
Egyetértésben szavaztak az adókról és illetékekről a képviselők
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hosszas vita és több módosító javaslat után a székelyudvarhelyi önkormányzati képviselők keddi soron kívüli ülésükön eldöntötték, hogy az idei évhez képest csak a kötelező inflációs rátával módosítják 2023-as évre vonatkozó helyi adók és illetékek mértékét.
2022. december 27., 14:052022. december 27., 14:05
2022. december 27., 19:532022. december 27., 19:53
„A válságos gazdasági helyzetre való tekintettel úgy döntöttünk, hogy csak az országos inflációs rátával emeljük meg az adókat” – jelentette ki a napirendi pontok megtárgyalását megelőzően Gálfi Árpád polgármester. Később azonban kiderült, hogy tartalmaz néhány változtatást az előterjesztett tervezet, elsősorban az illetékek esetében.
Az épület-, terület- és gépjárműadókat csak az 5,1 százalékos inflációval szeretnék kiegészíteni a jövő évre vonatkozóan – vezette fel a napirendi pontot Czika Edit osztályvezető. Ezenkívül az urbanisztikai- és reklámilletékek esetében már némi emelést is eszközölnének, valamint a jelenlegi 95 százalék helyett csak 50 százalékos kedvezményt nyújtanának a hibrid járművek tulajdonosainak. Javasolták ugyanakkor a vendéglátó egységekre vonatkozó hosszabbított program leszabályozását is: egyebek mellett a lakók időközönkénti jóváhagyásához kötik működést, korlátozzák ugyanakkor azt is, hogy egy héten hány nap lehetnek nyitva.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Mindemellett a helyi rendőrségtől is ki kellene váltani egy jóváhagyást. Ezt a tanácsülést megelőző szakbizottsági ülésen fejtették ki részletesebben, ahol László Szabolcs, az egység igazgatója elmondta, ők tették a javaslatot, hiszen vissza szeretnék szorítani az éjszakai rongálásokat, ugyanakkor a lakók zavartalan pihenését is szeretnék garantálni.
Szerintük részletesebb és szélesebb körű egyeztetésekre lenne szükség az új elképzelés kidolgozásához, gyakorlatba ültetéséhez. László Szabolcs hangsúlyozta, másképp a helyi rendőrség nem tud hatékonyan dolgozni, így folyamatosak maradnak a lakossági panaszok. Ez sem győzte meg a tanácsosokat.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Végül a napirendi pontok megtárgyalásakor Berde Zoltán, az RMDSZ frakcióvezetője kérte, hogy csak az inflációs rátával való kiegészítést fogadják el, hiszen a 2020-as adóemelés nyomán felgyűlt összegeket sem sikerült hasznosítani. Ezzel értett egyet Péter Balázs POL-os képviselő is, hangsúlyozva, hogy ők sem szeretnének semmilyen változtatást a tavalyi évhez képest. Tolmácsolta Dávid Endre szövetségi képviselő kollégája korábban tett javaslatát is, miszerint el kell törölni a közvécék használatáért fizetendő 1,5 lejes díjat addig, amíg az épületek nincsenek megfelelő állapotban. Végül ezekkel a módosításokkal szavazták meg a képviselők a határozattervezetet.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Ezek mellett Gálfi szerint egy színvonalas rendezvénnyel bővül a székelyudvarhelyi programkínálat, miután a tanácsosok szavazata alapján a város partnerséget köthet a Fapte Egyesülettel, amely a Nagy-Küküllő partján fog jazz zenével kapcsolatos eseményt szervezni. A képviselők szintén pozitívan bírálták el, hogy 2000 lejjel egészüljön ki a költségvetés, amit a diákok utaztatására fordíthatnak.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó amelyen az látható egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!