én, szombaton Csíkszeredában.

Útlezárásokra kell számítani szombaton Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napja miatt
2026. július 02., csütörtök

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez

Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.

Vérnyomok vezettek a több mint négyszázkilós medve teteméhez
2026. július 01., szerda

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők

Szombaton tartják Csíkszeredában az Ezer Székely Leány Napját. A hagyományőrző rendezvényt a Székely Népviselet Napja előzi meg, a szervezők pedig több forgalomkorlátozásra és biztonsági előírásokra hívják fel a figyelmet.

Közeleg az Ezer Székely Leány Napja, forgalomkorlátozásokra figyelmeztetnek a szervezők
Hirdetés
2026. június 30., kedd

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban

A pozsonyi csata 1119. évfordulójára megemlékező ünnepséget tartanak pénteken 17 órától Csíkcsomortánban, a Kárpátok Őre emlékműnél.

A pozsonyi csata hőseire emlékeznek Csíkcsomortánban
2026. június 29., hétfő

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz

Lezárult a közbeszerzési eljárás a Büdösfürdőre tervezett víz- és csatornahálózat kivitelezése érdekében a Csíkszentkirályhoz tartozó területet illetően. A munkálatok elkezdéséhez viszont a finanszírozás is szükséges.

Kivitelező lesz, de támogatás is kell a büdösfürdői beruházáshoz
2026. június 26., péntek

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó

Nem tétlenkedett a gyimesközéploki önkormányzat: mindössze három nappal azt követően, hogy egy áradás miatt megszűnt a Jávárdi-vízesés, sikerült visszaterelni a zuhatagot tápláló patakot a régi medrébe.

Jávárdi-vízesés: a természet elvette, az emberek visszaadták – videó
Hirdetés
2026. június 25., csütörtök

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál

Jubileumok, nemzetközi fellépők, a lant kiemelt szerepe és generációkat összekötő mesterkurzusok várják a közönséget július 6–12. között a 46. Csíkszeredai Régizene Fesztiválon.

Főszerepben a lant: jubileumokkal és nemzetközi vendégekkel érkezik a Régizene Fesztivál
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

A rágcsálók szaporodásának megfékezése érdekében Csíkszereda Polgármesteri Hivatala közterületi irtást rendelt el.

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában
2026. június 25., csütörtök

Rágcsálóirtás lesz Csíkszeredában

2026. június 24., szerda

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval

Anyagi kárral és látványos rendőrségi intézkedéssel járó közlekedési baleset történt szerdán délután Csíkszeredában. Egy szekér hajtója és utasai a baleset után agresszíven viselkedtek, így a rendőrség különleges egységének közbelépésére is szükség volt.

Ittas szekérhajtó okozott balesetet Csíkszeredában, a maszkosok bevetésére is szükség volt – videóval
Hirdetés