A népviselet igazi ünnepe

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Beérett az Ezer Székely Leány Napja népünnepély: az 1990-ben újraindított rendezvény ugyanis – az első években egyházi jellege mellett –, főként népzene és néptánc ünnepe volt, az utóbbi években pedig a népviselet ünnepe is lett.

Szőcs Lóránt

2014. július 05., 21:002014. július 05., 21:00

2014. július 06., 11:092014. július 06., 11:09

Jelentősen nőtt idén is a székely ruhát viselők száma az Ezer Székely Leány Napján. Szombaton délután a csíksomlyói nyeregben, már 2135 népviseletbe öltözött leány és asszony regisztrált, de a férfiak, fiúk száma is elérte a 938-at. Kezdett érződni a népviseletmustra hozadéka is, ahogy Kissné Portik Irén néprajzkutatótól megtudtuk, egyre többen ismerik a hagyományos népviseletvarrás szabályait.

Szokás szerint délelőtt Csíkszeredában, a Szabadság téren gyülekeztek a népünnepély résztvevői, ahol egy kicsit ízelítőt adtak, zenéjükből, táncukból a városnak majd következett a felvonulás.

Idén a csíksomlyói kegytemplomban az ünnepi szentmisét, Böjte Csaba, ferences-rendi szerzetes celebrálta. Beszédével a békességre buzdított, arra ösztönzött, hogy Isten békéjéből töltődjünk fel és vigyük ezt a lelkiállapotot magunkkal, hiszen Jézus Krisztus sem volt elégedetlen soha, még azok számára is bocsánatot kért, akik őt meghurcolták és halálra kínozták.

A nyeregben a megnyitót, ezúttal Fábián László, Csíkszentsimon polgármestere tartotta, mivel a rendezvénynek az idén ez a település volt a tiszteletbeli házigazdája, a kiérkező csapatokat is a község fúvószenekarának muzsikája fogadta. A község vezetője, arra figyelmeztetett, hogy folytatni kell elődeink példáját, mivel nem a ruha teszi az embert, a viseletben meg kell tanulni viselkedni is, a kultúrát, amit elődeinktől kaptuk meg kell élnünk, hogy tudjuk továbbadni utódainknak.

A főszervező csíkszeredai önkormányzat nevében Ráduly Róbert Kálmán polgármester szólalt fel, ő is az elődöket dicsérte, akik 1931-ben útjára indították ezt a népünnepélyt. Szerinte tőlük azt tanulhatjuk, hogy nincs a város falu nélkül, hogy az egyházi és világi létformák együvé tartoznak és, hogy nincs értelme a férfi életének, ha a nő hiányzik belőle. „A nők igazgatják és tartják a lelket a családban és ők szokták elsősorban a hagyományt is tovább éltetni” – mondta.

Beérett már a népviseletmustra is, míg előző években az öltözetek szakmai értékelése azt váltotta ki, hogy előkerültek, addig valahol porosodó, hagyományos öltözetek, ezúttal úgy egy éve, szintén ennek a rendezvénynek a hatására beindult egy népviseletvarró mozgalom.

„Olyan új népviseletekkel jönnek, a népviseletmustrára jelentkezők, amelyek a régiek mintájára készültek, és amelyek hitelesek, nem találtunk bennük kifogásolni valót. Ez is a nem titkolt célunk, mert nem lehet míg a világ dédnagyanyáink, üknagyanyáink viseletét hordani, ellenben, ha elsajátítottuk az általa ismert öltéstechnikákat, módossági jegyeket akkor újra tudjuk alkotni a hagyományos székely ruhát. Ha ezt veszi át az utónemzedék, akkor közel állunk, hogy az Ezer Székely Leány Napja hatékony legyen, mert ilyen módon nemcsak a látvány kedvéért ölti magára a népviseletet, hanem tudatosan teszi, ismerve a jelképeket, öltési technikákat és az öltözet összeállításának szabályait” – összegzett honlapunknak Kissné Portik Irén néprajzkutató, a népviseletmustra zsűrijének elnöke.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 04., péntek

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését

A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.

Elkezdik Büdösfürdőn a víz- és csatornahálózat kiépítését
Hirdetés
2026. szeptember 04., péntek

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra

Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.

Négyszáz táncos egy színpadon: grandiózus jubileumi előadás készül a Botorka Fesztiválra
2026. szeptember 03., csütörtök

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését

Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.

Aláírták a csíkszeredai gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró finanszírozási szerződését
2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés