
A szervezők a lakosságot is várják a szombati rendezvénysorozatra
Fotó: Antal Erika
Tizenötödik alkalommal szervezik meg a hétvégén a Civil Szervezetek Vásárát Marosvásárhelyen, amelyre várnak kicsit és nagyot, hogy ismerje meg azokat az alapítványokat, egyesületeket, amelyek a civil élet jobbá tételére törekszenek.
2017. május 10., 19:092017. május 10., 19:09
Ezelőtt tizenöt évvel az elbizonytalanodás jellemezte a civil szervezeteket, azért is volt szükség arra a közös bemutatkozásra, amelyet azóta minden év májusában rendszeresen megszerveznek – mondta Koreck Mária ötletgazda és főszervező, a Divers Egyesület elnöke, ismertetve a programot, amelynek keretében
Csütörtök délután 5 órától a Marosvásárhelyi Rádió stúdiótermében Civil kávézó címmel kerekasztal-beszélgetés kezdődik, amelyen a civil szervezetek a 15 éves időszak eredményeiről, a kilátásaikról és elvárásaikról beszélnek.
Idén eddig harmincöt szervezet jelezte részvételi szándékát, de az elmúlt évek tapasztalata szerint az utolsó napokban, sőt még a rendezvény napján is lesznek jelentkezők. A szervezők elsősorban a Maros megyei egyesületekre, alapítványokra számítanak, ezért nem is küldtek meghívót más megyékbe, de ha valaki jelentkezik, természetesen jó szívvel fogadják.
– mondta a szervező.
A szombat délelőtt 10 órakor kezdődő eseménysorozatnak idén is a főtéri park ad helyet. A virágórától jobbra is és balra is lesznek a standok, ahol az egyesületek szórólapokkal, érdekességekkel, interaktív tevékenységekkel várják az érdeklődőket. Déli 12 órakor kezdődik a felvonulás, valamennyi részt vevő szervezet végigvonul a főtéren. Ezt követi a futóverseny, amelynek idei újdonsága, hogy a fogyatékkal élők jelentkezésére is számítanak.
A táv korcsoportonként változik, illetve a mozgáskorlátozottak számára is kisebb szakaszt jelölnek ki. Délután négy órakor villámcsődületet tartanak, amely az egészség megőrzésére figyelmeztet.
Második alkalommal szerveznek utcazene fesztivált a rendezvényen belül, ami azt jelenti, hogy délelőtt 10-től este 6-ig szól a zene,
Marosvásárhelyen nincs hagyománya az utcai zenélésnek, ugyanis a helyi rendőrség szigorú büntetést rótt ki azokra a személyekre, akik évekkel korábban már próbálkoztak. Ez a tiltás a tavaly némi elbizonytalanodást okozott, de a szervezők megnyugtattak mindenkit, hogy van engedélyük. Ugyanez az idén is érvényes, senkinek semmi hátránya nem származik abból, ha gitárjával, hegedűjével, szaxofonjával eljátszik néhány dalt.
Elkezdődött az A8-as autópálya Gyergyóalfalu és Ditró közötti 14,4 kilométeres szakaszának műszaki tervezése, amelyre tíz hónapja van a megbízott vállalatnak – jelentette be a közúti infrastruktúrát kezelő országos társaság (CNAR).
Az elmúlt napokban az ország napi gázfogyasztása megközelítette az 58 millió köbmétert, ami hozzávetőlegesen 17 százalékkal több a tavalyi hasonló időszak átlagánál – közölték az Országos Energia-veszélyhelyzeti Operatív Törzs hétfői ülése után.
Autóvezetői engedélye sem volt a fiatal ittas sofőrnek, aki vasárnap éjjel Kézdivásárhelyen megpróbált elmenekülni a hatóságok elől – derül ki a Kovászna Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből. A férfi mostanra előzetes letartóztatásba került.
Belső vizsgálatot rendelt el hétfőn a konstancai megyei sürgősségi kórháznál az intézmény vezetősége, miután két gyermek is kómába került műtét után.
Embercsempészet és szexuális szolgáltatásokra való kényszerítés vádjával román bűnözői hálózat tagjait fogták el a román és a brit hatságok, az együttműködés négy ember előállításához, valamint számos luxusautó és ingatlan lefoglalásához vezetett.
A hét első napjaiban még kitart a fagy, szerdától azonban országszerte enyhülni fog az idő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) január 12. és 25. közötti időszakra vonatkozó előrejelzéséből.
Ismét jegyezhetők hétfőtől a Tezaur államkötvények – közölte a pénzügyminisztérium.
Plagizálással gyanúsították meg Radu Marinescu igazságügyi minisztert, aki azonban azt mondta, kifogásolt doktori disszertációját a húsz évvel ezelőtti jogszabályoknak és tudományos-etikai előírásoknak megfelelően írta meg.
A tavalyi harmadik negyedévben 9420 lej volt a romániai háztartások havi átlagjövedelme; a kiadások átlagösszege 8079 lej volt, ami a jövedelem 85,8 százalékát jelentette – derül ki az Országos Statisztikai Intézet (INS) hétfőn közzétett adataiból.
Alig négy óra alatt 30 ezer lejnyi bírságot szabtak ki a 15-ös országút mentén közúti ellenőrzést végző rendőrök, és négy jogosítványt is bevontak.
szóljon hozzá!