
Fotó: Kristó Róbert
Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője háromnapos lelkigyakorlatot tart Székelyudvarhelyen a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban. A program kezdő napján, január 13-án, pénteken nagytalálkozóra, beszélgetésre is kerül sor Csaba testvérrel. Délután öt órától a Szent Pio teremben (Dózsa György utca 15. szám) bemutatja az általa kidolgozott Szent István tervet.
2012. január 08., 15:592012. január 08., 15:59
2012. január 08., 16:482012. január 08., 16:48
Rendkívüli és nagyon várt esemény részesei lesznek a résztvevők – közel húsz éve nem tartott lelkigyakorlatot Székelyudvarhelyen Csaba testvér! Most a háromnapos évindító lelki program keretében 2012 – Reményeink – Örömeink címmel tartja elmélkedéseit. A lelkigyakorlatra be kell jelentkezni: a helyek száma korlátozott. Kérdésünkre elmondta: korunk lelki feszültségei abból fakadnak, hogy az emberek olyan örömöket, vágyakat hajszolnak, amelyek, ha beteljesülnének, akkor se lennének boldogok tőlük. Jézus Krisztus azért tette ígéreteit, „hogy örömötök teljes legyen!”
Az Általa felkínált remény- és örömforrásokat tudatosítja, mélyíti el a Csaba testvér által vezetett lelkigyakorlat. Az elmélkedések mellett csoport- és személyes beszélgetésekre, közös imára is sor kerül. Az esték szentmisével és szentségimádással zárulnak. A lelkigyakorlat január 13-án, pénteken este hét órától szentmisével kezdődik a Mária Rádió kápolnájában, és vasárnap, 15-én ebéd után ér véget. A lelkigyakorlat nem bentlakásos, de a távolabbról érkezők számára személyes kérésre szállást biztosítanak a Szent Pio Házban.
Érdeklődni, jelentkezni lehet a 0755-489-743-as telefonszámon, illetve a hazpio@gmail.com drótposta címen, vagy személyesen a Szent Pio Lelkigyakorlatos Házban hétfőtől szerdáig naponta 9–16 óra között.
Előadás a Szent István-tervről
A program kezdő napján, január 13-án, pénteken nagytalálkozóra, beszélgetésre is kerül sor Csaba testvérrel. Délután öt órától a Szent Pio teremben (Dózsa György utca 15. szám) bemutatja az általa kidolgozott Szent István tervet. Az előadásra minden érdeklődőt szeretettel hív és vár Böjte Csaba atya és a Szent Pio Egyesület.
Megalakult az új Fidesz-frakció, amelynek névsorát hétfőn Gulyás Gergely frakcióvezető a képviselőcsoport zárt ülése után a Facebook-on tette közzé. Orbán Viktorhoz és Semjén Zsolthoz hasonlóan nem lesz képviselő Kövér László és Rogán Antal sem.
Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnök hétfőn lemondásra szólította fel a párt javaslatára kinevezett államtitkárokat és prefektusokat.
Egyelőre nem történt érdemi előrelépés azoknak a fellebbezéseknek az ügyében, amelyeket a Borboly Csaba és tizenkét másik ember elleni büntetőper vádlottjai nyújtottak be az elsőfokú ítélet kihirdetése után.
Hiányzik 63 millió lej Hargita Megye Tanácsának 2026-os költségvetéséből, ezért a megyei önkormányzat több területen is visszafogta a kiadásokat, miközben a fejlesztésekről sem mond le. A képviselő-testület kedden dönt a 880 millió lejes büdzséről.
Továbbra is kiszámíthatatlan a helyzet a nemzetközi energiapiacon, és a közel-keleti válság, valamint a katari termelési kapacitások egy részének kiesése miatt a földgáz ára tartósan magas maradhat.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri a 22–23 Celsius-fokot is. Április végén és május elején gyenge csapadékra is számítani lehet.
Tizennyolc megye 72 településén és a fővárosban okozott károkat az elmúlt 24 órában a viharos szél, a legsúlyosabb incidens Vaslui megyében, Huși városban történt, ahol egy épületről lesodort tetőszerkezet rázuhant egy férfira, aki életét vesztette.
Cseke Attila fejlesztési miniszter hétfőn azt nyilatkozta, hogy az RMDSZ nem szavazza meg a Bolojan-kormány elleni bizalmatlansági indítványt.
Egy héttel az első aggasztó jelek után sem javallott a vezetékes víz fogyasztása Kézdivásárhely több utcájában. Hétfőn délben még nem álltak rendelkezésre a legutóbbi (pénteki) mintavétel laboratóriumi vizsgálatának eredményei.
Április 30-án, a magyar film napján lesz 125 éve, hogy bemutatták az első magyar filmként számon tartott A táncz című alkotást, ebből az alkalomból 125 produkció látható ingyen a Filmión április 27-e és május 10-e között.
szóljon hozzá!