
Fotó: Szilágyi Ferenc
Tyúkokat ölt és kerítéseket rongált meg egy medve szombatra virradóra a bögözi főút mentén lévő házaknál. Ez nem az első eset, már két hete jár portyázni a településre a nagyvad. Vasárnapra virradóra is visszatért, és még nagyobb pusztítást végzett.
2017. június 18., 09:222017. június 18., 09:22
2017. június 18., 13:182017. június 18., 13:18
Szombaton hajnali három órakor arra ébredt egy Bögöz Székelyudvarhely felőli kijáratánál élő család, hogy kutyáik nagyon ugatnak, majd
– kezdett a történet elmesélésébe Szilágyi Ferenc alpolgármester. Mint mondta, a medvét végül hangoskodással sikerült elriasztani, ezután a háztartásbéliek a szomszédjukhoz siettek, hogy figyelmeztessék őt a veszélyre.
Fotó: Szilágyi Ferenc
A medve azonban járt már ott, mint kiderült, feldúlta a tyúkólat, és
Az alpolgármester azt is elmondta, hogy nem csak tyúkokat és csirkéket pusztított el a vad, hanem több kerítést is tönkre tett. Ugyanakkor megtudtuk tőle, hogy már két hete garázdálkodik a medve a községben, és legalább hat alkalommal „csapott le”. A tisztségviselő hozzátette, a történtek megrémítették a lakókat, akik nem szívesen hagyják el otthonukat.
Fotó: Szilágyi Ferenc
Szilágyi arra kért minden gazdát, hogy valamennyi esetben jelentsék a polgármesteri hivatalnál, amennyiben vadkár éri őket, hiszen van rá esély, hogy kártérítést fizet az állam. Az alpolgármester ugyanakkor felháborodását fejezte ki, amiért a környezetvédelmi minisztérium megszüntette a medvék kilövési keretét, mivel azóta nem lehet korlátozni a populáció nagyságát.
– fakadt ki.
Szombaton éjfél előtt visszatért a vadállat. Öt udvarra tört be, ezúttal több nyulat és csirkét pusztított el, a Felszeg utcában, a falu között kerítéseket rongált meg. A település lakói lámpákkal, kiabálva próbálták elriasztani. Az emberek rettegnek, attól tartanak, hogy csak idő kérdése, míg emberre támad a medve. Olyan gazda is van, aki megmaradt nyulait inkább levágta, remélve, hogy így megelőzheti portáján a további medvejárást. Vasárnap este ismét összegyűl a közösség, hogy megpróbálják elriasztani a nagyvadat – ha már a hatóságok nem lépnek közbe.
Egy Facebook-bejegyzés szerint ugyanis hiába tárcsázták a sürgősségi hívószámot, segítség nem érkezett.
Információink szerint Etéden is jelentős kárt okozott egy medve, egy gazdaságba betörve bárányt pusztított el.
Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök azt fogja kérni a parlament vezetésétől, hogy a miniszterjelöltek meghallgatása legalább hatvan percig tartson.
Megállították hétfőn a forgalomban Călin Georgescut, majd rendőri kísérettel mogoșoaiai otthonába vitték – értesült igazságügyi forrásokból az Agerpres. A volt államfőjelölt lakásán a nyomozók egy csalási ügyben tartanak házkutatást.
Öt ember, köztük egy hétéves gyermek is megsérült a vasárnap este Nagyszebenben történt közúti balesetben, amelyben egy rendőrségi jármű is érintett volt.
Nicușor Dan román államfő szeptember 20. és 23. között több megbeszélésen és rendezvényen vesz részt az Egyesült Nemzetek Szervezete (ENSZ) 81. közgyűlésének New Yorkban szervezett közgyűlésének keretében – közölte az államelnöki hivatal.
Másodpercenként 1650 köbméterre emelkedik a Duna vízhozama a jövő héten az országba való belépési pontnál, Báziásnál, és ezzel még mindig jóval a szeptemberi 3800 köbméteres sokéves átlag alatt marad.
A szeptember 11-17. közötti időszakban összesen 19 európai elfogatóparancsot hajtott végre az Országos Rendőr-főkapitányság.
Kút ásása közben találtak egy feltételezett lőszert szombaton a Kászonaltíz községhez tartozó Kászonimpéren. A helyszínre kiszálló tűzszerészek egy második világháborúból származó támadó kézigránátot azonosítottak.
Közel 3000 szabálysértési bírságot róttak ki ezen a héten az autópálya-rendőrök a közlekedésbiztonsági ellenőrzéseik során.
A Fekete-tengerben, a Chituc homokpadtól mintegy 50 tengeri mérföldre keletre talált dróndarabot ártalmatlanítottak vasárnap reggel – közölte a védelmi minisztérium.
Tűz ütött ki vasárnap egy segesvári, idősek gondozására szolgáló szociális központban. Az épületben negyvenen tartózkodtak, három embert a tűzoltók menekítettek ki.
szóljon hozzá!