Kozán István

Kozán István

Csapnivaló infrastruktúra

2021. július 05., 10:512021. július 05., 10:51

2021. július 05., 11:012021. július 05., 11:01

Tehetetlenség, hozzánemértés, magyarázkodás, mentegetőzés – kapásból ezek a szavak juthatnak eszünkbe, ha bizonyos székelyföldi utak, utcák, hidak karbantartásáról esik szó. Szabadkozásba fullad szinte minden olyan újságírói megkeresés, amely az ország- és megyei utak, illetve hidak állapotára vonatkozik. Rossz azzal szembesülni, hogy Hargita megyében ilyen tekintetben ritkán akadnak sikersztorik.

A nemrég felújított megyei besorolású útjaink folyamatosan javításra szorulnak (például a 132-es vagy a 135-ös számúak – de nem csak), a hídjaink roggyannak meg (például a 133-as számú megyei úton), az újakat pedig fél évtizeden át építik.

Kijelenthető, hogy a populizmus generálta látszatmunkák nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy

a beruházások csapnivaló eredményekkel szolgálnak.

Országutak tekintetében is ott állunk, ahol a part, pontosabban a hídkorlát szakad – vigyázzunk, hogy azzal együtt bele ne essünk az Oltba!

korábban írtuk

Megint leszakadt és a mederbe esett a hídkorlát
Megint leszakadt és a mederbe esett a hídkorlát

Több részletben megy tönkre a Csíkszereda nyugati ki- és bejárata közelében épült Olt-híd: hét éve az egyik védőkorlát szakadt le, most pedig a másiknak mintegy fele a beton tartóelemekkel együtt leomlott, és a partra, illetve folyó medrébe esett.

A 13A jelzésű országút kétségtelenül Székelyföld egyik legforgalmasabb országútja, állapota mégis katasztrofális. Mert hiába kátyúzzák évi rendszerességgel, azon már csak egy „generáljavítás” segíthetne.

Ráadásul az azon áthaladó megnövekedett forgalom miatt időnként annyira bedugult, hogy helységen kívül nehéz 50 km/órás átlagsebességgel utazni. Nemcsak az úttest állapotával van tehát gond, hanem az előremutató fejlesztésekkel is. Például helyenként sávbővítésre van szükség.

korábban írtuk

Súlykorlátozást vezettek be a 133-as megyei úton Székelyderzsnél
Súlykorlátozást vezettek be a 133-as megyei úton Székelyderzsnél

A 133-as jelzésű megyei úton, Székelyderzsben található leromlott állapotban lévő híd miatt kellett 3,5 tonnás súlykorlátozást életbe léptetni a napokban.

Az országos útgondnokság cselekvőképtelen álláspontját ismerjük,

az épp kormányon, hatalmon lévő érdekképviseletünknek azonban itt a lehetőség, hogy szavazóbázisának két kiemelt térségét (Csíkszéket és Udvarhelyszéket) a következő évekre is maga mellett tudhassa.

Ehhez sok más mellett a lobbierejének koncentrálására lenne szükség, hiszen kétség nem fér hozzá, hogy Hargita megye két legfontosabb városát összekötő országút esetleges felújításával azt érhetné el az RMDSZ, ami még soha és senkinek nem sikerült a történelem folyamán:

ami jó a csíkiaknak, az jó legyen az udvarhelyieknek is.

2 hozzászólás Hozzászólások

Ezt olvasta?

Kozán István

Kozán István

A megyei tanács jogászai már nem teljesítenek jól?

Saját magának mond ellent vagy egyszerűen előremenekül Borboly Csaba? Esetében akár mindkettő igaz lehet. Nekünk azonban emlékeztetnünk kell a politikust arra, amiről ő ma már hallani sem akar.

Kozán István

Kozán István

Ideje

Munkaszüneti napok idejére is mindig két táborra oszlik az ország lakossága: azokra, akik szerint „végre”; és azokra, akik szerint „hát hogyne”.

Kozán István

Kozán István

Nyilván ezért is a média a hibás

Elhívták a sajtót egy olyan rendezvényre, amelyen három órán keresztül a pásztorkutyák és a turisták közötti békés megférés lehetőségeiről volt szó. Megoldást nem nagyon találtak a problémára, a médiát azonban jól megszidták.

Vendégszerző

Vendégszerző

Nyomtatott magyar szó, vaj, útlevél

Habár nem minden úgy alakult, ahogyan azt annak idején megálmodtuk, a változás kétségtelen.

Kozán István

Kozán István

Tapossák ki a mintát a szőnyegből!

Parlamenti választás után gratulálni kell a győztesnek – jelen esetben saját magunknak, erdélyi, székelyföldi magyaroknak –, és egyúttal érdemes némi következtetést is levonnunk. Csak ezek után szabad továbblépni.

Rédai Attila

Rédai Attila

Arctalanok bosszúja

Tévednénk, ha azt hinnénk, hogy Călin Georgescu üstökösszerű felbukkanása egyszerűen a TikTok algoritmusának számlájára írható.

Bálint István

Bálint István

Tizenötödik szülinapunkra

Tizenöt éves lett a Székelyhon. Szinte nincs az életnek olyan területe, ami ne változott volna meg radikálisan az elmúlt másfél évtizedben. Ez pedig az online médiafogyasztásra hatványozottan érvényes.