A családcentrikusság mint érték

Felnőttekben és gyerekekben egyaránt tudatosítani kell, a családcentrikusság, illetve az ehhez kapcsolódó életmód mindig is a legfontosabb értékek egyike marad. Ennek nyomatékosításában segít az Erdélyi Háló Egyesület több éve zajló programjaival.

Rédai Botond

2010. december 07., 14:012010. december 07., 14:01

2010. december 07., 18:482010. december 07., 18:48

A gyerekeknek is jó, ha megtapasztalják, a keresztény érték és a családcentrikusság követendő példa

„A Csíki Háló Találkozó és ezen belül Szent Miklós püspök ünneplése része annak a tervszerű családközpontú tevékenységeinknek, amelyeket már több éve próbálunk fejleszteni” – fogalmazott a múlt vasárnap lezajlott eseménnyel kapcsolatban Sebestyén Ottó. Az Erdélyi Háló elnöke hozzátette, az ilyen jellegű programok által a szülőknek szeretnének segítséget nyújtani abban, hogy egyrészt párkapcsolatuk mélyüljön, másrészt gyermekeik keresztény-orientálttá és közösség-centrikussá válhassanak.

A csíksomlyói Jakab Antal Tanulmányi és Felnőttképzési Központban lezajlott rendezvényre jóval több mint száz vendég érkezett, főként gyerekek. A találkozó elején a felnőtteknek Máté Róbert, a Caritas lelki igazgatója tartott előadást. Az ezt követő műhelymunkák során két témában oszthatták meg tapasztalataikat a résztvevők: gyógyító és megbetegítő istenképek, illetve a művészetek hatása az istenképek kialakulásában. A záró szentmise után Szent Miklós püspök napja alkalmából a találkozón jelen levő gyerekek és fiatalok meglepetés-előadással rukkoltak elő, amire az aznapi, számukra megtartott foglalkozások során készültek. Ezt követően ajándékosztásra is sor került.

szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. március 19., csütörtök

Felfüggesztették a tárgyalást a költségvetésről a gazdasági bizottságban, koalíciós ülést hív össze a PSD

A parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága felfüggesztette szerdán a 2026-os költségvetés tervezetének vitáját, miután a koalíciós pártok nem tudtak megállapodásra jutni a PSD-indítványáról.

Felfüggesztették a tárgyalást a költségvetésről a gazdasági bizottságban, koalíciós ülést hív össze a PSD
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása

A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.

Kompromisszumot javasol az RMDSZ, két részletben jöhet a kisnyugdíjasok támogatása
2026. március 18., szerda

Felére csökkenhet az önkormányzat villanyszámlája Farkaslakán

Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.

Felére csökkenhet az önkormányzat villanyszámlája Farkaslakán
2026. március 18., szerda

Kórházat épít, épületeket alakít át a marosvásárhelyi orvosi egyetem

Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.

Kórházat épít, épületeket alakít át a marosvásárhelyi orvosi egyetem
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Toronymagasan vezet Románia, csak éppen hátulról

Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.

Toronymagasan vezet Románia, csak éppen hátulról
2026. március 18., szerda

A tanügyi szakszervezetek a próbaérettségi bojkottjára szólítják fel a pedagógusokat

A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.

A tanügyi szakszervezetek a próbaérettségi bojkottjára szólítják fel a pedagógusokat
2026. március 18., szerda

Megszavazta a szenátus: közel 900 medve lőhető ki idén

Elfogadta szerdán a szenátus első házként azt a törvénytervezetet, amely szerint 2026-ban országos szinten 859 barnamedve megelőző célú kilövését engedélyezik a populáció szabályozása érdekében.

Megszavazta a szenátus: közel 900 medve lőhető ki idén
Hirdetés
2026. március 18., szerda

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt

Ittas sofőr okozott anyagi kárral járó balesetet Csíkszeredában kedden, de Gyergyószentmiklóson és Székelyudvarhelyen is alkoholos befolyásoltság alatt vezető sofőröket szűrtek ki a rendőrök – adja hírül a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság.

Részeg női sofőrt kaptak el és baleset is történt ittas vezetés miatt
2026. március 18., szerda

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten

Többször látták Székelyszenterzsébeten a kifejlett medvét, amely kedden egy szürkemarhát is megölt, jelentős kárt okozva a gazdának. Később ismét visszatért a helyszínre a nagyvad, így kénytelenek voltak kilőni azt.

Szürkemarhát megölő medvét lőttek ki Székelyszenterzsébeten
2026. március 18., szerda

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén

Több okból is takarékosságra kényszerülnek a Szent György Napok szervezői, de a vízzel félig telt pohár tele felét nézik: az erdélyi és helyi fellépőkkel az egymásra figyelés, a találkozások öröme jobban megélhető.

A korábbiakhoz képest visszafogottabb Szent György Napokra számíthatunk idén
Hirdetés