
1986 óta minden december derekán Betlehemben, a Születés-kápolna mécseséről gyertyát gyújtanak, és elindul a Láng féltve-vigyázva, őrizve, ápolva, továbbadva kézről kézre, viharlámpásról viharlámpásra, előbb repülőben, majd vonatokon, száguldó országúti autókban, biciklisen, gyalogosan, hogy legkésőbb karácsony estéjére eljuthasson bazilikákba, kis fatemplomokba és az otthonokba egyaránt. Nem volt ez másképp idén sem, a múlt hétvégén szentmisékre érkezők saját mécseseikkel, viharlámpáikkal szállíthatták lakásaikba a fény, a remény és a hit eme fontos szimbólumát.
2010. december 21., 14:092010. december 21., 14:09
2010. december 21., 19:122010. december 21., 19:12
A betlehemi láng hordozása toleranciára, békére, szeretetre késztet minket – fogalmazott Simó Gáspár, a csíkszeredai Segítő Mária Római Katolikus Teológiai Líceum lelkiigazgatója, a Romániai Cserkészszövetség Tagja. Mint mondta, ezt az idei események tükrözték a legjobban, hiszen a lángosztás programjának véglegesítése után érkezett egy felkérés a román cserkészektől, miszerint ők is csatlakoznának.
„A szeretet nevében nekiláttunk, és új programot készítettünk. Mert hát a külső láng az belső lángot, üzenetet hordoz magában. Mégpedig, hogy méltatlan az ember annak hordozására, hogyha ő maga belsőleg nem érik meg rá” – említette a lelkiigazgató. Kiemelte, a betlehemi láng, amely a Jézus hozta lángot jelképezi, arra késztet, hogy a határainkat, kényelmünket, kényelmességünket, a nemzetiségünket, a vallásunkat vigyük át annak irányába, amit Jézus mutatott: azaz a szeretet, illetve a másság elfogadása. És hogy mennyire fontos ez az egyszerű ember számára, a szentmiséken zsúfolásig telt templomok fejezik ki a legjobban. „Számunkra ez fontos, ezzel is lánggyújtó szerepünk lehet, mely által eljuttatjuk az emberekhez a személyes üzenetet” – fogalmazott Simó Gáspár.
Az erdélyi cserkészek 1993-ban kapcsolódtak be ebbe a hagyományteremtő szent játékba. A láng vándorol minden évben az osztrák cserkészektől a magyarországi cserkészekhez, tőlük Felvidék, Délvidék, Kárpátalja magyarlakta területeire, át a piros vonalas határokon, s persze Erdélybe. Olyan emberekhez is eljut, akik egyébként kis fenyőág mellett, egyedül töltenék a szentestét.
Szerdán online formában elkezdődtek a magyar-ukrán szakértői egyeztetések, ami fontos lépés a kapcsolatok újraépítésében – közölte Orbán Anita külügyminiszter szerdai Facebook-bejegyzésében.
Eddig főleg azt nézték a második, negyedik és hatodik osztályosok szintfelmérő tesztjein, hogy tudja-e a gyerek a tananyagot. Idéntől azt is vizsgálnák, tudja-e használni azt a való életben. Az osztálytermi valóság azonban ennél jóval árnyaltabb.
Nicușor Dan államfő csütörtökre a Cotroceni-palotába hívta egyeztetésre az ország gazdasági és politikai helyzetéről az Egységben Romániáért parlamenti frakció, a BÉKE – Románia az első parlamenti frakció és a függetlenek képviselőit.
Kelemen Hunor szövetségi elnök kedd este ismét leszögezte, hogy az RMDSZ nem venne részt egy kisebbségi kormányban a Szociáldemokrata Párt (PSD) oldalán.
A kormánytöbbség kialakításához a pártoknak előbb-utóbb rugalmasabbá kell tenniük az álláspontjukat, mert a cotroceni-i konzultációk első fordulója után nem körvonalazódott megoldás – jelentette ki kedd este az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor.
Tíz éve még gyakori probléma volt, hogy penészes falak közt, rossz raklapokon tárolták az alapanyagokat, de ma ez már nem jellemző – a szakhatóság vezetője szerint folyamatosan javulnak a körülmények a Hargita megyei élelmiszeripari egységekben.
Összesítette a pénzügyminisztérium az Országos Adóhatóság (ANAF) szolgáltatásaival és a Privát Virtuális Tér (SPV – Spațiu Privat Virtual) elnevezésű platformmal kapcsolatban az adófizetők részéről beérkezett visszajelzéseket.
A NATO keleti szárnyának országai közül Romániában történik a legtöbb drónincidens Ukrajna közelsége miatt – jelentette ki keddi sajtótájékoztatóján az ügyvivő külügyminiszter.
Meghibásodás történt az ivóvízhálózaton, a javítási munkálatok ideje alatt szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán Gyergyószentmiklós több utcájában 8-16 óra között.
Kedvezően véleményezte kedden a szenátus jogi bizottsága azt a törvénytervezetet, amely bírsággal vagy szabadságvesztéssel bünteti az egészségügyi dolgozókkal szembeni megfélemlítést vagy agressziót.
szóljon hozzá!