
A házasság és a család az élet egyik legnagyobb és legszemélyesebb vállalkozása, melyet a házasság szentsége erősít. Országunkat különféle válságok sújtják, de ami ennél is nagyobb veszélyt jelent, hogy az ember morális válságban vergődik. Országos összesítésben a válások száma évről évre rohamosan nő Romániában, melynek fő okait a hűtlenségben és az alkoholizmusban kell keresnünk – olvasható dr. Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek legújabb körlevelében.
2010. december 11., 11:042010. december 11., 11:04
2010. december 11., 13:312010. december 11., 13:31
Az egyházi méltóság kihangsúlyozza, erdélyi párok statisztikailag kevesebb eséllyel maradnak együtt a házasság után, mint az ország más részein élők. A legfrissebb adatok szerint régiószinten a Bánság és Erdély vezet a válások számában, ezeken a vidékeken százalékos arányban kétszer annyian válnak, mint például Olténiában.
Éppen ezért „évről évre egyre fontosabbá válik a családi kapcsolatokat erősítő pasztoráció, melyre főegyházmegyénkben a helyi zsinatot követően, 2002 óta szervezett formában is igyekszünk odafigyelni. A családpasztoráció komolyan vételével az ember méltóságát védjük, a házasságot oltalmazzuk, és a jövőt építjük” – olvasható a dokumentumban.
Azt is megtudjuk, a főegyházmegyei családpasztoráció – az elmúlt hét esztendőben – kiépülésének első lépéseit tette meg. Emellett új lehetőség, hogy idén létrejött a Főegyházmegyei Családpasztorációs Központ, amely a remények szerint hatékonyabbá teszi a családok felé végzett szolgálatot.
Az egyházfő kifejti, minden esztendőben lehetőség adódik arra, hogy Szent Család Vasárnapján minden plébánia egy szentmise perselyadományát felajánlja a Pasztorális Bizottság – Családpasztorációs programjainak támogatására. Tavaly ebből az adományból nehéz körülmények között élő, többgyerekes családok táboroztatása vált lehetővé. „Hasonló perselyezést idén is tartunk főegyházmegyénkben, 2010. december 26-án, Szent Család Vasárnapján. Isten fizesse minden támogatásukat, adományaikat!” – írja felhívásában az érsek.
Erdélyben elsőként rendeznek átfogó mesterséges intelligencia-konferenciát: a TransylvanAI rendezvényen az MI oktatásra, iparra, egészségügyre és turizmusra gyakorolt hatása kerül terítékre. Bárki részt vehet rajta, csupán regisztráció szükséges.
Sikerült feloldani a patthelyzetet a parlament pénzügyi bizottságában, így elhárult az akadály a költségvetés elfogadása elől.
Elkezdődött csütörtök reggel a parlamentben a kormánykoalíció ülése, amelyen a kormánypártok megpróbálják feloldani a 2026-os állami költségvetés tervezetéről szóló vitát.
Játszótéren keletkezett tűz csütörtök hajnalban Marosvásárhelyen, a Dózsa György utcában, ahol mintegy 50 négyzetméteren pusztítottak a lángok.
A parlament költségvetési és pénzügyi bizottsága felfüggesztette szerdán a 2026-os költségvetés tervezetének vitáját, miután a koalíciós pártok nem tudtak megállapodásra jutni a PSD-indítványáról.
A 2026-os költségvetést el fogja fogadni a parlament, és a kormánykoalíció Ilie Bolojan miniszterelnök vezetésével folytatja a munkát a 2027-re tervezett kormányfőcseréig – jelentette ki szerdán Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke.
Tizenhárom középület tetejére szerelnek fel napelemeket Farkaslaka községben egy pályázat részeként, ami jelentős spórlást jelent majd a villanyszámlákon. A hosszú távú cél az, hogy teljes egészében megtermeljék az elfogyasztott áramot.
Százharminckét millió eurós beruházás zajlik a marosvásárhelyi orvosi egyetemen, ahol több mint tízezer diák tanul – derült ki Leonard Azamfirei rektor beszámolójából, aki a Marosvásárhelyen megvásárolt épületek sorsáról is beszélt.
Az Eurostat szerdán közzétett adatai szerint februárban 2,1 százalékra nőtt az éves infláció az Európai Unióban az előző havi 2 százalékról. A tagállamok közül továbbra is Romániában volt a legmagasabb az infláció, 8,3 százalék.
A jövő héten esedékes próbaérettségi bojkottálására biztatják a tanárokat az oktatási szakszervezetek.
szóljon hozzá!