
A Civilsuli a Magyar Ifjúsági Tanács (MIT) – az európai Youth in Action – Fiatalok Lendületben program keretében többször is sikeresen megpályázott – rendezvénysorozata, amelyre a 2009/2010-es tanévben másodszor került sor tizenkét erdélyi városban.
2010. március 08., 16:492010. március 08., 16:49
2010. március 17., 20:292010. március 17., 20:29
A civil és közéleti iskolát a MIT azzal a céllal szervezi – tájékoztat Péter Emőke Katalin irodavezető –, hogy az erdélyi magyar középiskolás diákok és fiatalok érdeklődését felkeltse a civil szféra és a közéleti kérdések iránt, illetve elősegítse közvetlen tájékozottságukat az említett területeken. Remélik, hogy a fiatalok a meghallgatott előadások nyomán nagyobb kedvet kapnak a közéleti szerepvállaláshoz, és közösségükben cselekvő szerepet vállalva igyekeznek majd hasznosítani a Civilsulin szerzett tudást. A népfőiskola-szerű konferencia-sorozat meghívott előadói magyarországi és hazai szakemberek, illetve neves közéleti személyiségek, olyan témákról hallhattunk tőlük, mint a civil szféra, közélet, közösségi jogok, korrupció, véleményszabadság, kulturális örökségvédelem, sajtószabadság, környezetvédelem stb.
Az elmúlt hétvégén tizenegyedik állomásként Székelykeresztúrra érkezett a Civilsuli, ahol az Unitárius Egyházközség Gyülekezeti Házában került sor az előadásokra, március 5-én és 6-án. Péntek délután Sándor Krisztina MIT-elnök köszöntő szavai után Szacsvai Kinga fizikus, a Sapientia–EMTE tanára Radon a belső térben címmel tartott előadást, amelynek során a résztvevők a radonsugárzás káros hatásairól (a tüdőrák kialakulásának második leggyakoribb oka) hallhattak, majd Hajdó Csaba udvarhelyi vállalkozó a multik megjelenéséről beszélt – a multik hasznosak, ha nemcsak érdek-, hanem értékorientáltak is a munkahelyteremtés és az ipar generálása által.
Szombaton Csáki Rozália, a Civitas Alapítvány program-koordinátora a civil társadalom véleményformáló és -alakító szerepét hangsúlyozta, Simó Irma mentálhigiénés szakember, klinikai pszichológus a módosult tudatállapotokról tartott előadást, kiemelve, hogy a függőségek kialakulásában a legveszélyeztetettebb korosztály a fiataloké. Munkatársunk, P. Dávid Tünde reklámtervezőként Látvány és kommunikáció című előadásában a reklám- és arculattervezés terén adott gyakorlati tanácsokat, a kommunikációs készség fejlesztésének fontosságát is hangsúlyozva. Gáspár Jolán Andrea grafológus Üzen az írás című előadásában a grafológia (nem írásfelismerés, hanem íráspszichológia) tudományát ismertette.
A konferencia résztvevői Kincses Réka Balkán Bajnok filmjét is megnézték, és a húsz évvel ezelőtti eseményekről beszélgettek. „Összességében egy eredményes hétvégét zártunk“ – mondták a szervezők, akik a Civilsuli utolsó állomására, Kolozsvárra március 19–20. között várják az érdeklődőket.
Alig három óra különbséggel két ittas sofőrt is elkaptak a rendőrök Székelyudvarhelyen és Zetelakán a hétvégén.
Több panasz is érkezett az ünnepi időszakban a Székelyudvarhelyi Városi Kórház sürgősségi osztályára. Az intézmény vezetősége javítani szeretne a helyzeten, ám a közösségi médiában tett névtelen bejegyzéseket egyszerűen figyelmen kívül hagyják.
Közel 26 millió lejes beruházássorozaton van túl a Székelyudvarhelyi Városi Kórház. Az intézmény vezetősége és a polgármester nemcsak az elmúlt öt év legjelentősebb eszközvásárlásait összegezte, hanem felvázolta 2026 legfontosabb célkitűzését is.
Számos jogi vita után két kivitelezővel kötött szerződést Hargita Megye Tanácsa az Udvarhelyszéken elkezdett, majd félbehagyott nagyszabású útfelújítás elvégzésére: elvileg idén folytatódhat a munka. A modernizálás elhúzódásának azonban ára lesz.
Időjárási okok miatt több Hargita megyei településen is megszakadt az áramszolgáltatás kedd reggel, összesen több mint négyszáz felhasználót érint a kimaradás.
Leghamarabb január közepétől lehet befizetni a 2026-os helyi adókat Székelyudvarhelyen, ám akik ezt március 31-ig megteszik, 10 százalékos kedvezményben részesülnek. Idén sok esetben megduplázódnak az adóterhek.
Súlyos betegséget követően elhunyt Kovács Ágnes, székelyudvarhelyi nyugalmazott magyar szakos tanárnő, a Nőileg egykori főszerkesztője.
Tavaly 1032 kisbaba jött világra Székelyudvarhelyen, csaknem százzal kevesebb, mint egy évvel korábban. Mutatjuk, hogy milyen keresztneveket választottak leggyakrabban az udvarhelyszéki szülők, ugyanakkor a ritkább, különlegesebb neveket is.
Medvét láttak szombat késő délután a Székelyudvarhely melletti Szejkefürdőn. A hatóságok Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a lakosságot.
Vélhetően autó ütötte el a medvét, amelynek tetemét Máréfalva községben, a Máréfalvi patak nevű részen találták meg pénteken este egy épülő ingatlanban.
szóljon hozzá!