
Megnéztük, milyen szolgáltatásokat fog kínálni a felhasználóknak a ChatGPT Health (Egészség)
Fotó: Farkas Orsolya
Új, egészségügyi témájú kérdéseknek szánt felületet mutatott be az OpenAI. Utánajártunk, milyen szolgáltatásokat kínál a ChatGPT Egészség, és mit mondanak a szakértők, érdemes-e a mesterséges intelligenciára hagyatkozni a háziorvos helyett.
2026. március 22., 10:402026. március 22., 10:40
Hetente több százmillió aktív felhasználót számlál a mesterséges intelligenciával (MI) foglalkozó kutató és alkalmazó vállalat, az OpenAI által fejlesztett ChatGPT mesterséges intelligencián alapuló chatbot. A mesterséges intelligenciát sokan használják munkára, szórakozásra, de egyre többen tekintenek a chatbotra társként, terapeutaként, sőt orvosként is. A számok is beszédesek, hiszen a legutóbbi adatok szerint a ChatGPT-nek hetente több mint 230 millió egészséggel, életmóddal kapcsolatos kérdést tesznek fel.
Éppen ezért a fejlesztő új, dedikált felületet hozott létre, amelynek működése különösebben nem tér el a normál felületétől, azonban különválasztja az egészséggel kapcsolatos kérdéseket a más témában folytatott beszélgetésektől, ugyanakkor lehetőséget biztosít, hogy a felhasználó összekapcsolja egészségügyi adatait az okostelefonokon található életmód- és fitneszalkalmazásokkal.
A ChatGPT Health (Egészség) január 7-én jelent meg, és hatvan ország 260 orvosának bevonásával készült. Az új funkció pillanatnyilag csak néhány országban elérhető, az adatvédelmi és egészségügyi szabályozások miatt lassabban bővítik a hozzáférést Európában, így
Azonban a szakemberek már most felhívják minden felhasználó figyelmét: kizárólag a mesterséges intelligenciára hagyatkozni veszélyes, ugyanis a betegek állapotának súlyosságát nagyon sok esetben alábecsüli.
Az új funkció bevezetéséig előfizetés nélkül is lehet tudakolózni. Arra a kérdésre, hogy tud-e az egészséghez fűződő kérdésekben segíteni, a ChatGPT válasza egyértelmű igen, sőt máris sorolja, milyen témában tud tanácsot adni. Idézem:
a betegségek és tünetek magyarázatában;
gyógyszerekkel kapcsolatos általános információkban;
egészséges életmód, táplálkozás és mozgás témában;
laboreredmények általános értelmezésében;
alvás, stressz és mentális egészség kérdéseiben.
A felsorolást követően azt is hozzáteszi, „fontos viszont, hogy
Ha komoly vagy sürgős problémáról van szó, mindenképp érdemes orvoshoz fordulni.”
Az Egészség funkció alapvetően ugyanezekben a kérdésekben fog segíteni. Nem lesz alkalmas diagnosztizálásra vagy kezelési terv felállítására, viszont felkészít az orvossal való találkozóra, tanácsot ad az étrend és az edzésprogram kialakításában, és segít tisztázni kérdéseket az egészségügyi biztosítással kapcsolatban. Az ígéret szerint összeköthető lesz az életmód-appokkal, például az Apple Health-szel, és feltölthetők rá az orvosi leletek is.
Európában egyelőre nem lehet hozzáférni a funkcióhoz, de minden felhasználó számára elérhetővé szeretnék tenni
Fotó: OpenAI
Adódik a kérdés, hogy az egészségügyi adatokkal mit kezd a továbbiakban az OpenAI. A fejlesztő szerint a beszélgetéseket és adatokat elszigetelve tárolják, az adatvédelmet megerősítik, és az itt folytatott beszélgetéseket nem használják fel az alapmodelljeik betanítására. Amennyiben a felhasználók egészséggel kapcsolatos beszélgetést kezdeményeznek, automatikusan javasolni fogják nekik az erre dedikált felület használatát.
