A csíkszeredai romaoktatás nehézségeiről

A csíkszeredai Pro Scientia Ruralis tudományos folyóiratban jelent meg nemrég Jakab Judit műhelytanulmánya, amely a romaoktatás problémakörét feszegeti, és amely része lesz a témában készülő átfogóbb kutatásának. A tanulmány kapcsán a kutatóval beszélgettünk, aki elmondta, több mint tízéves tapasztalata van a roma gyermekek oktatásának szervezésében. Tekintettel arra, hogy összetett problémáról van szó, elképzelhetetlennek tartotta a kérdőíves megközelítést, ezért döntött amellett, hogy mélyinterjúkat készít olyan csíkszeredai pedagógussal, akik hosszú ideje dolgoznak cigány gyermekek tanításával.

A kutató többek között arra volt kíváncsi, hogyan szembesültek a pedagógusok azzal, hogy teljesen vagy többségében roma gyerekekből álló osztályban kell tanítaniuk, és milyen problémákkal küzdenek. „Volt, aki sokkhatásként élte meg, mindenképpen teljesen új helyzetben találták magukat. Azok a módszerek, amelyeket eddig alkalmaztak, legtöbbször nem működtek. Meg kellett küzdeniük egy másik kultúrának a megnyilvánulásaival, hiszen ezek a gyermekek egy más közegben szocializálódnak. Például az időfogalom számukra gyakran ismeretlen, vagy ha van is, nem úgy működik, mint az iskola világában, ahol bejáratott szabályok vannak” – magyarázta a kérdezőalanyok nehézségeit a tanulmány írója. Hozzátette, az is problémát okoz mind a gyermekeknek, mind a pedagógusoknak, hogy a cigány gyermekek többsége nem járt óvodába, szervezeti szabállyal pedig először az iskolában találkoznak.

A gyermekeknek meg kell érteniük, hogy reggel bemennek az iskolába, délig bent kell maradniuk, meg kell érteniük az iskolának a szabályait. „Ezek a szabályok teljesen idegenek tőlük, mert ők addig szabadon, kötöttség nélkül, nagy térben, többnyire kint az udvaron nőnek fel, semmilyen időhöz és kötelezettséghez nem kötve” – mondta. Ráadásul nehéz kommunikálni velük, megértetni dolgokat, hiszen nagyon szegényes a szókincsük. A pedagógusok számára az is nagy gond, hogy egy kötött tantervhez, tananyaghoz kell igazodniuk, központosított, egységes elvárásokhoz, amely nem teljesen egyeztethető össze a valósággal. „Az adott »gyermekanyag« képességei és az elvárások között óriási a szakadék” – fogalmazott.

A diákok hét százaléka roma

A romák beiskolázása a 2000-es évek elején került középpontba Romániában. Hargita megyében 2006-ban 1167 roma gyermeket írtak be iskolába, ehhez képest a 2014–2015-ös tanévre megkétszereződött a számuk. Összesen 78 iskolában 3809 roma iskolást jegyeztek, amely az összlétszám hét százalékát teszi ki. Közülük 792 óvodás, 1765 alsó tagozatos, 1000 felső tagozatos
és 181 középiskolás.

Ugyanakkor a romaoktatás kapcsán felmerült, hogy ez mennyi plusz feladatot ró a pedagógusra, hiszen gyakran neki kell gondoskodnia az étkeztetésről, a gyermekek füzetéről, ceruzájáról, ruhájáról. „Egy tanárnak nincs a munkakörében benne, hogy kenegeti a kenyeret, fogmosásra oktat, vagy arra, hogy hogyan kell orrot törölni, hogyan kell enni” – nyújtott betekintést a roma gyerekeket oktató pedagógusok mindennapi munkájába Jakab Judit. A tanítók szerint fontos lenne, hogy óvodába is kezdjenek járni a roma gyermekek, hogy már kis korban barátkozzanak az időfogalommal, megtanulják, hogy az iskolába tiszta ruhába kell jönni, és hogy be kell tartani az alapvető higiéniai szabályokat.

Ugyanakkor hozzátette, a pedagógusok munkája az egységes teljesítményközpontú értékelési rendszerben szinte láthatatlan marad. „Ezekben az iskolákban a teljesítményt nem lehet úgy mérni, mint egy átlagiskolában, mégis úgy mérjük, mert vannak országos felmérések, és azon mindenkinek részt kell vennie. Mivel az eredmények alapján gyengének minősül az iskola, a nem roma szülők gyakran elviszik más iskolába a gyermekeiket. Így valósul meg a spontán szegregáció” – vázolta a következményeket a kutató. Hozzátette, egy ilyen iskolában a sikernek, az eredményességnek más mutatói vannak, „nem versenyre készítik a gyermekeket, hanem azt is sikernek könyvelik el, ha meg tudta fogni a ceruzát”.

