
Fotó: Oklándi Elhelyező Központ
Egy ötlet, pár jótékony lelkületű felnőtt, és valóra váltak a gyermekálmok, bearanyozva az oklándi elhelyező központ nagy családjának a hétvégéjét. Nem volt egyetlen, az angyalnak címzett levél sem, amely teljesíthetetlen kívánságlajstromot tartalmazott volna.
2018. december 16., 11:182018. december 16., 11:18
A csíkszeredai Bogdán Imre János és barátai jó pár év óta megragadják az alkalmakat, hogy örömet szerezzenek az oklándi elhelyező központban élő gyermekeknek – kisebb-nagyobb ajándékokkal vissza-visszatérnek. Személyesen ismerik a gyermekek, akik szintén nagyon közel érzik magukat hozzájuk.
A kezdeményező Németországban élő unokaöccse és ismerősei is csatlakoztak a meglepetésszerzéshez idén, így
Babát, autót, focilabdát, zoknit, sapkát kértek, és akadt olyan gyermek is, akinek mobiltelefon volt a vágya. Óriási kérés nem került papírra, minden kívánság teljesíthető volt – mondták el kérdésünkre az adományozók, akik számára a legnagyobb élmény a levelek felbontása volt. Meghatódva mesélték el, hogy
András Antal számára örömteli volt a készületi időben a bevásárlás – elutaztak Brassóba, hogy a játékszereket beszerezhessék. Izgalommal készítették a csomagokat, Bogdán Mirjám az ajándékbontó gyermekek arcára volt a legkíváncsibb.
Fotó: Oklándi Elhelyező Központ
A névre szóló ajándékosztásra karácsonyi dalokkal készültek a kedvezményezettek. Hangszeres- és kóruskísérettel csendültek fel a Cseke Piroska nevelő által betanított dallamok. Egyetlen felnőtt szeme sem maradt szárazon, amikor angol és magyar nyelven énekelték el Leonard Cohen Hallelujah című dalát. A szívbemarkoló perceket vidám karácsonyi gyermekdalokkal oldották, majd következett az ajándékosztás.
A focikedvelő fiúk nem csupán az áhított labdákat csomagolhatták ki, de magukra ölthették ráadásként kedvenc játékosuk focimezét is – ezek a Németországban élő, labdarúgó adományozó meglepetés ajándékai voltak.
Cseke Rozália, a Comité Egyesület elnöke előbb szóban köszönte meg jótékony barátaik és segítőik sokéves gondoskodását, hétköznapjaikat segítő, ünnepeiket gazdagító szeretetét, majd névre szóló elismerő okleveleket nyújtott át a baráti közösség tagjainak.
Életének 86-ik évében elhunyt Nagy Antal csíkszeredai pedagógus, a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium egykori matematika- és fizikatanára.
Benyújtották az Országgyűlésnek a közmédia átalakítására vonatkozó törvényjavaslatot pénteken, a javaslat teljesen átszervezné a közmédia intézményrendszerét.
Ismét 9 lej alá csökkent a standard benzin literenkénti ára a romániai töltőállomásokon, miután az elmúlt napokban mindegyik kúthálózat jelentősen mérsékelte árait. Gázolajat továbbra is 9 lej fölötti áron tankolhatunk.
Négy férfinél tartottak házkutatást a Kovászna megyei rendőrök Maros és Beszterce-Naszód megyében: az illetőket azzal gyanúsítják, hogy ellopták egy 84 éves sepsiszentgyörgyi nő 14 ezer eurós megtakarítását.
A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) nem szavaz bizalmat a parlamentben Eugen Tomac kijelölt miniszterelnök kormányának – közölte Dominic Fritz pártelnök az alakulat Politikai Bizottságának pénteki ülése után.
Kétszer is behatolt egy buşteni-i házba egy anyamedve bocsaival pénteken, míg végül kilőtték a délután folyamán. A három bocs közül az egyik halálosan megsérült, a másik kettő pedig az erdőbe menekült.
Százmillió lej értékű projekt zárult le Hargita megyében, amelynek keretében 83 oktatási intézmény több mint 220 egységének mintegy 1500 tanterme és oktatási tere gazdagodott korszerű felszerelésekkel.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség. A Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) politikusa a Facebook-oldalán jelentette be a lemondását.
Egy bukaresti villamoson történteknek két színházi ember is szemtanúja volt – ebből aztán monodráma született, most pedig színházi előadás formálódik belőle. A valós történet mögött azonban aktuális társadalmi jelenségre világítanak rá az alkotók.
Támogatásban részesül több Hargita, Maros és Kovászna megyei színház, néptáncegyüttes és kulturális intézmény a kormány döntése nyomán, amely az önkormányzati fenntartású előadó-művészeti intézmények működését segíti.
szóljon hozzá!