Miután bevezették az Amerikai Egyesült Államokban, a Nature Medicine orvosi folyóiratban megjelent egy tanulmány az új funkcióról. Ennek során a kutatócsoport hatvan klinikai esetet dolgozott ki, közöttük enyhe, otthoni ellátást igénylő eset és azonnali orvosi beavatkozást igénylő vészhelyzet is akadt. A kutatók azt találták, hogy a mesterséges intelligencia által generált válaszok nagyjából megegyeznek egy orvostanhallgatóéval, aki jól tájékozott ugyan, de nem rendelkezik kellő tapasztalattal.
Viszont egy asztmás beteg esetében, noha azonosította a légzési elégtelenség figyelmeztető jeleit, mégis azt tanácsolta, várjon, mielőtt sürgősségi ellátást igényelne.
Hasonló eredményt kaptak a korai diabéteszes ketoacidózis esetében is – ebben az esetben a chatbot járóbeteg-ellátást javasolt a betegnek, holott sürgősségnek számít. Egyébként
A kutatók szerint tehát a mesterséges intelligencia felismeri a klasszikus tünetegyütteseket, de elbukik olyankor, amikor a vészhelyzet megállapítása a klinikai folyamatok finomabb, összetettebb elemzését igényelné.
A mesterséges intelligencia berobbanása óta több példa is volt rá Romániában, hogy a betegek a ChatGPT-re hivatkozva felülbírálták a kezelőorvos döntését. Egy galaci férfi például amiatt kezdett vitába a sebészével, mert a chatbot azt mondta neki, a műtétje túl keveset tartott.
A szakemberek szerint nem szabad vakon megbízni az MI-ben, főleg akkor nem, ha az egészségünkről van szó
Fotó: Orbán Orsolya
Akkoriban az orvosok elismételték a sokszor emlegetett tényt, miszerint az internet és a mesterséges intelligencia használata rendkívül hasznos, sőt életmentő is lehet a felkészült szakemberek kezében. Azonban a laikusok nem tudják megítélni, hogy a kapott válasz helyes-e vagy sem.
Továbbá az is igazolódott, hogy korántsem mindegy, milyen nyelvezettel, pontossággal fogalmazza meg a felhasználó a kérdést, parancsot.
Az MI-modellek hiába figyelmeztetik a felhasználót, hogy nem szabad orvosi tanácsadóként tekinteni rá, naponta milliónyi kérdést tesznek fel a témában az emberek. Ez mindannyiunkat érint, hiszen a bukaresti Reveal Marketing Research vizsgálata szerint a mesterséges intelligencia egyre inkább beépül a mindennapjainkba:
míg 2025-ben a felmérésben résztvevő romániaiak 47 százaléka használta,
addig a 2026-ban 68 százalékra nőtt ez a szám, legalábbis az év első hónapjában mért adatok szerint.
A leggyakrabban használt platform pedig éppen a ChatGPT (83 százalék).
Nyilatkozatban tiltakozik a romániai kistelepülések tervezett összevonása ellen a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ). A dokumentumot az 1500-nál kevesebb lakosú helységek RMDSZ-es elöljárói fogadták el pénteken Torockón.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
A lakások piaci értékén alapuló ingatlanadót nem vezetik be 2027-től – jelentette ki pénteken Románia pénzügyminisztere.
Újraindították a cernavodai atomerőművet pénteken – számol be a profit.ro gazdasági hírportál.
Országos botrányt váltott ki egy járókelő által készített fotó, amelyen az látható, hogy egy trikolórban hordják a zöldhulladékot a Suceava megyei Bosanci községben. Az ügyben a rendőrség is vizsgálatot indított, a polgármester pedig elnézést kért.
Luca Niculescu miniszterelnök pénteken a Victoria-palotában egyeztetett a kormány oktatási, ifjúsági, képességfejlesztési, foglalkoztatási és szociálpolitikai prioritásairól.
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
Az Európai Unió szociális védelemre fordított összesített kiadásai tavaly elérték az 5183 milliárd eurót, ami 4,9 százalékos növekedést jelent 2024-hez képest – derül ki az Európai Unió statisztikai hivatalának pénteken közzétett adataiból.
A bukaresti Otopeni repülőteret érintő bombafenyegetések nem elszigetelt esetek: pénteken Prágába és Szófiába tartó, illetve francia légteret használó járatokat is fenyegettek. A hatóságok több országban vizsgálják, ki állhat az incidensek mögött.
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke november 9-én, hétfőn Romániába látogat a Fekete-tenger régiójába tervezett útja keretében.
szóljon hozzá!