Tanulmányában arra is felhívta a figyelmet, hogy a népszaporulatot tekintve tömegesen fognak megjelenni a roma gyermekek az iskolákban, amelyekre a tanintézetek nincsenek felkészülve. A kérdésnek nincsenek fórumai, minden iskola maga kínlódik a problémával. Az a néhány tanintézet, amelyik ezzel szembesült, és a tanulságait levonta, az meg kellene osztania tapasztalatait a többi iskolával. Legalább helyi szinten egy közös tervet kellene kidolgozni – vélte. Szerinte probléma, hogy az oktatóknak egyénileg kell megküzdeniük a feladattal, mert erre nincs kidolgozott tevékenységi terv, pedagógiai program, nincsenek erőforrásaik az iskoláknak, holott szükség volna több segítő szakemberre, logopédusra, pszichológusra, emellett segédanyagokra, feladatlapokra, tankkönyvekre, amelyek differenciáltak. „A pedagógusok tulajdonképpen semmilyen segítséget nem kapnak. Tőlünk nyugatabbra a tanárképzés tartalmaz romológiai képzést is, ahol ismerkednek a roma kultúrával, történelemmel, a néppel, az eltérő szocializáció következményeivel. Hogy milyen módszerek javasoltak, milyen eszközök segíthetnek, és nem nekik kell kikísérletezgetniük és felfedezniük mindent” – mondta. Egy másik hiányosság, hogy nincsen délutáni tanulási lehetősége a gyermekeknek, sokuknak otthon sem asztaluk, sem villanyuk nincs, ezért jó volna ezt iskolai program keretében megoldani.

„Társadalmi integrációra szükség van, hiszen ők is ugyanabban a térben kell éljenek, amelyben mi. Nem mindegy, hogy a tömeg, amely évről évre gyarapodik, iskolázatlan, munkanélküli, frusztrált tömegként kerül ki, vagy iskolázott, tudunk velük értekezni, vannak céljaik, igényeik” – emelte ki az iskolázottság fontosságát a kutató. Ezzel párhuzamosan úgy véli, adott esetben, ha nagyon mélyszegény, gettósodott telepekről érkeznek a gyermekek, és óvodába sem jártak, akkor célravezetőbb, ha legalább az 1–4. osztályban együtt vannak, mintegy védettebb közösségben, amíg megtanuljanak alapvető dolgokat és ledolgozzák hátrányaikat. Ekkor ötödik osztálytól már járható út, hogy vegyes osztályokba járjanak, találkozzanak másokkal, tapasztaljanak meg mást is, mint az a világ, amelyben eddig éltek.

„A kimaradás, lemorzsolódás inkább a felső tagozatban történik, fegyelmi problémák is ott jelennek meg. Az ő kultúrájukban egy 13–14 éves fiú már felnőtt férfinak számít, az iskolában azonban még gyermekként kezelik, vagy a lányok 12–13 évesen már gyakran férjhez mennek. Ráadásul azt is kevesen értik meg közülük, hogy miért jó az iskola, nem látják ennek a hasznát” – fejtette ki Jakab Judit. Ennek ellenére pozitív példák is vannak, akadtak roma diákok, akik szakiskolába iratkoztak, és egy-két tanulónak munkába is sikerült állnia.

Görbe Péter Hargita megyei főtanfelügyelő is úgy gondolja, akadnak roma gyermekek, akik jól megállták az iskolában a helyüket, van olyan is, aki a csíkszeredai Márton Áron Főgimnáziumba is bekerült. Bár ellenkező példa több van. „Nincsenek meggyőződve, hogy a tanulásnak megvan a haszna hosszútávon” – véli a főtanfelügyelő. A tanfelügyelőség egyik munkatársa kifejezetten a romák beiskolázásával foglalkozik. „Nemcsak azzal, hogy jelen legyenek, hanem hogy tartalmilag is legyenek felkészítve. Szorosan követi a gyerekek sorsát” – fogalmazott a főtanfelügyelő.

Pro Scientia Ruralis

A Pro Scientia Ruralis a csíkszeredai székhellyel működő Pro Agricultura Hargitae Universitas Alapítvány által létrehozott folyóirat, amely online és nyomtatott formában jelenik meg évente 3–4 alkalommal. A kiadvány célja, hogy publikációs felületet biztosítson a Kárpát-medencei fiatal kutatóknak, hallgatóknak, és tudományos tevékenységeiket ösztönözzék.